2008. április 8. kedd

ápr. 8
5:06
Kész a szociális segély átalakításáról szóló jogszabálytervezet (Alternatív Energia)
A rendszeres szociális segély átalakítását tartalmazó „Út a munkához” programot sok polgármester támogatja, a szegénységkutatással foglalkozó szakember azonban fölöslegesnek és rossz irányúnak tartja az elképzelést. Ferge Zsuzsa szociológus szerint ha kötelező munkát írnak elő, akkor a kormánynak garantálnia kellene a tartós foglalkoztatást, ennek ellenére az eddig is feltételként megszabott…
ápr. 8
5:17
Nem lehetett közlekedni a fővárosban – egy időben álltak le a vonatok és a BKV (Alternatív Energia)
Egyszerre állt le tegnap a fővárosban a BKV járműveinek többsége és az országban a vonatok jó része. A rendhagyó módon egy napra eső két sztrájk így nem csak Budapest, de az ország közlekedését is megbénította. Egyelőre úgy tűnik, a BKV-sok többet értek el első akciójukkal, mint a vasutas szakszervezet a negyedikkel. A tömegközlekedésiek szerdán folytatják a tárgyalásokat, s ha komoly szándékot…
ápr. 8
5:35
Igazságtalan iskola átszervezés? (Alternatív Energia)
Igazságtalannak és etikátlannak tartja egy józsefvárosi szülő, hogy a VIII. kerületi önkormányzat úgy akarja megszüntetni a jól működő Jókai Mór Általános Iskolát, hogy a helyére a Deák-Diák Általános Iskolát költöztetik, a Jókait pedig a Somogyi Utcai Általános Iskolába „száműzik”, azzal az indokkal, hogy a Jókaiba jár a legkevesebb gyerek. Úgy véli, az önkormányzat a Deák-Diákban egy olyan…
ápr. 8
5:41
Sólyom pártelnökökkel tárgyal a koalíciós válságról (Alternatív Energia)
Sólyom László első kézből szeretne informálódni a koalíciós válságról, ezért holnap Gyurcsány Ferenccel, később az összes parlamenti párt elnökével találkozik. Az államfő úgy látja, az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra, de „a puding próbája az evés.” A szocialisták már elkezdték kialakítani az új kormányprogramot, s szombaton döntik el, összehívnak-e rendkívüli kongresszust, amelyen…
ápr. 8
6:16
Felgyújtották a polgármester autóját és házát Esztergomban - képekkel (Infostart)
Benzinnel töltött palackkal felgyújtották Esztergom polgármesterének autóját, majd a város külterületén lévő, épülőfélben lévő házához kellett vonulni a tűzoltóknak, itt a tetőszerkezetet gyújtották fel - tájékoztatott a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem ügyeletese, Várady-Cseppely Sándor főhadnagy.
ápr. 8
6:39
Két éven belül összeomolhat az internet (Infostart)
Az online videók nagyságrendekkel több adatforgalmat generálnak, mint a webböngészés, az email, vagy akár a hangátvitel, amire a mai internet kiszolgáló hálózatának nagy részét eredetileg tervezték, ezért két éven belül összeomolhat az internet a videómegosztók miatt - írja az index.hu.
ápr. 8
6:39
Felgyújtották az esztergomi polgármester házát, autóját (Alternatív Energia)
Benzinnel töltött palackkal felgyújtották Esztergom polgármesterének autóját, majd a város külterületén lévő, épülőfélben lévő házához kellett vonulni a tűzoltóknak, itt a tetőszerkezetet gyújtották fel - tájékoztatta az MTI-t kedden a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem ügyeletese, Várady-Cseppely Sándor főhadnagy.
ápr. 8
8:01
Megint szélsőjobbosok a Hollán Ernő utcában (Alternatív Energia)
Ismét megtámadták az újlipótvárosi Hollán Ernő utcai jegyirodát; keddre virradó éjszaka két férfi betörte az iroda ablakát, ám a rendőrök elfogták őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese a köztelevízió Nap-kelte című műsorában.
ápr. 8
8:11
Ma már rendesen járnak a vonatok is (Metropol)
A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. szakemberei kedden a hajnali üzemkezdetre teljesen helyreállították a vasúti közlekedést - tudatta Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke. A vonatok nagy része már hétfő délután is közlekedett.
