A Különleges ételek című műsorban igen bizarr fogásokkal traktálja vendégeit a britek (egyik) sztárszakácsa, Heston Blumenthal. Nem biztosa, hogy mindenki gyomra beveszi…
Budapest – Szemébe akar nézni azoknak, akik elvették apja életét! Takács Mónika – aki a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának, Takács Józsefnek a lánya – lelke 2009. január 7-én történt borzalmas tragédia óta nem nyugodott meg.
A Gazdasági Versenyhivatal több fogyasztói csoport ellen indított vizsgálatot: legutóbb a Hungarian Economy Partners Kft.-t kötelezte bírság megfizetésére a fogyasztók megtévesztése miatt.
Bárándy Gergely országgyűlési képviselő szerint a Btk. módosítása szakmailag elhibázott, de a szocialisták bíznak a javaslat szarvashibáinak kijavításában és fontosnak tartják, hogy megszűnjenek a kisebbségeket érő atrocitások.
A rendőrök jogszerűtlenül hallgatták ki az apát és a szülésen éppen átesett anyát. Az eset még tavaly októberben történt a Napvilág Születésházban. Az ORFK hamarosan dönt az ügyben.
Használt trolikat vásárol Budapest: a hamarosan érkező MAN trolik mindegyike alacsonypadlós, megkímélt műszaki állapotú és energiatakarékos hajtásrendszerű. A 40 éves szovjet gyártmányú járműveket cserélik le.
Manchester -- Megtorpant a Manchester United. Az angol futballbajnokság listavezetője a legutóbbi három fordulóban csupán négy pontot szerzett (a hét végén 1-0-ra kikapott az Arsenal vendégeként), s ezt kihasználva az üldözők közelebb kerültek hozzá.
Berettyóújfalu - Feltehetően pánikbetegsége és depressziója miatt jár ki-be az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből S. Andrea (29), akit azzal gyanúsítanak, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolta bírósági titkárként dolgozó férjét.
A rendőrség kizárja az etnikai indítékot. Életveszélyes állapotban, mentőhelikopter vitte kórházba azt a 14 éves fiút, akit társai gyújtottak fel egy szolnoki bevásárlóközpont parkolójában.
Ne vegyék fel ismerőseik közé tanítványaikat a pedagógusok, és ne is jelöljék vissza őket az internetes közösségi oldalakon – tanácsolja a legnagyobb brit tanári szervezet. A Bors kíváncsi volt, vajon követendő lenne ez a példa itthon is?
Budapest -- Ígéretéhez híven kivégezte Kunkli Tivadar (46) a Szörnyeteget. A 178 centiméter magas és 70 kilogramm súlyú magyar thaiboxlegenda alig két perc alatt feladásra késztette a 194 centis és 170 kilós egyesült államokbeli Bob Sappet (36), s megnyerte "Dávid és Góliát csatáját".
Barcelona -- Miközben Cristiano Ronaldo (26) a Bernabéu stadion lelátóján csókolózott barátnőjével, az orosz modell Irina Sajakkal (26), labdarúgócsapata, a Real Madrid a pályán szenvedett és kapott ki szégyenszemre 3-2-re a Zaragozától.
Budapest - A Blikk szereti a magyar focit! És az olvasóink is! Lapunk immáron negyedik alkalommal jutalmazta az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó NB I-es labdarúgókat.
Ausztria-Magyarország - Aranyat ér a magyar tini bikini modell teste. Nagy Bettina (18) a hétvégén az ausztriai fitneszversenyen állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
A szociális konzultáció keretében a kormány olyan kérdésekre vár választ, amelyek a segélyezésre, a nyugdíjra, az oktatásra vagy például a devizahitelezés újraindítására vonatkoznak.
Budapest – Akár szuperhős is válhatott volna belőle, képességét azonban aljas célok megvalósításához használta az a férfi, aki a magyar „pókember" néven vált ismertté.
A vád szerint Veresegyház független polgármestere olyan kötbérfizetéssel biztosított kötelezettséget vállalt egy szerződésben, amelyet az önkormányzat nem tudott teljesíteni. Ez a városnak 122 millió forint kárt okozott. Pásztor Béla tagadta, hogy büntetőjogi felelőssége lenne az ügyben.
