Budapest - Vesztésre áll a szocialista belháborúban Gyurcsány Ferenc volt pártelnök? A hét végi pártkongresszuson a küldöttek kifogták a szelet Gyurcsány vitorlájából, miután hétharmados többséggel elvetették pártszavazásról szóló ötletét.
Magyarország - A Blikk birtokába került Földesi–Szabó László első börtönlevele. A kézzel írott sorok az előzetes a csalásért és sikkasztásért elítélt letartóztatásban lévő férfi vallomása, amelyben többek között a december 22-ei szőkése óta tartó időszakról, a bujkálásról és személyes kapcsolatairól vall.
Pályafutása legnagyobb sikere előtt áll Weisz Fanni a Szépségkirálynő című műsorban. A hallássérült lánynak nemcsak vetélytársnőivel kell megküzdenie, hanem egy tragikus emlék sötét árnyékával is.
BUDAPEST - Hamar túltette magát Jerzy (22) a Gigivel való szakításon, az egykori villalakót ugyanis olvasó-riporterünk, Fenyő Gábor, akinek jár a képekért a tízezer forint, egy ismeretlen lánnyal kapta lencsevégre, mégpedig meglehetősen intim pillanatokban.
Színházba és vitorlázni is együtt jár szerelmével Szabó Zsófi. A sorozatsztár és Mártha Imre kapcsolatáról néhány hete számolt be lapunk, azóta szerelmük elmélyült, kapcsolatuk komoly lett.
Túl van élete első nagy fellépésén László Attila, a Csillag születik tehetségkutató győztese. A kézdivásárhelyi tini koncerttel mondott köszönetet háromszéki támogatóinak és rajongóinak.
Ötvenegy miniszterelnök-jelölt korteskedik Tunéziában a választások előtt. Ugyanakkor az utcán leggyakrabban Orbán Viktor nevét lehet hallani, a helyiek így köszöntik a magyar turistákat.
David Duchovnyt zavarta, hogy kizárólag az X-Akták Mulder ügynökével azonosították, csak a Kaliforgia című sorozatával tört ki a skatulyából. Az első részben férfivá válásáról olvashatnak.
Halála előtt még értesítette a rendőröket, így mentette meg vezetője életét Zsuzsa, az a 40 év körüli asszony, aki ismerőse, J. Béla mögött szenvedett motorbalesetet szombat este.
Nem találta a helyét, nem akart dolgozni, csak szórakozni, miközben szüleit pumpolta – többek között ezek derülnek ki VV Olivérről hamarosan megjelenő életrajzi könyvéből.
Budapest - Senki sem tudja, honnan, kitől indult a kezdeményezés a majdnem két és fél éves börtönbüntetésre számító Stohl András (44) megmentéséért, de nyilatkozatukban több tucat művész - köztük Haumann Péter, Kulka János, Egri Márta, Kukorelly Endre, Závada Pál, Alföldi Róbert, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly, Gothár Péter - aláírása…
A hirtelen halált kell elkerülni – ezt mondta a maga ellen bizalmi szavazást kérő Jeórijosz Papandreu görög kormányfő. Az országnak valószínűleg minden vagyonát pénzzé kell tennie.
Úgy döntött, elkerüli a két és fél órás utazást, ezért a Highland Cross jótékonysági versenyre egy óránként ezer fontért – több mint háromszázezer forintért – bérelhető helikopterrel érkezett Pippa Middleton.
Hatvanhét éven keresztül önmaga groteszk torzójaként szolgálta a vasúti utazóközönséget a gödöllői Királyi Váró, de most a Norvég Alap 1,14 millió eurós támogatásának köszönhetően, 1,34 millió eurós teljes ráfordítással visszanyerte eredeti pompáját, hogy a jövőben kiállítóhelyként és kávézóként növelje a város turisztikai vonzerejét.
Hiába történt edzőcsere a Fulhamnél, nincs maradása Gera Zoltánnak a londoni együttesnél. A Mark Hughes-t váltó Martin Jol ugyanis első intézkedéseivel a magyar focistát máris átadólistára tette.
A világ legidősebb balett-táncosa John Lowe még kilencvenegy évesen is vígan piruettezik, és aggódó családját rendre leinti. A brit apó ráadásul zöldfülű, nyolcvanévesen kezdte a táncot.
Az oktatási államtitkárság megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek.
A természet orvosolta a problémát Igalon: a harmadszor ellett koca a kicsinyeinek esett, ezért el kellett választani tőle a malacokat. A család bullmasztiffja viszont vállalta az éhező röfik etetését.
Los Angeles - Az erőszak az életük, a piszkos pénz az istenük, a könyörtelen bosszú a védjegyük: ez teszi a Mara Salvatrucha (MS vagy MS-13) nevű szervezetet a világ egyik leghírhedtebb bandájává.
Ismeretlenek betörtek és brutálisan összevertek egy házaspárt a kecskeméti Bem utca egyik lakóházában. A rendőröket a megtámadott 60 éves nő értesítette. Mindkettőjüket kórházban ápolják.
Kegyetlen balszerencse ért egy román állampolgárságú nőt, aki Olaszországban százezer eurót nyert a lottón: hazafele tartva balesetben szörnyethalt három férfival együtt. Autójukat szombaton Iaşi megyében ütötte el egy vonat.
