A móri vád ejtését, a többi vádpontban pedig enyhébb büntetés kiszabását kérte védőbeszédében dr. Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. A legfőbb indoka az volt: Hajdút annyira megviselték a hat éves procedúra megaláztatásai, hogy pánikba esik, ha új cellatársat kap.
A popénekes, Robbie Williams (34) tizennégy hónap boldogság után ismét magányos. Barátnője, a feltörekvő színésznő, Ayda Field (29) ugyanis kilépett az életéből. A szépség karrierjére szeretne koncentrálni és ennek érdekében inkább a partik világát részesíti előnyben, Robbieval szemben.
Szexuálisan zaklatták gyermekkorában Margaret Hoelzer világbajnok amerikai úszónőt. A pekingi olimpián három érmet szerző klasszis az AP hírügynökségnek adott interjúban maga állt a nyilvánosság elé, és elárulta, hogy ötéves korában egy barátja apja kezdett ki vele. A zaklatás legalább két évig tartott, egészen addig, amíg Hoelzer és családja el nem költözött a környékről.
Az egykor ragyogó, természetes szépségéről ismert színésznő, Meg Ryan napjainkban ijesztően fest. Az öregedés elleni küzdelem sokkal inkább hátrányára vált, mintsem előnyére, arca leginkább Jokerére emlékeztet.
Az egészségügyi miniszter elmondta: a jövőben azoknak az orvosoknak, akik egy előre meghatározott értéknél rendszeresen drágábban írnak fel gyógyszert, továbbképzésen kell részt venniük
A Somló hegy lábánál fekvő kis faluban, Apácatornán élő Berta Géza állítja: kemény lesz az idei tél. Ezt pedig abból állapította meg, hogy az örökfarkkóró virágai tömöttek és magasra nyúlnak.
Jóllehet, Carla Bruni nem heavy metalban utazik, most mégis a világ egyik leghíresebb metálzenekarával, a Metallicával lépett fel a BBC egyik műsorában. Sarkozy elnök csinos felesége egyéb titkokba is beavatta a nagyérdeműt: szokása, hogy az éjszaka közepén felkel, és elkezd zenélni - férje szerinte ezt jól tűri.
Egyetlen rossz lépés és Sanyi bácsi élete örökre tönkrement. Az idős úr gyógyulni ment a mátraházai tüdőszanatóriumba, de betegebben tért haza, mint ahogy érkezett. Sipos Sándor éppen levegőzni indult, amikor a frissen felmosott folyosón elesett és combnyaktörést szenvedett. A férfi az intézményt okolja a vele történtekért.
Összesen tíz év kilenc hónap börtönre ítéltek tegnap három fiatalembert, akik februárban csaknem agyonvertek egy férfit Bristolban. A részeg fiatalok azért támadtak rá a férfira, mert közbeszólt, amikor látta, hogy egy kocsira ürítenek.
Pamela Anderson ismét magára öltötte a fehér fátylat és oltár elé lépett. A kebelcsoda ezúttal viszont nem egy újabb házasságba ugrott bele, hanem csak a menyasszonyi ruhába egy videoklip forgatás alkalmából.
Az akció idõtartama alatt a leggyorsabban haladó autóst a Váci út angyalföldi szakaszán mérték be az egyenruhások, a száguldót 116 km/h órával "lõtte le" a traffipax
Furcsa módját választotta a rajongásnak a 37 éves ír mérnök, Mick Cassidy. Még 2006-ban, erősen ittas állapotban kötött fogadást feleségével Maendi- vel, miszerint addig növeszti arcszőrzetét, amíg kedvenc zenekara, a Metallica, elő nem rukkol egy új lemezzel.
Katonák és rendőrök újra ellenőrzés alá vonták a hírhedt La Mesa börtönt a mexikói Tijuanában, ahol rövid időn belül két börtönlázadás volt; 19 ember meghalt, 12 megsebesült az újabb lázadás, illetve a rendteremtés során.
Ismét nagy dobásra készül Nicole Kidman, ezúttal az Indiana Jones filmek rajongóit készül elkápráztatni az ausztrál színésznő The Eighth Wonder című filmjével, melynek szereplője és producere is lesz.