BUDAPEST – Teljesen összeomlott a magyarországi focifogadási botrány első számú hazai gyanúsítottja, Kenesei Zoltán (38). Az ügyészek szerint az egykori labdarúgó nemzetközi bűnszervezet tagjaként folytatólagosan, üzletszerűen befolyásolta hazai és külföldi meccsek történéseit, ezzel csalás és gazdasági vesztegetés bűntettét követte el.
BUDAPEST – Súlyos depressziója és pánikbetegsége menti meg Győzike (37) házasságát? Miután elhagyta a kórházat, a roma showman arról beszélt a Blikknek, hogy egész életében önző életet élt, mindig magát helyezte előtérbe, nem foglalkozott a családjával.
BUDAPEST – Nem tartja magát bomba nőnek a Blikk Szépe verseny júniusi győztese, Terdik Tamara (22), ezért el sem akarta hinni, hogy olvasóink őt szavazták meg a leggyönyörűbb júniusi szépségnek. Tamara percekig csak annyit tudott mondani: Úristen! Tényleg én nyertem?! Jézusom, ezt el sem hiszem! Ez most komoly?!
Bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a kémkedéssel meggyanúsított Galambos Lajos ügyében - írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.
Pöcking - Kilencvennyolc éves korában meghalt Habsburg Ottó, az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fia. IV. Károly fiát németországi otthonában, a Starnbergi-tó partján fekvő Pöckingben érte a halál.
Szörnyű gyilkosság helyszíne lett szombaton a Buzău megyei Smeeni település: egy férj a gyermeke szeme láttára mellkason szúrta feleségét, majd levágta a fejét.
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság Fekete Lászlót (29) , aki 2009 decemberében bozótvágó késsel kaszabolta halálra volt élettársát és annak új barátját Salgótarjánban egy élelmiszerboltnál.
Budapest - Üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három magyar állampolgárt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai - közölte az iroda hétfőn az MTI-vel.
Tavaly a cégek döntő többsége emelt bért, de ez nem sok mindenre volt elég. A növekmény ugyanis 3-5 százalékos volt, így a munkáltatók 64 százaléka nem tudta megőrizni a keresetek reálértékét.
Placerville - Megdöbbentő részletekre derült fény a 18 évig szexrabszolgaként tartott Jaycee Lee Dugard (31) most megszerzett vallomásából, a bírósági papírokhoz a The Sunday Times újságírója jutott hozzá.
Peking - Kérdő tekintettel néz anyjára sokszor a szamár apától, és zebra mamától született kis „szambra", vagy „zebmár" gyerek, honnan lett ilyen divatos csíkos harisnyája.
London - Melanie Stark (24) öt éve dolgozott eladóként Harrods üzletláncnál, többször dicséretet is kapott, ám főnökei mégis találtak kivetni valót a lányban. Nem volt hajlandó sminkelni magát, ezért hazaküldték. A lány megelégelte a dolgot és felmondott.
Budapest - Kétszer tárazott ki gyilkosa M. Viktóriára (†27) a Blikk információi szerint. Úgy tudjuk, hogy az orosz származású nőt vasárnap este szerb ismerőse lőhette agyon Kádár utcai házukban. A fiatal nőből összesen 21 golyót távolítottak el.
Budapest — Túl van az érettségin, de még nem lélegezhet fel Szabó Ádám (19). A Csillag születik nagy felfedezettjének tartott harmonikás fiatalember előtt ugyanis július elején még egy komoly akadály legyőzése áll.
Nicosia – Cipruson pihente ki az idei év fáradalmait a Hajdú család. A Frizbi műsorvezetője, feleségével és kislányával fedezte fel a gyönyörű szigetet, kisfiukat ezúttal nem vitték magukkal, Dávidka addig a nagymamák szeretetét élvezte.
Budapest - Túl sokat lógtak a városháza dolgozói a munkából - ezzel indokolja a budapesti városvezetés, hogy hétfőtől megszűnt a szabad ki-be járkálás a Főpolgármesteri Hivatalba. A városháza épülete 21 éve nyitva állt mindenki előtt, hétfőtől azonban sor kígyózik a kapuban.
Nicosia – Cipruson pihente ki az idei év fáradalmait a Hajdú család. A Frizbi műsorvezetője, feleségével és kislányával fedezte fel a gyönyörű szigetet, kisfiukat ezúttal nem vitték magukkal, Dávidka addig a nagymamák szeretetét élvezte.
Budapest—London — Új királynője és királya van a tenisznek. A nőknél a cseh Petra Kvitová (21), a férfiaknál a szerb Novak Djokovics (24) nyerte a nem hivatalos füvespályás világbajnokságot.
Mainz — Mosolyognak, jó kedvűek a Mainz német élvonalbeli labdarúgócsapatának magyar játékosai. Az újonc Stieber Zoltán (22) lassan törzstag lesz az együttesben: gólt rúgott a vasárnapi stadionavatón, a sérülése és a keresztszalag-operációja után lábadozó válogatott csatár, Szalai Ádám (23) pedig az edzéseken már együtt fut a többiekkel, és igaz, egyelőre magányosan, de labdás…
Ismét Magyarországon forgatnak filmet Ken Follett könyvsikeréből: Az idők végezetéig című művéből készülő sorozat munkálatai július 11-én kezdődnek Etyeken, a Korda Filmstúdióban
Budapest – A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon debütál vasárnap este Patai Anna (11). A Megasztár ötödik szériájából megismert kislányt még februárban választotta ki Gergely Róbert a Bőröndmese című musical főszerepére, ezúttal viszont Annácska életében először lép színpadra szabadtéren.
Bad Waltersdorf - Hétfőn elkezdődött az orosz Anzsi Mahacskala ausztriai edzőtábora, s az együtteshez csatlakozott a nyáron 3,8 milliárd forintnyi euróért igazolt Dzsudzsák Balázs (24) is.
Budapest – Akár 23 karátos ehető aranyforgácsot is kérhetünk a magyar luxuscsokoládéra, de ehető kandírozott virágszirmokat, öt különböző fajta csilit vagy a Hawaii-szigetekről származó fekete sót is választhatunk a kreációkra.
A rajongókon múlik, lesz-e klip a HT3 és MCDC közös dalából. A Csillag születikben ismertté vált Horváth Tamás (19) és korábbi versenytársa felvétele már elkészült, azt viszont a kedvelőikre bízzák, hogy a Várlak téged című szám remixéhez forgassanak-e videót.
Balatonfenyves ‒ A Balaton partján gyűjt energiát és ihletet a decemberi KFT nagykoncertre Bornai Tibor (56). A népszerű zenész ugyanis Balatonfenyvesen nyaralt feleségével, Eszterrel és kutyájával, Alcsival.
Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon egy közel tíz éve történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen.
Budapest - Dubaj - A legszebb magyar lányok közül mazsolázhattak dúsgazdag és szexéhes arab méltóságok éveken keresztül Marokkótól az Egyesült Arab Emírségeken át a Seychelle-szigetekig, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn felgöngyölítette a magyar kerítőhálózatot, amely 2009 óta látta el friss hússal a közel-keleti háremeket.
Budapest - Szabadlábra helyezte a bíróság hétfőn este Szilvásy György egykori titokminisztert. A katonai bíróság még házi őrizetét sem rendelte el a volt politikusnak, aki azonban továbbra is gyanúsított.
Budapest ‒ Májusban elköszöntek Rajczi Pétertől (30) az Újpest NB I-es labdarúgócsapatának vezetői, hétfőn mégis bejelentették, hogy a Megyeri úton marad a 11-szeres válogatott csatár.