Egy kis létszámú amerikai kommandós egység rajtaütés során megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjét. A hírt az amerikai elnök jelentette be rendkívüli televíziós beszédében. A világ nagy része üdvözölte a hírt. A szélsőséges iszlamisták bosszút esküdtek.
Három vetélés és több sikertelen lombikbébi-program után a brit Stacy és James Bodle azt hitte, soha nem lesz gyermekük. Ám egy tojássárgáját és szójaolajat tartalmazó diéta meghozta a hatást; ikreiknek örülhetnek.
Peking - Kétszer csapott bele a villám, mégis túlélte a szerencsétlenséget egy kínai férfi. Az ismeretlen városban készült felvételen jól látszik, ahogy a gyalogosok futva menekülnek a vihar elől.
Oszama bin Laden halott. Leon Panetta, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója szerint a terroristák megpróbálnak bosszút állni érte: a CIA nem nyugodhat, amíg az utolsó terroristát is az igazságszolgáltatás elé nem állítja.
Budapest -- Még akár egy hónapig is várnia kell az ügyészeknek, hogy meggyanúsíthassák Gyurcsány Ferenc (51) volt miniszterelnököt, a mentelmi bizottság ugyanis nem tűzi a héten napirendre a Sukoró-ügyet.
Miskolc - Gyomorforgató! Évekig verte, megerőszakolta és különféle szexuális játékokra kényszerítette négy gyermekét az a rásonysápberencsi házaspár, illetve a férfi 68 éves édesapja, akiket hétfőn fegyházbüntetésre ítélt a bíróság.
Egy hatósági vizsgálat a megengedettnél jóval több növényvédő szert talált egy spanyol import paradicsom-szállítmányban. A Tesco szerint a céget megtévesztette a zöldség beszállítója, mert azt közölte, a termék megfelel az előírásoknak.
Tavaly decemberben két szánkózó gyermek csúszott egy autó elé, egyikük meghalt. Az ügyben megszüntette a nyomozást az ügyészség: az ez ellen emelt panaszt pedig elutasította, mondván, a vezető nem tudta elkerülni a balesetet.
Soha nem látott „csodára" bukkantak a régészek a hatalmas római kori temető feltárásakor Aquincumban: az egyik sírból egy „hétfejű" öregember maradványai kerültek elő.
BUDAPEST - Rendőrök vittek el öt fiatalt vasárnap délután a lőrinci majálisról, miután negyven percen keresztül folyamatosan kiabálással és dobálózással zavarták meg Éder Krisztián (22), azaz SP koncertjét.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTV Kékfény című műsorában azt mondta: a súlyosan megsérült szolnoki fiú még néhány szót tudott mondani a rendőröknek, ekkor állította azt, hogy felgyújtották. Később a rendőrség ezt kizárta; az eljárást baleset miatt folytatják.
BUDAPEST - Juszt László (59) és a fia, Balázs (28), valamint Árpa Attila (39) összefogott, hogy közösen szálljanak szembe azokkal az eddig közel félmillió embert tönkretevő fogyasztói csoportokkal, akik hangzatos szavakkal állítják, olyanokon segítenek pénzzel, akikkel már egyetlen bank sem áll szóba.
Mohamed Al-Fayednek szent meggyőződése, hogy Henry Paul - a királyi család utasítására – szándékosan okozta Párizsban azt a balesetet, melyben Diana hercegnő és Dodi Al-Fayed életét vesztette. A mágnás szerint ráadásul Vilmos is hisz ebben a teóriában.
LOS ANGELES - Egyre rosszabbul néz ki La Toya Jackson (55), a popkirály nővérén szemmel láthatólag mély nyomot hagytak a számolatlanul végzett plasztikai beavatkozások.
"A jó gyerekszínházat a felnőttek is szeretik" - így szól a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle mottója. A Marczibányi téri gyermekszínházi szemle huszonöt előadása a szülőknek is igazodási pont lehet.