A Mol hetven töltőállomást kíván megnyitni Ausztriában az év végéig, 2010-ig pedig legalább százat - közölte a Profil osztrák hírmagazin a magyar cég vezetőségére hivatkozva. A Mol április elején...
Útlezárásokra, elterelésekre kell számítaniuk ma a fővárosban közlekedőknek a Közép-Európa-rali, a Critical Mass nevű kerékpáros felvonulás, és a Föld Napja alkalmából szervezett események miatt. A BKV több járata is rövidebb, vagy módosított útvonalon jár.
Kudarcba fulladt hét spanyol anyuka kísérlete: a középkorú nők szexi naptáruk eladásával akarták támogatni gyermekeik iskoláját, azzal azonban nem számoltak, hogy a kalendárium szezonális termék.
Kigyulladt egy munkagép vasárnapra virradóra a Budapest XI., Gellért téren, a 4-es metró építkezési területén az alagútban - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Budapesti Tűzoltó-parancsnokság...
Az nem biztos, hogy a Nevado del Huila a Gergely naptár szerint számol és küldi reagálásait az emberiségnek. De hogy küldi, az, úgy tetszik, több mint bizonyosság.
Lenyűgöző eredményeket hozott egy új mellrákgyógyszer kipróbálása: sikeresen összezsugorítja a daganatokat az operáció előtt. A gyógyszert az Egyesült Államokban már engedélyezték az előrehaladott állapotban lévő betegek kezelésére, az Európai Unióban azonban még nem.
Pokolgép robbant vasárnapra virradóra az észak-spanyolországi Elgoibarban, a merényletnek nem volt áldozata - jelentette a RNE spanyol közszolgálati rádió. A robbanás, amely 3 óra 25 perckor...
Kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe az a taxis, aki járművével összeütközött egy személyautóval Nagykanizsa közelében - közölte a rendőrség. A szombat este történt baleset másik...
Ha friss levegőt akarunk a lakásba, akkor kinyitjuk az ablakot. Ez az alpesi falvakban biztos beválik, a Rákóczi út mellett viszont talán más módszer a megfelelő.
Gyurcsány Ferenc szerint teljesen természetes, hogy "ebben a felpaprikázott, helyenként indulattal teli helyzetben" a miniszterelnököt érik fenyegetések, amelyek időnként a fizikai atrocitás irányába hatnak. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának vasárnapi, de már pénteken felvett adásában azt mondta: nagyobb a füstje, mint a lángja annak a napokban megjelent hírnek,…
Gyurcsány Ferenc szerint teljesen természetes, hogy "ebben a felpaprikázott, helyenként indulattal teli helyzetben" a miniszterelnököt érik fenyegetések, amelyek időnként a fizikai...
Két kutatás is bizonyította Nagy-Britanniában, hogy nem hatékony és nem is olcsóbb, ha a 2-es típusú diabéteszben szenvedők maguk mérik vércukorszintjüket.
Több ezren tüntettek szombaton este Los Angelesben a CNN irodája előtt Kína mellett. A megmozdulás azoknak a tüntetéseknek a sorába illeszkedett, amelyet a különböző Peking-barát szervezetek és...
Pokolgépes merényletet követtek el vasárnap reggel a spanyol baszkföldi Elgoibar városában a kormányzó szocialista párt irodája ellen. A támadásban senki sem sérült meg, de helyi sajtójelentések...
Két Hamász-harcos meghalt, hatan megsebesültek vasárnapra virradóra a Gázai övezet elleni két izraeli légi csapásban - közölték palesztin orvosok. A támadásokat Gáza várostól keletre, valamint az...
Igen csekély az esélye annak, hogy értelmes lényeket találunk a Földhöz hasonló bolygókon. A legújabb számítások szerint annak a valószínűsége, hogy nem vagyunk egyedül, mindössze 0,01 százalék.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vasárnap arra kérte az arab országokat, ajánljanak fel diplomáciai kapcsolatokat és adósságkönnyítést Iraknak a biztonsági helyzet és a politikai...
Legalább 15 ember meghalt és 45 megsérültek amikor kigyulladt egy klub Ecuador fővárosában szombaton egy rockkoncert közben - közölte a Vöröskereszt szóvivője. Az első jelentések szerint a látványelemként használt tűzijátékok miatt gyulladt ki az épület.
A szakszervezetek szerint többnapos BKV-sztrájk is lehet, ha nem találnak hosszú távú megoldást a vállalat anyagi gondjaira. Szombaton a kormány úgy döntött, a BKV 10-12 milliárd forint gyorssegélyt kap, de ezt az összeget valószínűleg levonják a későbbi támogatásokból.
Hétfőtől várhatóan május végéig nem lehet közlekedni a budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és a Bertalan Lajos utca között a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep munkálatai miatt.
Nem okozott jelentősebb károkat az országban a szombaton átvonuló vihar; a tűzoltóknak nyolcvan műszaki mentésben kellett segédkezniük - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
Aki sok gyümölcsöt eszik, annak kisebb az esélye arra, hogy szívinfarktust kap, viszont a gyümölcsben, zöldségekben gazdag étrend a rosszindulatú daganatok ellen nem véd. Japánban egy hatalmas...
Több mint 250 millió európai használja rendszeresen az internetet az információs és kommunikációs technológia terén elért eredményeket értékelő európai bizottsági jelentés szerint, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.
Kilenc egyetemista diákot és sofőrjüket, valamint egy további személyt raboltak el vasárnap az észak-iraki Baakúba közelében. Rendőrségi jelentés szerint fegyveresek állították meg a diákok buszát...
A miniszterelnök szerint nincs olyan rossz helyzetben az ország, mint ahogy azt az ellenzék állítja. Gyurcsány Ferenc a köztévé reggeli műsorában, egy pénteken felvett interjúban azt mondta: most is az van, amit az elhíresült őszödi beszédében, 2006-ban felvázolt.
A Komárom-Esztergom megyei Nagyszentjános közelében kigyulladt egy állattartó épület tetőszerkezete, a tűzben 150 kismalac és közel ötven koca pusztult el - tájékoztatta a katasztrófavédelem...
Vasárnap reggel 96 motorossal és 18 quaddal elindult a Közép-Európa Rali Budapestről, a Hősök teréről. A rajtceremónián a világ legjobb tereprali motorosait Talmácsi Gábor és Újhelyelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államatitkára rajtoltatta el. Az autók és kamionok délelőtt tízkor vágnak neki a távnak.