Idén 125. alkalommal találkoznak a világ legjobb teniszezői a wimbledoni füvön. A ma kezdődő torna legnagyobb esélyese természetesen ezúttal is Roger Federer, Novak Djokovics és Rafael Nadal. A svájci amúgy a hetedik elsőségért hajt.
Horvátország, Spanyolország, Olaszország és Görögország is szerepel a hazai politikusok nyári úti céljai között. A megkérdezett képviselôk állítják: a magyar tengert sem hagyják ki az idén.
Kikopott a heroin a hazai drogok feketepiacáról, így az egyik legveszélyesebb kábítószer úgy tűnik, nem szed több áldozatot. Radikális előretörés tapasztalható azonban a mefedron használatában, hiába került tiltólistára korábban ez a szer. Ráadásul az elmúlt időszakban új, itthon eddig még nem azonosított drogot, pentedront is találtak a hatóságok.
Kikopott a heroin a hazai drogok feketepiacáról, így az egyik legveszélyesebb kábítószer úgy tűnik, nem szed több áldozatot. Radikális előretörés tapasztalható azonban a mefedron használatában, hiába került tiltólistára korábban ez a szer. Ráadásul az elmúlt időszakban új, itthon eddig még nem azonosított drogot, pentedront is találtak a hatóságok.
A botrányos életű Mel Gibson méltó társára talált új barátnője, Stella Mouzi személyében. A görög származású fiatal nő gótikus fétis modellként ismert.
Peking - Egy nyolcadik emeleti lakás erkélyéről mászott ki egy három éves gyerek, hogy közelebbről vegye szemügyre légkondicionáló berendezés kültéri egységét, de pechére a gép és a fal közé szorult. A kisfiút egy bátor fűszerboltos szabadította ki.
Budapest - Oláh Lóránt (31) ma reggel aláírt a Ferencvároshoz - tudta meg a Blikk. A labdarúgó egy évig kölcsönben szerepel az NB I legutóbbi bronzérmesénél.
Csak a tehetségek és nem a lányok között válogat az Amerikából ismét hazatért ifjabb Malek Miklós, akinek végleg elfoglalta szívét lengyel barátnője. Az X-Faktor mellet saját lemezén is dolgozik.
Június 17-én a késő esti órákban előzetes szóváltás után egy 45 éves férfi szerelemféltésből egy kazincbarcikai ingatlan kertjében olyan súlyosan bántalmazta volt élettársát, hogy az 51 éves nő a helyszínen életét vesztette.
Nyerő gép dukál a nyerő típusnak. Játékunk értékes pénzdíjai mellett örömmel fedezhetik fel a sebesség szerelmesei a japán autógyártás egyik büszkeségét, amelyet kereken 10 millió forintnyi GIGABors játékszelvénnyel akár ön is megnyerhet.
Sajnos nem zajlik zavartalanul az Ikrekből a Rák uralkodása alá való áttérés. Az jelenlegi csillagállások gondokat okoznak a pénzügyi és az érzelmi életben is. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt mutatja meg, hogy mire érdemes ügyelniük az egyes jegyek szülötteinek.
Beláthatatlan következményekkel, ökológiai katasztrófával járna, ha egyszer csak eltűnnének a méhek. Kutatók világszerte kongatják a vészharangot, de itthon úgy tűnik, nincs veszély. Magyarországon a legmagasabb Európában a „méhsűrűség". A tavaszi kisebb nagyobb méhpusztulásokról mostanra a mintavételezések alapján bebizonyosodott: egyes gazdák túl későn permetezték egy egyébként…
Monokinizés közben kapták lencsevégre Geri Halliwellt. A harmincnyolc éves Geri ma már csupán a ötéves kislányának és fiatalsága megőrzésének szenteli életét.
Elutasította a köztársasági elnök Geréb Ágnes és társai kegyelmi kérvényét. A balul sikerült otthonszülésekkel kapcsolatban korábban két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték a szülés nőgyógyászt. Geréb Ágnes és társai eljárási kegyelemért folyamodtak Schmitt Pálhoz – derül ki a Fővárosi Bíróság internetes oldalán közzétett közleményből.
Újabb nagy nevet hozott összefüggésbe a nemzetközi sajtó az Anzsi Mahacskalával. Dzsudzsák Balázs klubja ezúttal az argentin Juan Román Riquelmét próbálja szerződtetni.
Ha nem járatja annyit a száját, most a Transformers harmadik részét népszerűsíthetné valahol a világban. Akkor viszont nem lennének friss bikinis fotók az éppen munkanélküli Megan Foxról
Cheshire - Rendhagyó esküvői ceremóniát rendeztek egy vidéki kastélyban. Amikor azonban a férj megtudta, hogy mennyit kell fizetni bérleti díjként, rágyújtotta a várat a násznépre.
Kate Moss drog-és alkoholproblémái ellenére továbbra is nagyon felkapott a divatszakmában. A modell ezúttal egy tengerparti fotózás kedvéért vetkőzött meztelenre.
Szörnyethalt a hétvégén Jacqueline Balmer, a rekordokat döntő brit női kaszkadőr - legenda. A Monaco közelében történt repülőbalesetben meghalt az 53 éves kaszkadőrnő férje is. Kisgépük egy hegynek csapódott.
A gyalogosok 30 ezer, az autósok akár 300 ezer forintot is fizethetnek július elsejétől, ha átmennek a piroson. A Belügyminisztérium szerint a KRESZ-módosításoknak köszönhetően most már a külföldieken is be tudják majd hajtani a büntetéseket.