2011. április 29. péntek

ápr. 29
16:11
Románia: marad a 2015-ös euró-céldátum (hirado.hu)
Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát - döntötte el a román kormány. Jövőre már a GDP 3 százaléka alá csökkentenék a hiányt.
ápr. 29
16:13
Baka András jelentős lemaradást jósol a bíróságokon (hirado.hu)
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint többnyire nagy ügyekben ítélkező bírók vonulnak nyugdíjba január elsejétől az új alaptörvény eredményeként. Mintegy 40 ezerre becsülhető a nyugdíjba vonulás miatt átszignálandó ügyek száma.
ápr. 29
16:24
Elfogták az újpesti Pókembert (BorsOnline)
Régóta kereste a rendőrség azt a férfit, aki tetőkről leereszkedve tört be panellakásokba. Az újpesti Pókember civilként alpinistaként dolgozott.
ápr. 29
16:24
Dolhai Attila és Feke Pál: ellenfélből barátok (Blikk)
Budapest - Évek óta párhuzamosan, valahogy egymás konkurenciájaként éli szakmai életét Dolhai Attila (34) és Feke Pál (29). A két musicalsztár ebben az évben ráadásul két különböző színházban játsszaugyanazt a szerepet, míg Feke a Madách színpadán, addig Dolhai a Szolnoki Szigligeti Színházban alakítja Jézust.
ápr. 29
16:42
Hihetetlen: kétszer csapott a villám a férfibe - sokkoló videó (BorsOnline)
Térfigyelő kamera rögzítette, amint a villám belecsap egy utcán sétáló férfibe. Egy idő után felállt, csakhogy pár másodperccel később, ismét lecsapott az isten nyila. A felvétel tényleg sokkoló.
ápr. 29
16:42
Button hű marad a McLarenhez (Blikk)
London - Jenson Button (31), a 2009-es Forma-1-es angol világbajnok bejelentette, ha rajta múlik, nem hagyja el brit csapatát, a McLarent és pályafutása végéig az istálló tagjaként indul a világbajnokságokon.
ápr. 29
16:44
305 országzászló tarkítja a testét (Blikk)
Egy indiai üzletember több mint 300 ország zászlaját tetováltatta magára, hogy felhívja a figyelmet a világbékére.
ápr. 29
16:46
Ez a Bogár is ellepi a Földet? - Fotók! (Blikk)
Jövőre érkezik az új Volkswagen Bogár, a Beetle. Az új formaterv miatt a férfiak is nyugodt szívvel vezethetik, és nem úgy festenek majd, mintha egy barátnőtől kölcsönzött autóban ülnének. Lesz belőle kabrió is, de abban sem lesz mini váza a gerberának. Végre!
ápr. 29
17:00
Bob Sapp: Paprikás Kunklit vacsorázok! (Blikk)
A magyar harcos ígéri, hiába 100 kg-mal nehezebb nála ellenfele, ő nyeri kettejük mérkőzését a vasárnapi K-1 gálán
ápr. 29
17:02
Ezt edd az erősebb csontokért (Blikk)
Az egészséges, fitt testhez nem csak az izmaidat kell pumpálnod, a csontjaidat is erősítened kell. A csontok és fogak számára nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű D-vitamin, valamint kalcium. A megfelelő táplálkozásra különösen télen, kevesebb napsütés idején kell figyelni, illetve 50 éves kor felett, amikor megnő a szervezet kalcium- és D-vitamin-igénye.
ápr. 29
17:03
Megnyitották II. János Pál pápa sírját – képgaléria (hirado.hu)
Az egykori katolikus egyházfő koporsóját a Szent Péter-bazilika kriptájába, Szent Péter sírja elé vitték. A szertartást a bazilika főpapja, Angelo Comastri bíboros vezette, de jelen volt Tarcisio Bertone bíboros, a Vatikán államtitkára is.
ápr. 29
17:04
Nyaralj a Blikk Fitt tengerparti edzőtáborában! (Blikk)
A nyaralás alatt is szeretnél fitt lenni? Gyere, és nyaralj Horvátországban a Blikk Fitt edzőjével, Tatarek Rezsővel és a Blikk Fitt csapatával. Augusztus 13–20. között edzőtáborral egybekötött nyaralásra indulunk a dalmáciai Zatonba.
ápr. 29
17:05
A terézvárosi önkormányzat üzemelteti a Tűzrakteret (hirado.hu)
A Tűzrakteret jelenleg működtető Art Sector Alapítványnak legkésőbb május 6-ig kell az ingatlant átadnia, miután a kerületi önkormányzat az ingatlant a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt.-nek adja üzemeltetésbe.
ápr. 29
17:06
Áll a bál a női kézilabdázóknál (Blikk)
Néhány játékos megpróbálta rávenni Mocsai Lajost, a férfiak szövetségi kapitányát, vegye át a nők irányítását is. A szövetség viszont bízik Mátéfi Eszterben, a jelenlegi szakvezetőben. Sinka Lászlóval, a kézilabda-szövetség elnökével beszélgettünk.
