A Spanyol Egészségügyi Minisztérium által készített tanulmány szerint az eddig elfogadott nőiruha-méreteket meg kell változtatni, illetve az átlagos testalkathoz kell igazítani, nem pedig egy manőkenalkathoz viszonyítani.
Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség benyújtotta a vádiratot a szabadlábon lévő, korábban kistérségi megbízottként dolgozó...
Fél nyolc előtt öt perccel végzett a kora reggeli munkával. A Romantikus tallérokon kívül bekevert még kétsütetnyi Egzotikus csókot, három tepsire való Nutellás kockát, meg egy adagot abból a receptből, amelyet Lisa talált ki, és Fehércsokis csemegének nevezett el.
Feloldották az útzárat az M5-ös autópályán, ahol baleset történt szerdán a déli órákban, a kisteleki lehajtótól hat kilométerre, Budapest irányában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Gianfranco Finit, a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalomból kinőtt Nemzeti Szövetség (AN) elnökét választotta meg elnökévé az olasz képviselőház. Három eredménytelen szavazási forduló után a...
Az Európai Bizottság szerdán megtiltotta az IBIDEN Hungary Gyártó Kft. részére szánt 9,56 millió eurós magyarországi regionális beruházási támogatást. Az IBIDEN dízelmotorok részecskeszűrőjéhez...
Az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottsága a szocialista képviselők 10 igen és az ellenzék 8 nem szavazata mellett támogatta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterré történő...
A DNS-vizsgálat igazolta, hogy az utolsó orosz cár két gyermeke Alekszej és Marija földi maradványait találták meg az Urál-hegységben - jelentette szerdán az Interfax orosz hírügynökség. Az...
Több mint 4.000 liter adózatlan tiszta szeszt, mintegy 200 liter különféle ízesítésű szeszes folyadékot, aromákat és ételszínezéket találtak a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Magyarországi Regionális...
Túlélte szerdán a bizalmi szavazást a Mirek Topolánek vezette cseh jobbközép koalíciós kormány. A 200 tagú képviselőházban az ellenzéknek nem sikerült megszereznie a kormány megbuktatásához...
Súlyosan, életveszélyesen megsérült egy férfi, miután kigyulladt az ágya az orosházi városi kórházban kedd éjszaka - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán. Az 58 éves...
Határozatot hozott az Alkotmánybíróság (AB) - helyt adva a Védegylet indítványának - a pártok finanszírozásáról. A Védegylet kifogásolta, hogy a hatályos törvények sok esetben hátrányosan befolyásolják a parlament megújulását és az új pártok, illetve a ciklus alatt alakuló koalíciók támogatását. Szintén kifogásolták a rendelkezést, ami nem engedett szabad rálátást, illetve az egészségbiztosítási…
Egy egyszerű papírlap alapján állítja a jobboldali sajtó, hogy Orbán Viktort, Simicska Lajost és Kalmár Istvánt akarták levadászni a Medgyessy-kormány idején. A kormányzat elleni sajtóbeli vádak azonban önleleplező módon szólnak a Fidesz-éra idején elkövetett állítólagos súlyos bűncselekményekről. Kövér László, aki most éles kirohanást intézett a baloldal ellen, egy évtizede maga ismerte be,…
Az új kormányprogram legfontosabb elemeiről is beszél május elsején a Városligetben Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök. Az MSZP ezen a napon mindazokat a Napozórétre várja, akik a párt vezető politikusaival szeretnének találkozni. A többi parlamenti párt azonban nem rendez közös majálist. A négy nagy szakszervezeti konföderáció első emberei megfelelő bért követelnek majd az ünnepen. A kormány a…
Magyarországi bemutatóra készül a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, a neves szopránnal, Juliane Banseval Henryk Góreczki lengyel avantgárd zeneszerző III. szimfóniáját szólaltatják meg vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében .
Bejelentette Hugo Chávez venezuelai elnök a latin-amerikai ország legnagyobb acélgyártója, a Sidor államosítását, jóllehet a caracasi kormány még tárgyal a cég tulajdonosaival a vállalat többségi részesedésének megvásárlásáról.
Angliában dolgozom, milyen dokumentumokat kell megküldenem az APEH-nak, adóbevallás címén? Jelenleg gyesen vagyok és a cég ahol dolgoztam megszűnt, kell adóbevallást készítenem vagy csak a gyes lejárata után? Már leadtam az aktuális adóelszámolásom, de elfelejtettem igénybe venni egy kedvezményt mit kellene tennem? Az adóbevallás elkészítésekor fel kell-e tüntetnem a nyugdíj összegét?
Rekordszintű lehallgatási kérelmet hagyott jóvá tavaly az amerikai külföldi hírszerzést felügyelő, titokban működő bíróság a terrorista- vagy kémgyanús személyek lefülelése érdekében a washingtoni igazságügyi minisztérium közlése szerint.
Csütörtökön 4,7-6,1 százalékkal emelkedik Budapesten a lakossági fogyasztók részére a távhőszolgáltatás hődíja - közölte a Főtáv Zrt. A díj az idén egyszer már emelkedett: februárban 3-5 százalékkal.
A televíziós néhány napja az egész országot meglepte, amikor hosszú idő után megmutatta bájait a Playboy jubileumi számában. Alig telt el néhány nap a megjelenés óta, és Pokrivtsák Móni a Mexikóiak érdeklődését is felkeltette, így nem kizárt, hogy hamarosan nemzetközi sikereket is elkönyvelhet.
