Majka átírta a régi mondást: minden út nála nem Rómába vezet, hanem Spanyolországba. A műsorvezető ugyanis az elmúlt időszakban szinte hazajár az Ibériai-félszigetre
Neil Harbisson igazi kiborgnak vallja magát, aki az emberi látást meghaladó spektrumban lévő árnyalatokat is látja, arról nem is beszélve, hogy hallja a színeket.
A nyakunkon a nyári vakáció! Már nem kell sokat várnunk, hogy egy kicsit kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, és átadjuk magunkat a gondtalan pihenésnek. Bár vannak, akik úgy gondolják, az okostelefonokat és a különféle kütyüket ilyenkor jobb otthon hagyni, néhányuk azonban jó szolgálatot tehet henyélés közben is. Összeállításunkban az ötletes ketyerék közül válogattunk.
Nehezen viselték az egykor szebb napokat látott Karlsruhe szurkolói, hogy a Bundesliga kettőben maradásért vívott osztályozó visszavágóján úgy buktak el (az idegenbeli 1-1 után 2-2), hogy a 66. percben még vezettek, s a végén tizenegy a kilenc ellen támadhattak a Jahn Regensburg ellen.
Egy indiai újszülött hasában ikertestvére fejlődő magzatát találták meg. Az orvosok kezdetben nem hittek a szemüknek, ezért sokáig nagyra nőtt cisztaként kezelték. Végül császármetszést végeztek a kisbabán.
Pécs — Igazi futballszerelem! Két éve kezdett együtt dolgozni, majd lángra lobbant egymás iránt a pécsi élvonalbeli futballcsapat gyógytornásza és gyúrója. Szabó Dorottya (30) április 21-én fogadott örök hűséget Veréb Viktornak (29), azóta férj- és feleségként gondoskodnak a PMFC játékosairól.
Az egyszerű eszpresszó az alapja lényegében minden kávés italnak. Összeállításunkban néhány olyan ízesítési módot ajánlunk, melyekkel egykettőre feldobhatja a fekete levest.
Fokváros — Órákon át tartott a vízilókölyök élethalálharca a három oroszlánnal, akik végül a legkegyetlenebb módszert választották az állat leterítésére: egyszerűen vízbe fojtották.
Budapest — Elfelejtette, hogy fellépése van, ezért több tízezer forintos fizetéstől esett el az amúgy is nehéz anyagi körülmények között élő Vikidál Gyula (64).
Irvine — Két méter magas és három méter széles a világ legnagyobb csokoládéépítménye, amely a mexikói maja templomot, a Chichen Itzaában álló Kukulcan piramist formázza.
A ralis Turán Frigyes és navigátora, Zsiros Gábor teljesítették az egyik szemére teljesen vak, s másikkal is mindössze 15 százalékosan látó Kanalas Gyuri kívánságát, akit 14. szülinapja alkalmából elvittek egy körre Ford Fiesta S2000-es versenyautójukkal.
Budapest — 85 éves lesz Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze. A magyar színjátszás egyik legkarakteresebb női alakja az alapítása óta, 1983-tól a Katona József Színház tagja, s a mai napig aktívan játszik.
Berlin — Kiesett a német labdarúgó-élvonalból a Hertha, de a Düsseldorfban lejátszott 2-2-s sztályozó visszavágóját (az első találkozón 2-1-re nyert a Fortuna) meg akarják óvni a klub vezetői.
A Centennia Historical Atlas szoftver segítségével létrehozott videó látványos történelmi áttekintést ad, az I. sz. 1000-ben kezdődik és 11 percen át HD-minőségben mutatja be 1000 év határváltozásait.
Budapest - Modellkedik, de nem esik kétségbe Fekete Tünde, a Playmate of the Year 2012 döntőse, ha már nem lesz rá kíváncsi a modellszakma, ugyanis akkor visszaül HR-esnek.
Osli — Klapka György (84) – mint azt megírtuk – 14 millió forintjáért pereskedik két nővel, akik szerinte elsikkasztották a pénzét, így életében először átverték őt.
Oroszlány — Míg a többi kislány babákkal játszott, addig a TV2 A Szépségkirálynő című műsor döntősét, Kocsis Alexandrát (23) kisautók és a sebesség vonzotta már kisgyerekként.
Budapest — Az előtérben szanaszét heverő bankjegyek, egy sötét színű nejlonszatyor és helyszínelő rendőrök – valószínűleg nem így képzelte el akciója végét az a harminc év körüli fiatalember, aki szerdán dél után nem sokkal megkísérelte kirabolni a Budapest Bank Fogarasi úti fiókját.
Isaszeg–Budapest — „Tudtam, hogy meg fogok halni" – emlékezett vissza egy korábbi vallomásában Gabriella (37), arról, amikor az isaszegi rém megverte, összekötözte, kötéllel fojtogatta, majd megerőszakolta, és fajtalankodott vele egy elhagyott területen, még 2009-ben.
Cannes — Még alig kezdődött el a cannes-i filmfesztivál, az egykor Boratot játszó Sasha Baron Cohen (33) máris fenekestül felfordította a francia Riviérát.
Budapest — Újra a zsebünkbe nyúlhatunk? A kormány honlapján szereplő terv szerint az önkormányzatok a jövőben „értéknövekedési hozzájárulást" szedhetnének azoktól, akik nyereséggel adják el ingatlanjukat.
Egy 52 éves amerikai férfi nem bírta elviselni, hogy gyereke súlyos betegségének egyik tünete az volt, hogy a fiú végbeléből gennyes folyadék folyt. Megoldásként összevarrta fia farpofáit.
Budapest — Egy módon úszhatja meg Anettka (38) mostohalánya, Sz. E., hogy az édesapja által felvett 30 milliós kölcsön felét, 15 millió forintot ki kelljen fizetnie: ha nem veszi át az örökségét.
Normális dolog, hogy a fügefán a leendő gyümölcsök előbb jelennek meg, mint a levélzete? Az is érdekelne, hogy kivifán, ami most kezd kialakulni, mit láthatunk, illetve mi van a levelek tövében? Mi lesz belőle, virág vagy gyümölcs?