BÜKFÜRDŐ — Danubius Health Spa Resort Bük. Nem, nem, Bükfürdő nem a Bükben van, ahogy azt magunk is először gondoltuk, hanem Vas megyében. Az Isten háta mögött balra, mondhatnánk, kipipálva ezzel a szálloda egyetlen hátrányát.
TATA – Megúszták a felelősségrevonást azok, akiknek a lelkén szárad Telegdi Zsolt halála – így gondolja a tavaly balesetben szörnyethalt motoros rendőr édesanyja.
Salgótarján — Tulajdonképpen csak az a csoda, hogy az ügyészségnek csak most szúrt szemet, hogy Gáspár Győző papíron gyakorlatilag szegény ember – legalábbis befizetett adóiból erre lehetett következtetni.
Budapest — A színész a börtön árnyékában úgy határozott, önéletrajzi könyvet dob piacra. Szakértőink szerint siker esetén ezzel akár 10 millió forintot is kereshet.
Napi pár száz forintos biztosítással szerencsétlenség esetén nem csak a milliós kórházi számla, hanem a több száz ezer forintos poggyászkár is megúszható
Erdei Zsolt technikai KO-val legyőzte az amerikai Byron Mitchellt a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. A 10 menetesre tervezett félnehézsúlyú összecsapást a hatodik menetben zárta le a 37 éves magyar bokszoló, aki így 33. mérkőzése után is veretlen a profik között.
Claudia Schiffer férje jó rendező, Lenny Kravitz lánya pedig vagány színésznő, de számos más okot is lehet találni arra, amiért ezt a szuperhős-mozit nem érdemes kihagyni - és nemcsak a fehérneműre vetkőztetett jó csajok miatt
Tokió - A futballpályák után már az aszfaltot is veszélyeztetik a hívatlan látogatók. Ezt tapasztalhatta Sébastien Buemi (22), aki kínos pillanatokat élt át egy Forma-1-es bemutatón Japánban.
Atlantic City - Mitchell kipipálva, jöhet az álommeccs! A korábban két súlycsoportban is profi bokszvilágbajnoki címig jutó Erdei Zsolt (37) amerikai pályafutása második összecsapásán is sikert aratott: az Atlantic City-beli Boardwalk Hallban legyőzte Byron Mitchellt (38).
Aszaló ‒ Elfogta a rendőrség Helmeczi Barnabást (54), azt az aszalói önkormányzati képviselőt, akit pedofília miatt ítéltek el, azonban nem vonult be a börtönbe – tudta meg a Blikk.
Budapest - A pofátlanság netovábbja! Egy autós a tiltó táblára fittyet hányva olyan helyen parkolt le Mercedesével az Országos Onkológiai Intézet területén, ahol még a mentőknek sem lett volna szabad megállnia.
Nyíregyháza – Van aki örül a nyári viharoknak. Beni (6) a helyi állatkert orrszarvú hímje boldogan rohangál a sekély vízben, vagy éppen merül el a habokban.
Szaturnusszal, a józan viselkedés, a gyakorlatias, megfontolt gondolkodás és az összpontosítókészség garantálja az üzleti sikert. Ez remek időszak speciális ismeretek megszerzésére, szerződéskötésre, új ügyfelek felkutatására és meggyőzésére, valamint bármilyen alaposságot, fegyelmet és kitartást igénylő szellemi tevékenységre.
Epsom ‒ Még csak néhány napja tért vissza nászútjáról Katalin hercegnő (29), és hitvese, Vilmos herceg (28), a képek tanúsága szerint azonban még mindig a mézeshetek hangulatában vannak.
Budapest - Soha nem látott tömeg volt kíváncsi az idei BRAVO OTTO show-ra, melyen a magyar popzenei élet sztárjait jutalmazták az indiános szobrocskákkal.
Születésnapjára gyógyult ki a sok betegségből Kálloy Molnár Péter (41), aki lassan egy éve küzd mindenféle testi bajjal. Bár ez a Beugró sztárján sosem látszódott, most duplán örül, hogy a nagy napra végre jól érzi magát. Egy éve egy bélgyulladással küszködött, nemrég egy vírusos gyomorfertőzés kínozta két hétig, néhány hete pedig azért maradt el színházi előadása, mert a nyakát nem tudta…
TORDAS - Kerti sütögetéssel töltötte a verseny utáni első napját László Attila (14). A Csillag születik csodálatos hanggal megáldott győztese Tordason, egyik rokonánál ünnepelte a sikert a szeretteivel.