A vaj kiváló ízfelvevő, ezért sokféleképpen ízesíthetjük, kedvünk szerint. Keverhetünk hozzá friss vagy szárított, apróra vágott vagy darált zöldfűszereket, hagymaféléket, de akár citromlevet, gyömbért is. Az így elkészült illatos fűszervajak aztán megszokott ételeinkből is királyi lakomát varázsolnak.
A klasszikus, már a nagymamád konyhájából is jól ismert fejessaláta nem az egyetlen zöldlevelű, amiből salátázhatsz. Számos különlegesség kapható már nálunk is, amiből változatos ízű, egészséges, friss, tavaszi vitaminbombákat készíthetsz. Ismerd meg a mediterrán vidékek kedvelt zöld levelű salátáit!
Bécs és Pozsony együtt pályázik az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyére: a vonatkozó beadványt kedden írta alá az osztrák kancellár és a szlovák miniszterelnök. Alfred...
Szekeres Imre elkerülendőnek tartja az előrehozott választást, mert instabilitást jelez Európa számára, és ugyancsak elkerülendő szerinte a kisebbségi kormányzás. Az MSZP elnökhelyettese erről...
Sürgősen hozzá kell fogni az állami kiadások jelentős lefaragásához, mert csak így lehet elkezdeni az országban az adóterhek csökkentését, az adórendszer nagymértékű átalakítását - mondta Kóka...
A Fidesz feljelentést tesz a rendőrségen, mert ismeretlenek feltörték a párt sajtóosztályának egyik parlamenti elektronikus címét, és arról valótlan tartalmú üzenetet küldtek a sajtó képviselőinek...
Horogkeresztet ábrázoló övcsatokat, kitűzőt és medált foglaltak le a körmendi piacon egy árustól - tájékoztatta az MTI-t kedden a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnoksága. A...
A Fidesz szerint a kormánykoalíció nem alkalmas az ország irányítására, politikusai pedig felelőtlenek, és ezzel Magyarország jövőjét veszélyeztetik - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz...
Márciusban tovább mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 1.035 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 12 százalékkal...
Egyesült államokbeli kutatók egy olyan diagnosztikai berendezés kifejlesztésén dolgoznak, amelyek a jelenlegiekhez képest ezerszer precízebben képes megmutatni a daganatok és egyéb szövetek részleteit.
Patthelyzet van a közlekedési ágazat két fontos területén is: sem a BKV-nál sztrájkra készülő szakszervezetek, sem a Vasutú Dolgozók Szabad szakszervezete (VDSZSZ) nem tudott tegnap egyezséget elérni a munkáltatókkal. Így elkerülhetetlennek tűnik a munkabeszüntetés a fővárosi tömegközlekedésben és a vasúti forgalomban. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek az utasok. A vasutasok már e hét végén…
Több rétegű, differenciált közszereplő-fogalom bevezetésére lenne szükség a készülő új Ptk-ban - véli a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője. Schiffer András azután beszélt lapunknak, hogy a Fővárosi Bíróságon újrakezdődött azoknak az egykori egyházi vezetőknek a pere, akik nem valották magukat közszereplőnek.
Nem közeledett a a kormánypártok álláspontja a tegnapi koalíciós egyeztetésen, így egyre biztosabb, hogy az MSZP készülhet a kisebbségi kormányzásra. A szabad demokraták sok kérdésben nem egységesek ugyan, de azt nem tudják elképzelni, hogy visszakozannak az együttműködés felmondásából, a liberális kormánytagok - két kivétellel - be is adták lemondásukat. Információnk szerint Kóka János, SZDSZ-…
Este tíz órakor be kell zárni minden kocsmát a XV. kerületben - erről hozott rendeletet a napokban a helyi önkormányzati testület. Hajdú László polgármester elmondta: a lakosság megelégelte, hogy a szórakozóhelyek környékén gyakran éjjel egykor is hangoskodtak a vendégek.
