Budapest - Véget ért Hanga Ádám (22) négynapos texasi kalandja. Az észak-amerikai profikosárlabda-bajnokság (NBA) legelső draftolt magyar játékosa a tengerentúli játékjogát birtokló, négyszeres bajnok San Antonio Spursnél járt.
Budapest — Károlyt ezúttal egy koncerten kapta lencsevégre olvasó-riporterünk, vélhetően ugyanazzal a hölggyel, akivel a napokban egy bevásárlóközpontban látták.
Budapest — Véget ért Alekosz (32) és Éva (28) legendás barátsága, a villa egykori törtetője ugyanis annyit csalódott az okostojásban, hogy már látni se bírja, és undorodik tőle.
Clisson - Horror a színpadon: valódi emberi maradványokkal celebrált sátánista „misét" Csihar Attila (40), a Mayhem nevű norvég black metal együttes magyar énekese júniusban a franciaországi Hellfest zenei fesztiválon.
- Egy hónap után kiengedték a pszichiátriai osztályról Gáspár Győzőt (37), aki továbbra is gyógyszeres kezelés alatt áll, mert idegrendszere még mindig labilis.
LOS ANGELES — Inkább a magas sarkok, mintsem a vámpírok ellensége Nina Dobrev, akit kettős szerepben ismerhettünk meg a nálunk is sikerrel futó Vámpírnaplókban.
HARKÁNY — Hihetetlen, de igaz: Harkányt az utóbbi időben hanyagolják a turisták. Hol vannak már a német nyugdíjasok, az osztrák reumások, akik a termálban akarnak gyógyulni?
A különféle növényekből, virágokból nyert illóolajokat évszázadok óta használjuk, mivel rendkívül erőteljesen hatnak a szellemre, a testre és a lélekre
VESZPRÉM ‒ Tulajdonosa vékony, alacsony, szőke hajú, mosolygós asszony. Markotánné Cséfai Éva (34) százados, az Év katonája cím tulajdonosa légvédelmi irányítóként dolgozik egy védett, Veszprém alatti bunkerben, a Sziklában.
BUDAPEST ‒ Rákóczi Feri mellett Peller Mariann, Kovács Áron és Soma Mamagésa neve is bekerült információink szerint abba a kalapba, amelyből a TV2 új valóságshow-jának műsorvezetőjét húzzák majd elő.
BUDAPEST — Pongó, a Big Brother pigmeusa is jelentkezett a ValóVilág V. sorozatába! A komlói bugyiárusnak azonban csalódnia kellett: kora miatt visszadobta őt a VV számítógépes rendszere.
PÁRIZS — Tizenegy éve, a Concorde tragédiája óta utasszállító repülő nem lépte át a hangsebességet, de az az Airbus anyacége már elkészült a szuperszonikus masina utódjának tervével.
Mint a Bio Agrár Kultúra Egyesület nagykövete örömmel osztom meg szakmai tapasztalataimat. Az őshonos magyar állatok húsát az igazán egészséges élelmek között tarthatjuk számon. A szürkemarha és a mangalica húsából különösen szeretek ételeket készíteni. Ezen a héten egy igazi hagyományos ételt ajánlok, a szürkemarhagulyást. A kiadós leves mellé az Aquaworld cukrászai friss cipót sütöttek.…
Budapest –Annak ellenére, hogy nevelőtanárként a tudomány embere, Viszkok András az, aki szabadidejében azért ül a telefon és a számítógép mellett, hogy fogadja az ufóészlelésekről szóló bejelentéseket.
LOS ANGELES – Tíz évvel a 15 perc hírnév című akciófilm után Robert De Niro (67) ismét bunyózik és lövöldözik, méghozzá Jason Statham (43) és Clive Owen (46) társaságában.
BUDAPEST — Király L. Norbit széttépik a nők. Joe Cocker hazai helytartója néha maga is meglepődik azon, hogy az asszonyok és lányok mit meg nem tesznek érte a fellépéseken.
BUDAPEST – Felesége kifejezett aggodalma ellenére újra két – pontosabban három – keréken járja Budapest útjait Hajas László. A hajszobrászt még az sem riasztja vissza, hogy egy olyan motorosbaleseten is túl van, amit csak kevesen úsznának meg sérülés nélkül.
Los Angeles — Mióta Oksana Grigorieva (41) visszavonta a családon belüli erőszak vádját, Mel Gibson (55) újra csajozik, és jelenleg egy görög modell a barátnője, aki az eddigi legfiatalabb partnere.
Hamburg — Eddig is sokan irigyelték Sealt (48), hogy hat éve a világ legjobb nőjének tartott Heidi Klum (37) a felesége, de a német szupermodell most rátett még egy lapáttal.
BUDAPEST – László Csaba (47) a magyar futballválogatott másodedzőjeként lett ismert, sikeresen vezette a Ferencvárost, Ugandában pedig népszerűbb volt, mint az államfő.
Tengernyi szeretettel fogadták a szurkolók Michelisz Norbertet (26) a túraautóvilágbajnokság Portugál Nagydíjának (Eurosport, 13.30 és 17.30) helyszínén.
MOGYORÓD – Forma–1es száguldás rögtönzött törésteszttel párosítva – a tervezettnél is látványosabbra sikeredett a Lotus-Renault bemutatója a Hungaroringen.