A Nagy-Britanniában árult egyik rizsfajta, a bébirizs csaknem harmada nem megfelelő mennyiségben tartalmaz arzént. Mindez a gyermekekre lehet igen káros.
A szlovákok 56 százaléka úgy érzékeli, hogy számára előnytelen lesz országának belépése az euróövezetbe. A felmérést az UVVM közvélemény-kutató cég készítette a közelmúltban. Mint ismeretes, az EU zöld utat adott Szlovákiának az euróövezeti belépésre a jövő év elejétől.
Ártatlannak vallotta magát az az ausztrál férfi, aki szexuális együttlétük alatt megvert és meg is korbácsolt egy tinédzser lányt. A pár a vámpírrajongók internetes oldalán ismerkedett meg.
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. Miután a liberális párt múlt vasárnapi küldöttgyűlése úgy döntött, hogy a szabad demokraták nem vállalnak tovább szerepet a kormányban, mától csak az MSZP alkotja a kabinetet, ami a jövőben kisebbségi kormányként működik. Ez azt jelenti, hogy a kormány…
Május elsejétől naponta közlekednek a hajók Siófok, Balatonfüred és Tihany, valamint Fonyód és Badacsony között, mondta Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, a hosszúhétvégén sétahajókat is indítanak.
Elindult az Élet Menete zarándoklat Auschwitzba 450 magyarországi résztvevővel, rendőri felvezetéssel Budapestről szerda késő este a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Az Élet Menete...
A BMW 123d Coupe igazi különlegesség. Kompakt kupékarosszériája van, a legerősebb szériagyártású négyhengeres dízel erőforrás dohog benne, emellett Start-Stop funkcióval és fékenergia-visszavezetéssel is ellátták. Kíméli a környezetet, miközben valódi élményautó.
Cáfolta az amerikai hadsereg azokat a híreszteléseket, hogy újabb terveket szőne Irán megtámadására, ám újfent az iraki lázadók és az afganisztáni tálibok támogatásával vádolta meg Teheránt. Az...
Mától kisebbségi kormányzás kezdődik Magyarországon: mivel az SZDSZ szerdán kilépett a koalícióból, a kormányt a jövőben egy párt, az MSZP alkotja. Ez azt jelenti, hogy a kormány mögött...
Május 1-jén, a munka ünnepén, csütörtökön, az élelmiszerboltok többsége zárva tart, kivéve a nonstop üzleteket, illetve azokat, amelyek a kiemelt idegenforgalmi helyeken működnek - közölte az Országos...
Január óta nem kaptak villanyszámlát a villamosenergia-ipari dolgozók, akik attól tartanak, hogy egyben kell majd kifizetniük az elmaradt csekkeken szereplő összegeket. Boross Norbert, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) kommunikációs igazgatója elmondta: cége esetében az érintetteknek lehetőségük lesz részletekben fizetni.
Hosszú betegség után szerdán szívelégtelenségben elpusztult Ling Ling, a tokiói állatkert matuzsálemi kort megélt óriáspandája, a kínai-japán barátság jelképe.
Ki tud saját szivacsot készíteni? Mindenki, aki kipróbálja a szivacstök-termesztést és ki tudja várni, amíg a tök szivaccsá szárad. Akár kezdhetjük is!
A szexuális szolgáltatásokat pénzért kínáló hirdetések feladói és az azokat közlő lapok ellen indított nagyszabású akciót áprilisban az ukrán rendőrség.
Júliustól heti 48 órára csökken valamennyi hivatásos tűzoltó munkaideje - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője. Tatár Attila altábornagy a vasárnapi tűzoltónap...
Három pokolgép robbant fel csütörtökre virradóra Baszkföld spanyolországi részén, közülük kettőt vélhetően a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet hozott működésbe, ám a detonációk csak...
Tárgyalásos közbeszerzési eljáráson keres vállalkozót az Államadósság Kezelő Központ Zrt. az állampapírok reklámozására, az ajánlatkérő nettó 80 millió forintot kíván erre fordítani - a felhívás a...
Elutasította Omar bin Laden vízumkérelmét a kairói brit nagykövetség. Az indoklás szerint nem lehet kizárni, hogy a kérelmező Oszama bin Laden szolgálatában áll.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök ma beszédet mond a párt által szervezett városligeti majálison. A kormányfő előtt Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke köszönti a városligeti...
A szakszervezeti tömörülések szerint a munka és így a munka ünnepe is egyértelműen érték még a jelenlegi társadalmi körülmények között is - ez a megállapítás volt a legfontosabb, amelyet a munka...
A Manchester United gólkirálya jól beválasztott. Dögös barátnője ugyanis imád meztelenkedni, és alig egy héten belül másodszor dobta le magáról a ruháit, hogy memutassa, nem csak pasija, de ő is fantasztikus formában van.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint a kisebbségi kormánynak csupán két kérdésben kell az SZDSZ-en kívüli támogatókat szereznie: az egészségügy és az adórendszer átalakításával kapcsolatban. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a többi kérdésben javarészt egyetért a két korábbi koalíciós partner. A politikus arról is beszélt: az új egészségügyi törvény célja,…
Az SZDSZ nem a koalíció újraépítésében gondolkozik, még kevésbé személyi kérdésekben, mert hibás az a paradigma, ami személyekhez kötné, hogy egy koalíció lehet-e sikeres vagy sem - mondta Kóka...
Csütörtöktől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét; a hét kiemelt szabálysértés, köztük gyorshajtás esetén 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő...