2011. június 9. csütörtök

jún. 9
4:18
Rákosokon nyerészkedtek (Blikk)
Magyarország – Felháborító! Halálos betegek gyógyszereivel üzleteltek magyar orvosok és gyógyszerészek. Azok az emberek, akik elvileg a betegek gyógyítására, megmentésére esküdtek fel.
jún. 9
4:36
Elvehetik a színészek nyugdíját is (Blikk)
Budapest — Minden korkedvezményes nyugdíj veszélyben van? A kormány azt tervezi, hogy az 57 évnél fiatalabb rendvédelmis nyugdíjasokat visszatereli a munka világába. De pár elszólás szerint, a kabinet más változtatásokat is tervez.
jún. 9
5:30
Szétesik az Appril Project? (Blikk)
Budapest — Hiába reménykedtek a Csillag születik döntője után, hogy együtt maradnak, információink szerint sajnos két részre szakad az ország egyik legtehetségesebb tánccsapata, az Appril Project.
jún. 9
5:32
Alekosz nem bír magával a nyaraláson (Blikk)
Kos–Marmari — Görögországban sem hazudtolta meg önmagát a szexkiborg. Alekosz (32) ugyanis már az első nap a nőket hajtotta a szállodában, pedig úgy tűnt, semmi másra nem vágyik, mint választottjára, akivel érzekésük után azonnal ágyba bújt.
jún. 9
5:48
Stohl fizet áldozatainak (Blikk)
Fót—Budapest — Stohl András (44) már tavaly több millió forintot utalt át az összetört kocsikért, de két napja sok százezres fájdalomdíjjal vigasztalta sértetlen áldozatait is, Pali bácsinak pedig életjáradékot ajánlott fel.
jún. 9
6:06
Megbékélt Alexandra vőlegénye (Blikk)
Budapest — Megbékélt Varga Alexandrával (26) a vőlegénye, miután tegnap reggel meglátta őt lapunk címlapján. Alexandra sejtelmes mosollyal az arcán, egy szál bugyiban pózolt kameránk előtt.
jún. 9
8:30
Vádemelést kérnek Liptaira a zsaruk (Blikk)
Budapest — Bajban van Liptai Claudia! A rendőrség ugyanis vádemelést javasol a tévés műsorvezető ellen közokirat-hamisítás miatt – tudta meg a Blikk.
jún. 9
8:48
Videó: Félmeztelenül pózolt, hogy legyen önbizalma (Blikk)
jún. 9
9:24
Vádemelést kérnek Liptaira a zsaruk (Blikk)
Budapest — Bajban van Liptai Claudia! A rendőrség ugyanis vádemelést javasol a tévés műsorvezető ellen közokirat-hamisítás miatt – tudta meg a Blikk.
jún. 9
10:18
Életveszély várt a holdraszállókra (Blikk)
Teljesült Kennedy álma, a szovjeteket legyőzték az Apolloprogrammal
jún. 9
10:36
Videó: Majka felkészült a halálugrásra (Blikk)
jún. 9
10:54
Videó: Már készül az Ufóshow-ra a KFT (Blikk)
jún. 9
10:56
Videó: Szép lányt keresnek, nem rakétafizikust (Blikk)
jún. 9
11:12
Videó: Nézd meg a BKV új, 90 milliós buszait! (Blikk)
jún. 9
11:14
Felejthetetlen élményt nyújt a KIA Cee'd (Blikk)
Ki ne találkozott volna mindennapjai során KIA autókkal a forgalomban? De milyen lehet vezetni?
jún. 9
11:30
Pornósztár miatt lehet polgármester Baldwin (Blikk)
Alec Baldwin fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe száll a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos szexbotrányba keveredett, amelyben már egy pornós is érintett
jún. 9
11:48
Kifinomult tudás - Mitsubishi Lancer Evolution (Blikk)
A kilenc generáció minden tudását belezsúfolták a mérnökök
jún. 9
12:24
Kovács Áron rendezőnek állt (Blikk)
jún. 9
12:24
Kívánságlistát ír halála előtt a nagybeteg Alice (Blikk)
Alice Pyne halálos betegséggel küzd; rákos. A kislány összeírta, hogy mit szeretne még csinálni, kikkel szeretne még találkozni, mielőtt végleg itt hagyja ezt a világot.
jún. 9
15:42
Három kiló ékszert viselt az arcán a menyasszony (Blikk)
A brazil származású Elaine Davidson (42) testét közel 7000 piercing borítja. Ékszerből azonban egy nőnek soha sem elég, ezért a tetőtől talpig ékített ápolónő megkapta élete fő ékszerét, egy jegygyűrűt.
jún. 9
15:44
Ahol halál jár az önkielégítésért (Blikk)
Bár a társadalom hozzáállása a szexhez rengeteget változott az elmúlt évszázadokban, még ma is léteznek olyan törvények, melyek igencsak furcsa korlátozásokat szabnak az együttléteknek. Gondoltad volna, hogy a világnak vannak olyan részei, ahol halálbüntetés jár az önkielégítésért, vagy tilos óvszer nélkül szeretkezni? Most összegyűjtöttük Neked a 10 legfurcsább szextörvényt.
jún. 9
16:00
Napi szextipp: széttárt lábakkal (Blikk)
Unod a mindig ugyanolyan szexpózokat? Szeretnél megismerni izgalmasabbakat? Egyet se félj, kifogyhatatlan a pozitúrák tárháza.
jún. 9
16:36
Babát vár Rogán Antal felesége (Blikk)
jún. 9
16:54
Nászút 2-3 évig bringával (Blikk)
Budapest ‒ Hanyatt fekve indul világ körüli nászútra a kerékpárőrült Harkányi Árpád (28) és párja, Zárug Zita (25).  Az ifjú pár ugyanis egy-egy fekvőkerékpár ülésében vág neki a 40 ezer kilométeres túrának. A távot terveik szerint 2-3 év alatt tekerik le.
jún. 9
17:12
Lehallgatták Katalin hercegnő mobilját (Blikk)
London — Két éven át hallgatták le Katalin hercegnő telefonját. Vilmos herceg felesége ugyanannak a magánnyomozó társaságnak volt az áldozata, akik a News of the World brit hetilap megbízásából kémkedtek brit hírességek és politikusok után.
jún. 9
17:12
Szerinted is a Citroen DS4 a legszebb? (Blikk)
Az év legszebb autója lett, de úgy fest, hogy minőségben és tudásban sincs miért szégyenkeznie
jún. 9
17:30
LCD-tévét nyert a Blikk-kel (Blikk)
Budapest – Barátnőjével közös lakásukban tesz majd jó szolgálatot az az LCD televízió, amit Blikk Bumm játékunkon nyert Lovász Attila (23).
jún. 9
17:48
Fia született Fehér Annának (Blikk)
Budapest - Megszületett Fehér Anna (53) gyermeke! A színésznő várandóssága - amelyről elsőként a Blikk számolt be - nagy port kavart, hiszen a Jászai Mari-díjas színésznő túl az ötvenen esett teherbe.
jún. 9
18:06
Bemutatkozott a Vidi új edzője (Blikk)
Székesfehérvár - Hivatalosan is megkezdte a munkáját a Videoton futballcsapatánál Paulo Sousa (40) vezetőedző. A korábbi portugál világsztár mindössze két és fél hét pihenőt adott a magyar bajnok játékosainak, akiknek csütörtök délelőtt mutatkozott be.
jún. 9
18:24
Mi lesz veletek, női kézisek? (Blikk)
Nemcsak az idei brazíliai világbajnokság, hanem a jövő évi londoni olimpia is a tétje annak a párharcnak, amelyet a magyar válogatott vív a német csapattal.
jún. 9
19:00
Dorka: Liza az első (Blikk)
Budapest - Nagy az öröm Shodeinde Dorkáéknál (20). A család szeme fénye, a kilenc hónapos Liza ugyanis édesanyja legnagyobb örömére a napokban tette meg élete első lépéseit.
jún. 9
19:00
Diplomáciai szexháború (Blikk)
Minszk—Budapest — Szex, szerető, rejtett kamera, lehallgatás, diplomáciai botrány! Újabb magyar diplomatát próbálnak ellehetetleníteni Fehéroroszországban.
jún. 9
20:12
Tésztával kezdett a Twisted Sister (Blikk)
Várpalota — Az amerikai Twisted Sisterrel indult be a Pannónia Fesztivál. A Cseri-parkerdő közönsége megnyugodhatott, az utóbbi napok esőzése ugyan nem kerülte el Várpalota területét sem, de a teljesen befüvesített részen valóban nem alakult ki sártenger, így senkinek sem hiányzott a gumicsizma.
jún. 9
20:14
Kiáll a társulat Koltayért (Blikk)
Budapest — „Megrendült a bizalmunk Csomós Miklósban, ezért azonnali hatállyal menesztjük a kulturális gondolkodású emberek köréből, és gondolatainkból" — áll a József Attila Színház társulatának nyílt levelében, amit csütörtökön el is juttattak Tarlós István főpolgármesterhez.
jún. 9
20:30
Csont és bőr Demi Moore (Blikk)
New York – Szinte alig lehetett felismerni Demi ­Moore-t (48), az egykori bombázó egyszerű háziasszonynak nézett ki a Samsung jótékonysági gáláján még egy Louis Vuitton ruhában is.
jún. 9
20:32
Skorpiót és pókokat tartott a pincében (Blikk)
Budapest - Csaknem 80 skorpiót, hatvan madárpókot és két homoki viperát találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a XIX. kerületi Simonyi Zsigmond utca 21. szám egyik közös helyiségében.
jún. 9
20:48
Vége a plázaépítésnek? (Blikk)
Budapest — Plázalázadás a parlamentben! Már készül az új jogszabálytervezet, ami megtiltaná a 400, illetve 800 négyzetméteresnél nagyobb területű üzletek építését, azaz nem épülhetne új bevásárlóközpont, hipermarket, de még nagyobbfajta élelmiszerbolt sem az országban, amíg a végleges szabályozás el nem készül.
jún. 9
20:50
Csöppnyi farkasfalka (Blikk)
Nyíregyháza - A csöppségek eddig a kotorékuk biztonságában bújtak meg, ám ahogy cseperednek, egyre többet merészkednek kifutójukba.
jún. 9
20:52
Porig égett a midibusz (Blikk)
Budapest — Eddig csak lerobbantak, okádták a gépolajat, újabban viszont már ki is gyulladnak a BKV midibuszai.

Keresés