Képtelen pontot tenni a házassága végére Pogány Judit és Koltai Róbert. Bár a színészpár több évtizedes házassága néhány éve zátonyra futott, és úgy döntöttek, külön utakon folytatják életüket, úgy tűnik a válás szóba se jöhet. A válóperről szóló pletykák megviselik mind a két művészt, amiért Pogány Judit a munkába temetkezik.
Kígyót-békát kiabál egykori koncertszervezője az Irigy Hónaljmirigy tagjaira. A hölgy szerint a jópofa srácok – nevükhöz híven – irigyek. Schumann Ildikó és a zenekar között a piszkos anyagiak miatt romlott meg a viszony: a fiúk kirúgták a szervezőt, aki szerintük túl magas jutalékot kért. A régóta húzódó vita most pereskedéssel folytatódik.
Hamarosan igába hajtom a fejem - vallotta be Nacsa OLivér, aki tegnap szerkesztőségünk vendége volt. A népszerű humorista lassan két éve él együtt kedvesével, Zsuzsival, és most úgy döntöttek: itt az ideje, hogy összeházasodjanak.
Elisabeth Fritzl apja teljes vagyonát követeli kártérítésként a föld alatti cellában töltött huszonnégy évért. Elisabeth azért döntött így, mert kiderült, hogy a családjának több mint 230 millió forintba fog kerülni a háromhónapos pszichiátriai kezelés.
BUDAPEST – Egy ország Kutyuként ismerte és várta hetente a képernyőn a Szomszédok Hegyi Bernátját, Raksányi Gellértet (†83). Pedig a Nemzet Színésze nemcsak a gazdagréti teleregény által lett ismert; több mint hetven magyar filmben és tévéfilmben játszott, és 53 éven át esténként ugyanabban a színházban állt színpadra. De Kutyu nincs többé, a legendás epizodista kedd este örökre elaludt az…
Tizenheten megsérültek, amikor tegnap reggel fél kilenckor az M0-ás autóút diósdi lehajtójánál két autóbusz és egy személyautó ment egymásba. A buszokon a herceghalmi Tesco logisztikai áruházának munkatársai ültek, éjszakai műszakjuk után igyekeztek hazafelé.
BUDAPEST – Ez ám a rock & roll! A szabad ég alatt aludt, majd stoppal jutott el Bécsből Magyarországra Komár László (63)! A „honi Elvis” a szívességért ráadásul közel ötvenezer forintot kifizetett az őt kisegítő sofőrnek. Az énekes lapunknak azt mondta, nem haragszik senkire a TV2 munkatársai közül.
Ügyvédjén és előadóján kívül senki sem beszélhet P. Józseffel. A férfit, akit három ember megölésével gyanúsítanak, a rendőrség épületében tartják fogva Szegeden. Józsefet többek között azért tartják elkülönítve, mert még mindig rejtély, ki és hogyan végzett Noémivel, a nagymamájával és Norberttel szombaton késő este.
Elvis jelmezben mulatott az RTL Klub Vacsoracsatájában Stohl András. Buci Gönczi Gábor elõszobájában akadt rá a szerelésre, és mindjárt magára is kapta.
Hiába a sminkesek, fodrászok és a divattanácsadók hada, hiába az elegáns öltözet, és a mértéktartó viselkedés, ha éppen az időjárás fog ki az ismert közéleti személyiségeken. Lapunk most ezek közül a fotók közül mutat be néhányat. Mint látható, elég egy kisebb szél, és máris mulatság tárgyává válnak a világ vezető emberei.
Véget ért a BorsOnline Nagy Bemutatkozó Show-ja. A döntő napjára végre mind a 21 Királynő megmutatta magát Önöknek, most pedig itt az ideje, hogy eldöntsék, ki nyerje a Miss Universe és a Miss World közös döntőjét.
Több mint kétszáz preparált szerv, illetve egész, valódi emberi test látható a Vam Design Galéria legújabb kiállításán. A nem mindennapi tárlat már megjárta a világ nagyvárosait. Az ötletgazda szerint minden hétköznapi embernek ismernie kellene a testét belülről, ezért is nagyon fontos ez a kiállítás.
Alig ismeri valaki a makulomancia vagyis az anyajegyjóslás tudományát, pedig aki meg tudja fejteni az apró jelek titkait, az jobban megismerheti saját magát, sorsa alakulását, sőt könnyebben képet alkothat másokról is. Ehhez csak néhány dolgot kell megtanulni, de szükséges hozzá némi intuíció is. Ennek rejtelmeibe adunk most bepillantást.
Izgatottan várja a ma esti Euróvíziós Dalverseny elődöntőjét Csézy, aki már hetek óta Belgrádban próbál csapatával. A mezőkövesdi énekesnő bízik abban, hogy a tíz továbbjutó között lesz, hiszen Belgrádban eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott.
