Jelentősen befolyásolja az emberi agy fejlődését a születés utáni időszakban szervezetbe kerülő táplálék. Brit kutatók kimutatták: elősegíti az agy fejlődését, ha a koraszülötteknek az első hetekben különböző ásványi anyagokkal és vitaminokkal dúsított anyatejet adunk.
jelig: Június 6-tól három napon át finom borok közül válogathatnak az ínyencek a VIII. Pannon Bországgyűlés Városligeti Borfesztiválon. Bemutatkozik többek közt az a vörösbor, ami a magyarok közül egyedüliként nyert aranyérmet Brüsszelben, és egy 35 esztendős tokaji aszú eszencia. A belépésért nem kell majd fizetni, de a jobb borokért több kóstolójegyet is elkérnek.
A Kaszinóéden csupán tizenhat kilométerre esett az Amerika Plázától. Hannah egy éppen megürült parkolóhelyre állt, a bejárat közelében. Még mindig esett a hó, s noha csak szállingózott, Hannah arra gondolt, hogy milyen lehet a hó fogságában egy kaszinóban ragadni. Talán jobb is, hogy nem hozott magával hitelkártyát.
A fideszes Révész Máriusz szerint, ha az emberi jogok sárba tiprásáról van szó, akkor működik az MSZP-SZDSZ-koalíció - a 2006. október 23-án megvert képviselő erről annak kapcsán beszélt szerdán,...
Az MSZP közös nyilatkozat elfogadását javasolja a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapestnek szüksége van a 4-es metróra - mondta Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője...
Feljelentést tett a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) ismeretlen tettes ellen a társaság elektronikus levelező rendszeréből ellopott levelek miatt - közölte a cég szerdán az MTI-vel. A közlemény...
Több mint húsz évig rabszolgasorban tartott, keményen dolgoztatott és éheztetett öt asszonyt egy most 74 éves férfi Dél-Morvaországban - közölte szerdán a cseh rendőrség, amely mintegy két évig...
Összeházasodnak vagy nem - kérdezik a rajongók, bejön a biznisz vagy sem - izgulnak a napokban világszerte mozikba kerülő Szex és New York című romantikus komédia befektetői. A négy évvel ezelőtt...
Komoly kockázata van annak, ha a 3 százalékos inflációs cél 2010-ben sem teljesül - mondta az MNB szakértője szerdán. Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke arról beszélt, hogy a 2010-es inflációs cél hároméves felülvizsgálata az idén esedékes; de nem valószínű, hogy különösebben változtatnának rajta. A távirati iroda ugyanakkor úgy értesült, hogy egyeztetést kezdeményez a Pénzügyminisztérium a Magyar…
Lezárultak a jelölések az SZDSZ június 7-i rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén betöltendő tisztségekre - írta Horn Gábor közleményében. Az ügyvivő kitért arra, hogy a küldöttállítás és a...
Gyurcsány Ferenc szerint kibújt a szög zsákból: akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész, titkos terveik vannak megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. A...
A Medián felmérése szerint a megkérdezettek többsége előrehozott választásokat szeretne Magyarországon, 71 százalékuk a következő választásra a Fidesz győzelmét valószínűsíti, míg az MSZP sikerét mindössze 9 százalékuk feltételezi. A közvélemény-kutatást szerdán hozták nyilvánosságra.
Ha egyezségre jut az ellenzék, a parlamentben rákényszeríthetik a kormányt arra, hogy egy kiadáscsökkentő, gazdaságélénkítő költségvetést fogadjon el hangoztatta Dávid Ibolya.
Aláírta a koalíciós megállapodást a Szerb Radikális Párt (SRS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) és a Szerb Szocialista Párt (SPS). Bár a szerb szocialisták hangsúlyozták, hogy az együttműködés csak Belgrádra érvényes, az egyezség nem túlságosan jó előjel arra, milyen színezetű kormány alakul majd Szerbiában. Ráadásul Borisz Tadics elnök Demokrata Pártjával még mindig nem kezdődtek meg a…
A Média Markt már többször keltett meglepetést szokatlan reklámjaival, ezúttal azonban diplomáciai súrlódást okozott Berlin és Róma között. Egy erősen olasz akcentussal beszélő német színész úgy kínálja a Média Markt áruit, hogy közben azt sugallja, mintha az olaszok tolvajok, csalók és nőcsábászok lennének.