ápr. 29
17:07
A Jobbik rémhírterjesztéssel vádolja Richard Fieldet és Gyurcsányt (hirado.hu)
Az amerikai üzletember "romamentő akciót és evakuálást" szervezett, a volt miniszterelnök pedig egyik blogbejegyzésében „nácikérdést” emlegetett Gyöngyöspata ügyében.A radikális párt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a legfőbb ügyészségen.
ápr. 29
17:08
Mélyvízbe dobják Hegedűs kapust (Blikk)
Budapest – Új kapussal küzd az élvonalbeli tagság megőrzéséért az MTK focicsapata.
ápr. 29
17:10
Pillangók takarják a ciciket (Blikk)
Magyarország - Pillangók mögé rejtik bájaikat idén a hölgyek. Bár maga a szabás inkább elrejti, mint megmutatja az idomokat, a férfiak mégsem panaszkodhatnak.
ápr. 29
17:18
144 éves rekordot döntött meg (BorsOnline)
Barney Gibson 15 évesen és 27 naposan lépett pályára a Yorkshire színeiben első osztályú krikettmérkőzésen.
ápr. 29
17:18
Tekerd körbe a Balatont! (Blikk)
Régi álmát váltotta valóra Attila, a Blikk Fitt újságírója: a múlt héten kerékpárral kerülte meg a Balatont.
ápr. 29
17:36
A tűzoltóknak kellett kivágniuk a kislányt a kukából - fotó (BorsOnline)
Bizarr látványt nyújthatott az a horvát apuka, aki egy hosszú, szűk kukával – benne 7 éves lányával - állított be az eszéki tűzoltóságra…
ápr. 29
17:39
A Nílusba fulladtak egy komp utasai (hirado.hu)
A komp fedélzetén tartózkodók közül legalább 22-en meghaltak.
ápr. 29
17:41
A hercegi esküvő nagy napja - összefoglaló videóval és képgalériával (hirado.hu)
Egy svájci óra pontosságával zajlottak az események. Váratlan fordulatok és meglepetések nélkül esküdött örök hűséget egymásnak Vilmos herceg és Kate Middleton.
ápr. 29
17:43
Több tízezres elbocsátásra készül Románia – újabb hitelt kérnek az IMF-től (hirado.hu)
Szakszervezeti vélemény szerint mintegy harmincezer embert bocsáthatnak el a román állami vállalatoktól. Az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank küldöttsége jelenleg egy 5,4 milliárd euró értékű újabb hitelmegállapodásról tárgyal.
ápr. 29
17:54
Mechanikus cirkusszal hódítanak Angyalföldön - videóval (BorsOnline)
Románcok szövődnek a cirkuszban, ezt a főnök sem akadályozhatja meg, hiszen felnőtt emberek dolgoznak együtt, de marakodásnak nincs helye. Ez minden szempontból egy veszélyes üzem, és ezzel mindenki tisztában van a világ második legérdekesebb és legváltozatosabbnak tartott élményszínházi csoportjában, a Cirque Mechanics-ban.
ápr. 29
17:54
Ismerd meg a kiscsillagokat! (Blikk)
BUDAPEST - Szombaton a középdöntőkkel folytatódik minden idők egyik legizgalmasabb tehetségkutató versenye, a Csillag születik.
ápr. 29
17:56
Meghökkentő és csicsás kalapok az esküvőn (Blikk)
ápr. 29
17:57
Csányi: egyetlen bankot sem ad el az OTP (hirado.hu)
Minden bankfiókját megtartja az OTP, sőt, Romániában vásárolna fel Csányi Sándor egy, az OTP Bank Romaniánál mérlegfőösszegében nagyobb pénzintézetet.
ápr. 29
17:59
Metrórobbantás Minszkben: megvádoltak két fehérorosz állampolgárt (hirado.hu)
A fehérorosz főváros metrójában április 11-én elkövetett merényletnek 14 áldozata és 200 sebesültje volt.
ápr. 29
18:01
Karamboloztak a helyszínelők, miközben egy balesethez igyekeztek (hirado.hu)
A miskolci helyszínelők autója karambolozott a borsodi megyeszékhely egyik kivezető útján.
ápr. 29
18:12
Judy egyedül is boldogul (BorsOnline)
Több mint egy évtizedes közös zenélés után nemrégiben feloszlott a Groovehouse. Az együttes énekesnője, Judy a szólókarriert választotta: május első vasárnapján az Ötvenhatosok terén ad koncertet a régi dalokból.
ápr. 29
18:12
Gyümölcstortát kért Kate az esküvőre (Blikk)
ápr. 29
18:14
Titkok, amiről Kate nem tudott (Blikk)
Mint a legtöbb famíliának, a királyi családnak is lehetnek titkaik, amiről csak a rokonok tudhatnak. Kate Middleton most csatlakozott hozzájuk, és nem kizárt, hogy Vilmos a legtöbb ilyen témáról már beszélt neki, ám van olyan, amiről még az ara sem tud. Azt például biztosan nem, hogy egy királyi sarj egy oregoni pizzériában süti a tésztát.