Nyomasztó vagy örömteli érzés a mindenkori miniszterelnök feleségének lenni? Hogyan tűri a család a kritikákat? Kell-e segíteni a politikai kudarcok feldolgozásában? - többek között ezt kérdezte a Bors Dobrev Klárától, Gyurcsány Ferenc kormányfő feleségétől és Lévai Anikótól, Orbán Viktor, a Fidesz vezetőjének nejétől. Mindemellett külföldi körképet is nyújtunk arról, hogy jó-e, ha mindent…
Debreceni Zita abban a tűzpiros luxusautóban furikázik, amelyet alig egy éve Kedves Ferenc – szerelme szerény zálogaként – ajándékozott Bódi Sylvinek. A szakítás után Zita lépett Sylvi helyére, s “örökölte” a tizmilliós csodaautót is. A milliárdos üzletember tejben-vajban füröszti barátnőit, de a meseautót már csak kölcsönzi az új szeretőnek.
Bálint Antónia először fedezi fel az anyaság örömteli mindennapjait, az egykori szépségkirálynő azonban egyszer már majdnem átélte a legszebb női érzést. Toncsinak évekkel ezelőtt volt már egy terhessége, akkor azonban sajnos elveszítette babáját.
Eva Longoria szexisebb mint valaha. A Született feleségek Gabiját egy férfimagazin fotózta, ám a felvételek túl jól sikerültek. Olyannyira, hogy Eva kedvese, Tony Parker féltékenységi jelenetet rendezett, amikor megpillantotta a képeket.
Frissen és kipihenten utazik ma Párizsba Szávay Ági. A világranglista 13. helyén álló teniszező az év második Grand Slam-versenyén nagy reményekkel lép pályára. Annál is inkább, mert az év első felében nem igazán remekelt. A Roland Garroson azonban javíthat a mérlegen.
Kisebb teherautó és több erős ember kellett ahhoz a 45 festményhez, amelyeket egy pécsi belvárosi társasház padlásáról loptak el. Azt még nem tudni, az elkövetők hogyan tudták úgy elvinni a hatalmas képeket, hogy senki se vegyen észre semmit.
Egy anyát és mostohaapát azzal vádolnak, hogy halálra éheztették hétéves lányukat. A kis Khyra Ishaq múmiává soványodott holttestére egy mocskos matracon találtak rá szülei házában, Birminghamben. Khyra titkos morzsagyűjteményére azután találtak rá, miután éhen halt.
Kiss Orsolya és Skrapits Erik, azaz Viva Kiso és No Thanx Erik őrülten szerelmesek. A huszonhat éves Kisot nem zavarja, hogy párja hét évvel fiatalabb, még csak tizenkilenc éves.
Bemutatták a cannes-i fesztiválon a Diego Maradonáról készült Emir Kusturica-filmet. Abban a volt argentin ász a „nyugati imperializmus elleni legkíméletlenebb lázadónak” vallja magát.
A mai napon délelőtt ismételten takarításba kezdet és belendült a TV2 hagyományos éves szemétszedő akciója. A csatorna ismert arcai felsorakozva várták, hogy megkapják kis zöld mellényüket és felhúzhassák kezükre a minden mocskot elbíró és álló kesztyűt.
Az amerikai PC World magazin többek között Charles Simonyi magyar származású szoftverfejlesztőt is az elmúlt ötven év vezető „műszaki látnokai” közé sorolta.
Oscar díjról szóló kérdésen bukott el majdnem kilencmillió forintot egy fehérgyarmati testvérpár Vince és Péter A Széf tegnap esti adásában. A fiúkat annyira megviselte a veszteség, hogy a műsor végén egyikük az öltözőben elsírta magát.
Újabb hírek után szaladgálhatunk, ha ki akarjuk nyomozni Kate Hudson és Owen Wilson kapcsolati botrányait. Együtt vannak, összejöttek, külön élnek? Leginkább a szemtanúk nyilatkozataira tudunk hivatkozni. Miamiban március közepén bukkant fel a sztár ahol új filmjét forgatja Owen. Elkísérte őt kedvese is. A húsvétot pedig South Beachen töltötték egymás karjaiban.
Agydaganatot diagnosztizáltak Ted Kennedy massachusetts-i szentárornál. A politikust , aki az 1963-ban meggyilkolt elnök, John Fitzerald Kennedy testvére egy ájulást követően a hét végén került kórházba, de akkor még nem tudták, mitől vesztette el az eszméletét.
Egy 13 éves kamaszlány felakasztotta magát, miután vörös haja és szeplős arca miatt a többiek csúfolódásának céltáblájává vált. Kesley Jade Wintert A lány a gúnyolódás elől a halálban talált menedéket.
Budapest – Kiesett Csézy (28) az Eurovíziós Dalfesztivál versenyéből! A magyar énekesnő nem volt elég az európai közönségnek, a 19 elődöntős közül nem került be a legjobb tízbe. Ám Csézy sikertelensége ellenére is lesz magyar a döntőben, Edvin Marton ugyanis a keddi elődöntőből továbbjutott orosz versenyző, Dima Bilan mögött hegedül.