Új egyezséget ajánlott kedden az üzleti élet szereplőinek Orbán Viktor. Ezt megelőzően a Fidesz elnöke egy fórumon mondta azt, hogy az országnak új egyezségre van szüksége, ami megadja a válságból kilábalás esélyét, a gazdasági fordulat lehetőségét. Orbán az utóbbi években megannyi megállapodást kínált már, olykor az egész népnek, máskor csupán a gazdaság szereplőinek vagy az értelmiségnek.
Ma tárgyal Debrecen város közgyűlése a helyi repülőtér hasznosítására kiírt pályázatra beérkezett ajánlatokról. Úgy tudjuk, ketten maradtak versenyben, ám egyiküknek sincs tapasztalata a légikikötő-üzemeltetésben, ráadásul mindketten a Kósa Lajos polgármester által mondott 10-12 milliárdos reménybeli árnak a töredékét ajánlják csak, azt sem azonnal. Az egyik jelentkező hazai képviselőjének pedig…
Bár Orbán Viktor a nyilvánosság előtt előrehozott választásokat sürget, a Fidesz pedig kampányra készül, a pártelnök zárt körben arról beszélt, immár nem biztos abban, hogy az MSZP nem húzza ki 2010-ig. Fideszes politikusok a Népszavának inkább önbeteljesítő jóslatként minősítették a vezetőjük által kifelé sulykolt szlogent, amely szerint küszöbön van a változás, és nekik készülni kell erre.…
A múlt heti szegedi konferenciára az EU-tagállamokon kívül az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Japánból és más országokból érkeztek szakmai szervezetek képviselői
A Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség is vizsgálódik, miután kiderült, hogy ismeretlenek több kémprogramot is telepítettek a BKV számítógép-hálózatára. A cég gyanúja szerint így kerülhetett ki egy magánlevelezés egy civil szervezethez, melynek képviselője átadta azt Tarlós Istvánnak. A kiszivárogtató Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottsági tagja viszont állítja: ha véletlenül is, de maga a…
Történelmi mélypontján az SZDSZ: 1 százalékon áll a teljes népesség és a biztos pártválasztók táborában is. Mindeközben brutális forgatókönyvek keringenek koalíciós elhidegülséről, pártbéli szakításról. Részletek...
Rövidtávon főként az SZDSZ helyzetét nehezítette a kormánykoalíció felbomlása - írja a Népszabadság. A szabaddemokraták történelmi mélyponton vannak, mind a népesség, mind a pártválasztók körében egy százalékon állnak.
Munkahelyteremtés, munkára ösztönzés, munkára képesítés - ez a foglalkoztatás bővítésének, és ezen keresztül a gazdasági növekedés felgyorsításának az alapja. E célok teljesülését szolgálják az uniós forrásból meghirdetett pályázatok is. Köztük azok, amelyek lehetővé tették, hogy több mint 1 milliárd forintos beruházással elkészüljön az egri Térségi Integrált Szakképző Központ, és annak központi…
Ázsiai körútra indult szerdán Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy újra megerősítse az Egyesült Államok térségbeli szerepét, ellensúlyozandó a katonailag is megerősödő Kína befolyását.
A megkérdezettek többsége előrehozott választásokat szeretne Magyarországon, 71 százalékuk a következő választásra a Fidesz győzelmét valószínűsíti, míg az MSZP sikerét mindössze 9 százalékuk feltételezi - derült ki a Medián felméréséből.
A párbeszéd újrafelvételét javasolta Kína Tajvannak. Az 1995-ben megszakított kétoldalú tárgyalások új fordulóját Pekingben tartanák, június 11. és 14. között - jelentette be az Újkína hírügynökség.
A Medián felmérése szerint a megkérdezettek többsége előrehozott választásokat szeretne Magyarországon, 71 százalékuk a következő választásra a Fidesz győzelmét valószínűsíti, míg az MSZP sikerét...