Új számmal tér vissza az „éterbe” a négy hónapja elhunyt Michael Jackson (†50). A This is it című melódiát – amelyben háttérénekesként a Jackson fivérek hallhatók – hétfőtől sugározzák a rádiók, és már a videómegosztókra is felkerült.
A Tárki legfrissebb kutatásának legvitatottabb pontja, hogy Magyarországot Oroszországhoz, Ukrajnához és Kínához hasonlóan közelebb helyezi el a világ kulturális "értéktérképén" az ortodox kultúrához, mint a nyugati keresztény kultúrkörhöz
Az Omninvest szóvivője azt mondja: az ampullákon azért nincs rajta a lejárat, mivel áprilisban sürgősséggel kellett hatmillió darabot rendelni belőle, és akkor még nem lehetett tudni, mikor jár le a beletöltendő oltóanyag
Az egekben érezte magát vasárnap Robbie Williams (35), mert három év szünet után visszatért a színpadra. Öröme nem tartott sokáig: fellépése után az őt szállító autó elgázolt egy fiatal fotóst.
New York állam volt kormányzója a Selye János Egyetemen tartott előadásában hangsúlyozta: "nincs a világon még egy olyan ország, mely azért büntet embereket, mert az anyanyelvükön beszélnek"
Hétfő kora reggeltől hallgatható meg az elhunyt énekes hivatalos honlapján, a www.michaeljackson.com oldalon az első posztumusz kiadott dal, a This Is It