Az évtized (évszázad, évezred) legnagyobb pénzügyi botrányának titulálták a csaknem öt évvel ezelőtt kezdődött úgynevezett "Kulcsár-ügyet". Több tízmilliárdos sikkasztással, állami pénzek mozgatásával és politikusok részvételével okozott hatalmas kárt az álbrókernek is nevezett Kulcsár Attila, a K&H bank korábbi üzletágvezetője - állt a híradásokban. A "világraszóló" eset mára az érdektelenség…
Folytatódik az a vita, ami még februárban zajlott le a parlamentben Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter és Hiller István, a szaktárca jelenlegi vezetője között arról, hogy mennyien jelentkeznek idén a felsőoktatásba. Pokorni akkor azt állította, a 80 ezret alig fogja meghaladni, az oktatási tárca most nyilvánosságra hozott adatai szerint a szám 96 302.
Hiába a hangzatos csapatnév, ha nincs, aki a gólokat rúgja. A kommunikációs ipar legtöbb baja visszavezethető személyzeti problémákra. A Nagy Kreatív Nap konferencia idén a humán kérdésekkel foglalkozik.
Gyorséttermi dőzsölés után extrém diéta - sok szakértő szerint ezzel a hatással jár a nőknél a 0-s ruhaméret, amely frusztrációt és evési rendellenességeket okozhat.
A biztosítási díjat internetbankon ke resztül utaltam át az engem befogadó biztosítási társaságnak. A társaságot korábban megkerestem, hogy csekket kérjek a befizetéshez. Azt közölték, hogy késésben vannak, ezért utaljam át a biztosítási díjat. Megtettem, netbankon keresztül.
Csaknem 100 milliárd dollárral rövidültek meg a globális részvényalapok az idei első negyedévben, ez minden idők legnagyobb nettó tőkekivonása e befektetési konstrukciókból
MISKOLC – Elbúcsúztatták tegnap az egy éve elsőként felavatott vizitdíjkórházi napidíj automatát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban. Az egészségügyi intézményekben április 1-jével sok száz vizitdíj-kórházi napidíj automata vált feleslegessé.
Sok idős amerikai kénytelen elhalasztani nyugdíjba menetelének tervezett időpontját, miután csökkent a megtakarítások értéke az ingatlan- és értékpapírpiacok zavarai miatt
Pákó megőrült – állítják az énekes apósáék, akik teljesen kiakadtak, amikor megtudták pár hetes unokájukat körül akarja metéltetni az édesapja. Pákó szerint ez náluk családi hagyomány, amely elengedhetetlen egy fiúnál. Bejelentésétől még kedvese, Ágica is kiakadt.
Együtt élhetnek házastársukkal az amerikai katonák Irakban. Az egyenruhások korábban nemek szerint elkülönített részlegekben laktak, ám a házasságok megőrzése és a morál javítása érdekében a vezetés változtatott a szigorú szabályokon.
Az elkövetkezendő években nem fogjuk tudni megoldani az infláció problémáját - jelentette ki Alekszander Zsukov orosz miniszterelnök-helyettes. Megjegyezte, hogy a kormányzatnak hosszabb távon 3-4 szá...
Somogy megyében egy ember meghalt, 16 megsérült, amikor összeütközött egy személyautó és egy munkásokat szállító busz éjjel Somogybabodon - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Azok az európai uniós tagállamok, amelyek hivatalosan is elismerik az azonos neműek párkapcsolatát, kötelesek ugyanolyan "özvegyi" nyugellátást biztosítani az ilyen párok tovább élő tagjainak, amilyen...
Vállalhatatlan és védhetetlennek nevezte a publicista ominózus írását az emberi jogi bizottság fideszes vezetője, aki elmondta azt is: pártja készül a kormányzati szerepre
Biztosra veszem, hogy Bayer Zsolt nem antiszemita, de az a mondat, amit leírt, vállalhatatlan és védhetetlen - jelentette ki Balog Zoltán; a fideszes képviselővel készült interjút a Népszabadság szerdai számában közölte.