ápr. 8
9:10
Tölgyessy: A kisebbségi kormányzásban az egész ország kivérezhet (Infostart)
Tölgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc előtt egyetlen az ország javát szolgáló megoldás áll igazán: ha az SZDSZ véglegesen kilép a koalícióból, akkor a szocialistáknak maguknak kell kezdeményezniük az előrehozott választásokat. A politikai elemző hozzátette: csak a szabad demokraták állandó, aktív támogatásával tud működni az MSZP kisebbségi kormánya. A szakértő arról is beszélt, hogy véleménye…
ápr. 8
9:11
Kommandósok törtek a polgármesterre (Alternatív Energia)
Házkutatást tartottak a hétvégén Papp János, Rákócziújfalu március 30-án megválasztott polgármesterének lakásán; a vám- és pénzügyőrség kommandósai zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt kerestek, de nem találtak semmit - írta keddi számában az Új Néplap.
ápr. 8
10:06
Arató: elfogadhatatlan az antiszemita uszítás (Alternatív Energia)
A kormány nem mond le arról a szándékáról, hogy jogszerű, alkotmányos megoldást találjon a gyűlöletbeszéd által sértett emberek védelmére - közölte az oktatási és kulturális tárca államtitkára kedden a parlamentben, naprend előtti felszólalásra reagálva.
ápr. 8
11:32
"A magyar szélsőjobboldal felsorakozik" (Infostart)
"A magyar szélsőjobboldal felsorakozik" címmel elsősorban a Magyar Gárdáról közölt cikket keddi számában a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap budapesti keltezésű írásának alcímében kiemelte: félkatonai csoportok masíroznak a városokon és falvakon keresztül, s uszítanak a romák, valamint a zsidók ellen. A liberális egyesülési jog védi őket - tette hozzá.
ápr. 8
11:33
BKV: lesz még sztrájk! (Alternatív Energia)
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, vagyis, hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a válasz arra a levélre, amelyben a fővárosi önkormányzat többlettámogatásért fordult a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakaszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) szóvivője kedden.
ápr. 8
11:38
BKV: mégsem vállalnak sztrájkmoratóriumot a szakszervezetek (Infostart)
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a válasz a levélre, amelyben az önkormányzat többlettámogatásért fordult a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakaszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) szóvivője.
ápr. 8
12:10
"Egy esetleges MSZP-Fidesz koalíció növelné a politikai kockázatot" (Infostart)
A Vision Consulting elemzése szerint a legvalószínűbb politikai forgatókönyv, amely szerint szocialista kisebbségi kormány alakul, a legkockázatosabb. A szervezet elemzője, Szomszéd Orsolya hozzátette: csökkentené a politikai kockázatot az előrehozott választás, vagy egy, Gyurcsány Ferenc nélkül újjáalakuló MSZP-SZDSZ koalíció, de kevéssé valószínű, hogy e kettő valamelyike valósul meg.
ápr. 8
12:20
"A lakosságnak joga van hozzájutni a megfizetett közszolgáltatásokhoz" (Infostart)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a sztrájkról szóló törvény azonnali módosítását indítványozza, hogy az ország lakossága biztosan hozzájuthasson a megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz.
ápr. 8
12:49
KDNP: a genfi egyezménnyel ütközik a pénztártörvény (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) - mondta Semjén Zsolt, a párt elnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
ápr. 8
15:46
A polgármester tájékoztatást kért házának átkutatása miatt (Metropol)
Írásban kért tájékoztatást a vám- és pénzügyőrség illetékes vezetőjétől a házában vasárnap történt házkutatás előzményeiről Rákócziújfalu frissen megválasztott polgármestere.
ápr. 8
15:52
MSZP: "Ki volt ez találva a másik oldalon" (Alternatív Energia)
Csak hipotézis az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának azon javaslata, hogy a szociáldemokrata beállítottságú képviselők alakítsanak külön frakciót - mondta Podolák György, a munkacsoport vezetője kedden. Az országgyűlési képviselő elmondta: a gazdasági és informatikai munkacsoport álláspontját a vasárnap esti frakcióülésen ismertette, ahol erre az elképzelésre nem volt reagálás.
