A német cég képviselője a nyugati átlagnál alacsonyabb bérezést, a kedvező termelési környezetet, a jól képzett munkatársakat, illetve a helyi lakosság pozitív hozzáállását említette a vonzerők között.
Szexleckék a moziból 5. rész - Zavarba ejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus jelenet. Sorozatunk utolsó részéből kiderül, miért élvezte annyira Natalie Portman a Fekete hattyú leszbikus jelenetének forgatását.
Az Állatkert száz évvel ezelőtti újjáépítésének centenáriuma alkalmából pénteken délelőtt kettős megnyitót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Egy panel lakótelepen lakom, és nagyon bosszant, hogy egyre több madárürülék gyűlik össze közvetlenül a kapubejáró előtt. Vastag kakirétegen kell átgyalogolni ahhoz, hogy bejussak a lépcsőházba. Undorodom ezektől a madaraktól, és félek, hogy elkapok tőlük valamit. Van alapja a félelmemnek?
A 40 távközlési céget tagjai közé soroló ETNO, valamint a mobilszolgáltatókat képviselő GSMA szervezet illetékesei úgy ítélték meg, hogy az új adó negatívan hat a gazdasági fellendülésre.
A légzsák mentette meg az életét annak a 37 éves nőnek, aki Kecskemét mellett balesetet szenvedett. Egy másik autóval megjelent a barátja, aki szintén ittas volt.
Mindkét változatot napirenden tartják, de a kisebb kapacitású vezeték megépítésével sem lenne probléma, mivel megvannak a szükséges kormányközi és egyéb megállapodások.
Európa - Meghódították a hölgyek a Forma–1-et. Több csapat is alkalmazza a szebbik nem képviselőit tesztpilótaként, marketingigazgatóként, sőt vezetői poszton is.
A külföldi megtakarítások bizonyos formáit "korlátozott mértékben" továbbra is biztonságosan be lehet vonni növekedésösztönző forrásként - mondta Marek Belka.
"Azok a cégek, amelyek együttműködnek a ciprusi görög kormánnyal, a jövőben nem vehetnek részt török energetikai projektek megvalósításában" - közölte a török külügy.
A párt frakcióigazgatója azt mondta: a szolgáltatók közleményeiből világossá vált, hogy a telefonadót az emberek fogják megfizetni, tehát megszorításról van szó.
A tárca hangsúlyozta: a távközlési szolgáltatási adó bevezetésekor a fő szempont az volt, hogy széles adóalapot terheljen, és alacsony kulccsal legyen kivethető.
A spanyol politikus szerint akármi is Putyin indoka, a globális biztonsági kérdéseket illetően mindkét májusi csúcstalálkozó lényeges hatást gyakorol majd Moszkva és Washington kapcsolataira.
A magyar eredetű könnyűlovassági fegyvernem, a huszárság történetét bemutató kiállítások láthatók péntektől az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Rotundájában.
A párt frakcióvezető-helyettese bízik abban, hogy lesznek olyan zárószavazás előtti módosító indítványok, amelyek kihúzzák a pénteken elfogadott módosítás "méregfogát".
Wojciech Jaruzelskit másfél éve kezelik kemoterápiával, egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, hogy nagyon rossz állapotban van és napjai meg vannak számlálva.
Elérkezett a szabadtéri sütések ideje. Mindenkinek van egy-két tuti receptje, a vállalkozó szellemű szakácsok azonban szívesen kipróbálnak új ízeket is. Számukra gyűjtöttük össze a néhány egyszerű, de ízletes étel elkészítésének a leírását.