ápr. 29
18:15
Eloltották a Szentmihályi úton kigyulladt házat – videó és képek (hirado.hu)
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a hirado.hu-nak elmondta: egy embert égési sérülésekkel a helyszínen elláttak a mentők. A Szentmihályi utat az oltás ideje alatt nem használhatták az autósok.
ápr. 29
18:30
Mesterlövészek vigyáztak a vendégekre (Blikk)
London - Az egy négyzetméterre eső hírességek nagy száma hívogató célponttá tette Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjét a publicitásra vágyó terrorszervezetek számára.
ápr. 29
18:32
Máris terhes Kate? (Blikk)
Bár az sem kizárható, hogy máris útban van Vilmos herceg (28) és Kate Middleton (29) közös gyermeke, az azonban bizonyos, hogy még az idén jöhet a baba.
ápr. 29
18:34
Adófizetők pénzén utazik Vitézy Dávid? (Blikk)
Budapest-Dubaj - Külföldön keresi a gyógyírt a pénztelenségre, a rossz gazdálkodásra, a kigyulladó buszokra, metrókra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.
ápr. 29
18:48
Túl forróra sikeredett a konyhába tervezett szex - videó (BorsOnline)
Az alanti videóból is kiderül, hogy a pasik nem túl jártasak a konyhában. Így szegény feleség járt pórul, amikor férje szexet kezdeményezett a tűzhely mellett…
ápr. 29
18:48
Gumitestű mutatványos (Blikk)
Budapest - Lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatja el a nézősereget Ghana (28) a mongóliai tornász, aki a fizika törvényeire fittyet hányva úgy hajtogatja össze magát, mintha a teste legalábbis gumiból lenne.
ápr. 29
18:50
38 éves Aston Martinnal furikáztak a friss házasok - fotó (BorsOnline)
Vilmos herceg megkocsikáztatta feleségét, Cambridge hercegnőjét.
ápr. 29
18:50
Páratlan tárlatok országszerte (Blikk)
Keszthely - Munkácsy teljes életművébe nyerhetünk bepillantást Keszthelyen, míg Budapestre a Markó-életmű 26 kiemelkedő darabja érkezik külföldi múzeumokból.
ápr. 29
19:06
Őrült buli Londonban (Blikk)
A TV2 Naplójának a stábja egy gigantikus buli kellős közepén találta magát, amikor megérkezett Londonba.
ápr. 29
19:06
Luxusvillájának foglya P. Koltai Gábor (Blikk)
BUDAPEST - A börtön kopott falai után úszómedencés luxusvillája foglya P. Koltai Gábor. A milliárdos csalással meggyanúsított filmproducer háza a Rózsadomb legtetején áll.
ápr. 29
19:06
Megoldódott a liftaknába zuhant férfi halála körüli rejtély (BorsOnline)
Sikeresek voltak a skót zsaruk, kitartó nyomozás után elkapták John Carter két gyilkosát.
ápr. 29
19:08
Győzikéék tízmilliókkal lógnak (Blikk)
Közzétette a legnagyobb adósok listáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A március végi állapot szerint több mint 5400 cég, egyéni vállalkozó és magánszemély tartozik jelentős összeggel. Az adóhatóság rajtuk több száz milliárdot hajtana be. A tartozók között van a showman Gáspár Győző, vagyis Győzike és felesége, Lang Györgyi énekesnő, valamint Stadler József akasztói vállalkozó, aki adócsalás…
ápr. 29
19:10
Videó: Autós "bolond" ballagás (Blikk)
ápr. 29
19:24
Az egész világ imádta Kate és Vilmos esküvőjét (BorsOnline)
A világ minden táján, New Yorktól Fokvárosig, Kualalumpurtól Budapestig, kommentelők milliói osztották meg véleményüket a világraszóló frigyről.
ápr. 29
19:24
Prukner: Mindennap harcolok a Fradiért! (Blikk)
Budapest - Minden vereségbe belehal, de aztán összeszedi magát, hogy erőt adjon  focistáinak. Prukner László (50), az FTC szakmai igazgatója elismeri, a Fradi ötszázmillió forintos adóssága az öltözőben is feszültséget okoz.
ápr. 29
19:27
Álomesküvő – nézze újra a ceremónia legszebb pillanatait (hirado.hu)
A Magyar Televízió egyes csatornáján 20.05-től nézhetik meg a hercegi esküvő összefoglalóját, amelyet figyelemmel kísérhetnek a hirado.hu oldalon is.
ápr. 29
19:42
Meztelenül lovagolta meg a medvét a fekete bombázó - szexi fotó (BorsOnline)
Csak harisnya, harisnyakötő és egy maci volt az ukránok szexi modelljén, Alena Erohinán.
ápr. 29
19:45
Lélegzetelállító – soha nem látott Markó-képek a Nemzeti Galériában (hirado.hu)
Idősebb Markó Károly Mexikóból érkezett festményeit is kicsomagolták pénteken a Magyar Nemzeti Galéria szakemberei, ezzel minden alkotás megérkezett az intézmény május 6-tól látogatható, Markó Károly és köre - mítosztól a képig című kiállítására.

Keresés