ápr. 8
16:14
"Az MSZP rendbe teszi a pénzügyeket" (Alternatív Energia)
A négy százalékos társasági különadó és az 1.950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, miközben nem engedjük felpuhítani a költségvetést - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén. Az április vége után felálló, valószínűleg kisebbségi szocialista kormánytól…
ápr. 8
16:16
Navracsics: vissza kell vonni az egészségbiztosítási törvényt (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a jelenleg hatályos, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt vissza kell vonni, és más alapokra helyezve új jogszabályt kell alkotni - mondta a párt frakcióvezetője kedden Budapesten.
ápr. 8
16:33
Ősszel újra népszavazás lesz? (Infostart)
Elképzelhető, hogy októberben vagy novemberben ismét az urnák elé járulhatnak a magyar választók. A Liga Szakszervezetek csütörtökön benyújtják a választási bizottságnak az összegyűjtött csaknem félmillió aláírást annak a referendumnak a kezdeményezésére, amelynek célja a magánbefektetők távol tartása az egészségbiztosítástól.
ápr. 8
16:50
Börtönbüntetés a tanárverő anyának (Infostart)
Jogerősen négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Keszthelyi Városi Bíróság azt az anyát, aki tavaly ősszel a zalaszentgróti általános iskolában az osztályteremben bántalmazta másodikos lányának tanárát.
ápr. 8
16:52
Gyurcsány az egészségügyi hozzájárulás eltörléséről beszél (Infostart)
Lehetségesnek nevezte a 4 százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi hozzájárulás eltörlését a miniszterelnök.Gyurcsány Ferenc a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén ugyanakkor hangsúlyozta: a szigorú költségvetési politikából nem szabad engedni.
ápr. 8
17:00
Gusztos a "bőrfejű hordáról" (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető haladéktalanul kezdeményezze a pártja által delegált Lezsák Sándor parlamenti alelnök visszahívását - javasolta a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetőjéhez intézett levelében Gusztos Péter SZDSZ-ügyvivő kedden. A frakcióvezető-helyettes azzal indokolta ezt, hogy a politikus "közös intézményt avat a Magyar Gárdát alapító Jobbikkal. Olyan szélsőjobboldali…
ápr. 8
17:06
MSZP: egyre agresszívebbek, radikálisabbak az elkövetők (Alternatív Energia)
Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja elítéli az elmúlt hónapokban a közéleti, politikai szereplőket, pártokat ért minden támadást; érje is az a közélet bármely oldalán álló szervezeteket, szereplőket - írja közleményében Tóth Károly. Az MSZP-s politikus úgy fogalmaz, hogy az esztergomi polgármester elleni keddi támadás is mutatja: egyre agresszívebbek, radikálisabbak az elkövetők. "E…
ápr. 8
17:35
Képek a négyes karambolról (Infostart)
Három személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze kedden az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszán.
ápr. 8
18:55
Megállapodás a 67-es útról (Metropol)
Megszületett a politikai konszenzus a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő, településeket elkerülő 67-es út műszaki paramétereit illetően, ami jelentősen lerövidíti a tervezés szakaszát - közölte kedden, az érintettekkel folytatott egyeztető tárgyalást követően Pintér Lóránd, a 67-es út felújításának miniszteri megbízottja.
ápr. 8
18:57
Fidesz-elnökség: a kisebbségi kormányzás nem jó megoldás (Infostart)
A Fidesz elnöksége szerint egy szocialista kisebbségi kormányzás nem tud eleget tenni a hitelesség, a stabilitás és a kiszámíthatóság hármas elvárásának, amire Magyarországnak szüksége lenne.
ápr. 8
19:03
Választási együttműködésről tárgyal az MDF a Tisztelet Társaságával (Infostart)
Tárgyalásokat kezdett az MDF a Tisztelet Társaságával a 2010-es országgyűlési választásokra készülve - közölte a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese.
ápr. 8
19:23
Gyurcsány: az SZDSZ már korábban mondta, hogy kilép (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc tudott arról, hogy az SZDSZ ki akar lépni a koalícióból. A miniszterelnök ezt a TV2 Tények című műsorában mondta. Mint fogalmazott: a liberális vezetők elárulták neki, hogy kiszállnak a kormánzásból. Gyurcsány Ferencet csupán az időpont lepte meg.
