Eltûnt Kiszel Tünde! – harsogták az újságok a héten. A Bors utánajárt, vajon mi történhetett a mûsorvezetõnõvel, akit napok óta még a legközelebbi barátai sem értek utol. Kiderült, hogy Tünde testvérével Csillával, és kislányával Donatellával elszökött egy titkos itáliai útra.
Anthony Hopkins alabamai lelkész, állítása szerint emberfeletti erőkkel bír. Több, mint három évvel ezelőtt gyilkolta meg feleségét és azóta garázsuk fagyasztójában tárolta a holttestet, míg lánya fel nem adta őt a rendőröknek.
A súlyos szankció hátterében az áll, hogy az SSC Napoli mintegy 1500 fanatikusa vasárnap, az AS Roma elleni bajnoki (1-1) mérkőzésre tartva összecsapott a rendőrökkel
A Négy Mancs Alapítvány azt tűzte ki célul, hogy elveszi a kedvét a libamájtól az embereknek; az akciójukkal azt érték el, hogy csaknem 500 dél-békési libatenyésztő megélhetése is veszélybe került
Mel Gibsont az utóbbi időben többször is lencsevégre kapták egy orosz származású énekesnővel, aki állítja, a színész szeretője. Gibson ellenben tagad, azt mondja, csupán kollégák.
"A férjemmel régóta együtt vagyunk és van egy 6 hónapos kisfiunk. Mikor megismerkedtünk elmondta, hogy ő pánik beteg és erre gyógyszereket szed. Azt mondta, hogy nem súlyos és én hittem neki. Biztonságban éreztem magam mellette. Először csak bulikban ivott aztán szép lassan egyre többet és többet, a gyógyszert csak néha vette be. Ha iszik agresszív. Félek tőle. De csak engem bánt, a fiát imádja.…
Gyurcsány Ferenc adóprogramjának megvétózása után Fodor Gábor azt sejteti: szakértői kormány megalakulása a lehetséges megoldás. Ötpárti konszenzusban és egy nemzetközileg ismert, hiteles pénzügyi szakemberben gondolkodik. A Bors úgy tudja, az SZDSZ már túl van az első elutasításon.
Britney Spears az utóbbi időben mindent megtesz, hogy újra formába jöjjön és karrierjét életre keltse. Rengeteget sportol, diétázik és még gyermekeivel való viszonyát is próbálja rendezni. A leglátványosabb változást azonban plasztikai sebészeinek köszönheti, hiszen leműtötték a zsírját.
A 27 esztendős Christina Aguilera is megmutatta végre hét hónapos kisfiát, Maxet. Születése után ugyan megjelentek képek a csöppségről, amiért a szülők másfél millió dollárt, 225 millió forintot zsebelhettek be a People magazintól, de az utca forgatagába még nem merészkedtek ki vele.