ápr. 8
19:25
"Egyetért-e Ön azzal, hogy Barack Obama az amerikai álom megtestesítője?" (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén két népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét hitelesítette, több mint húsz esetében ezt megtagadta.
ápr. 8
20:02
Nemzetközi romanap - ünnepi rendezvény a Duna Palotában (Metropol)
Ünnepi rendezvényt tartottak a nemzetközi romanap, a roma kultúra napja alkalmából kedden Budapesten, a BM Duna Palotában.
ápr. 8
20:03
Kiss Péter: nem a miniszterelnök-csere a megoldás (Alternatív Energia)
"A stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út" - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter kedden Budapesten újságíróknak; közölte azt is, hogy az egészségbiztosítási törvényt korrigálni akarják, lényeges pontjait fenntartva.
ápr. 8
21:08
Májusban hozzányúlnak az egészségbiztosításhoz (Infostart)
Májusban hatályon kívül helyezi az önálló szocialista kormány az egészségbiztosítási törvény több paragrafusát. Ezt az MSZP frakcióvezetője jelentette be a képviselőcsoport ülése után. Lendvai Ildikó közölte: a kabinet széleskörű egyeztetés után új biztosítási modellt terjeszt a parlament elé. Mint mondta: régiókra bontják az állami egészségbiztosítási pénztárat, de nem vonnának be a rendszerbe…
ápr. 8
21:09
Kökény: befektetői érdeklődésre nem lehet számítani az egészségügyben (Alternatív Energia)
Szakmai egyeztetést kezdett az MSZP az egészségbiztosítás általa javasolt új modelljéről; a hatályos jogszabály májusig nem változik - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a párt egészségügyi szakpolitikusa kedden Budapesten, az MSZP-frakció ülése után. A frakció állami tulajdonban lévő, nonprofit elven működő regionális pénztárakat javasol létrehozni -…
ápr. 8
21:29
Vízbetörés a Rákóczi téren épülő metróállomáson (Infostart)
Az InfoRádió úgy tudja: eltörött egy főnyomócső a Rákóczi téren, a 4-es metró épülő állomásánál.
ápr. 8
21:35
A szocialisták új biztosítási modellt találtak ki (Infostart)
Májusban hatályon kívül helyezi az önálló szocialista kormány az egészségbiztosítási törvény több paragrafusát. Ezt az MSZP frakcióvezetője jelentette be a képviselőcsoport ülése után.
ápr. 8
22:09
Lendvai: nonprofit elven működő regionális pénztárakat javasol az MSZP az egészségügyben (Alternatív Energia)
Szakmai egyeztetést kezdett az MSZP az egészségbiztosítás általa javasolt új modelljéről; a hatályos jogszabály májusig nem változik - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a párt egészségügyi szakpolitikusa kedden Budapesten, az MSZP-frakció ülése után. A frakció állami tulajdonban lévő, nonprofit elven működő regionális pénztárakat javasol létrehozni -…
ápr. 8
23:02
Gyurcsány lemondatná az MSZP elnökségét (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint ebben a helyzetben az MSZP elnökségének az a dolga, hogy felajánlja lemondását a párt kongresszusának. A miniszterelnök a TV2-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP legfőbb vezető testülete korábban a koalíciós kormányzásban való részvételre adott nekik felhatalmazást, és ha új szakasz jön, egypárti kormányzás, akkor meg kellene kérdezni a tagságtól, nem akarnak-e mást,…
ápr. 8
23:03
Gyurcsány: ebben a helyzetben az MSZP elnökségének le kellene mondania (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint ebben a helyzetben az MSZP elnökségének az a dolga, hogy felajánlja lemondását a párt kongresszusának. A miniszterelnök a tv2-nek adott keddi interjújában ezt azzal indokolta, hogy az MSZP legfőbb vezető testülete korábban a koalíciós kormányzásban való részvételre adott nekik felhatalmazást, és ha új szakasz jön, egypárti kormányzás, akkor meg kellene kérdezni a…
ápr. 8
23:15
Gyurcsány: a kisebbségi kormányzás bevett gyakorlat a világban (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint az előrehozott választás, mint elvi lehetőség ott van az egyik oldalon, a másik oldalon viszont az, hogy kisebbségi kormányzás bevett kormányzási forma és gyakorlat a világban. A kormányfő erről a TV2-nek adott interjújában beszélt kedden.

Keresés