2013. november 4. hétfő

nov. 4
9:24
A fehérváriak hagyományt teremtenének a Műjégen (BorsOnline)
Ünnepi hangulat, remek hokimérkőzések és festői környezet vár azokra, akik decemberben kilátogatnak a városligeti Winter Classicra.
nov. 4
9:24
Hoppál: a baloldali erők alulmúlták már egymást (hirado.hu)
Aki olyan hamisítást követ el, amely mások jó hírnevének csorbítására szolgál, azoknak bűnhődniük kell, akár szabadságvesztéssel is - közölte a Fidesz szóvivője.
nov. 4
9:26
Vácrátóton is őrzik majd a Pannon Magbank génkincsét (hirado.hu)
A tároló már elkészült, a tápiószelei Növényi Diverzitás Központból érkező másodpéldányokat őrzik majd itt.
nov. 4
9:28
Segíti a felelős állattartást egy új okostelefon alkalmazás (hirado.hu)
A tervek szerint még ebben az évben elkészül a program PC-re fejlesztett változata, az iOS alkalmazáshoz egyelőre még támogatókat keresnek.
nov. 4
9:30
Erősödve kezdett a BUX (hirado.hu)
Nyugodt, alacsony forgalmú kereskedés lehet a BÉT-en
nov. 4
9:32
Kevesebb lakás épült (hirado.hu)
Csak Budapesten nőtt a szám, itt is mindössze 30-cal az első háromnegyed évben.
nov. 4
9:42
Viharos napok jönnek: itt fogják dézsából önteni (hirado.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) keddre több megyére citromsárga figyelmeztetést adott ki a várható esőzések miatt.
nov. 4
10:00
Kökény Attila neje ír vissza a hódolóknak (BorsOnline)
Kökény Attila, ha akarna, sem tudna félrelépni, mert felesége kézben tartja az ügyeit. Aranka kezeli férje Facebook-oldalát, így a rajongók közeledésével ő találkozik először – és utoljára is.
nov. 4
10:00
Szakítottak! (Habostorta)
Vége Ryan és Eva kapcsolatának? Minden jel arra mutat, hogy a legújabb álompár már nem sokáig maradnak együtt - írja a Neon.hu oldal.   Eva Mendes és Ryan Gosling 2011 őszén szerettek egymásba ám a kezdeti szerelem után, már szinte rögtön akadtak problémák. Körülbelül fél éve rövidebb szünetet is tartottak, ám pár hét után úgy érezték, meg tudják oldani a problémákat és kitartanak egymás…
nov. 4
10:00
Nyugat-Európa pluszban kezdett (hirado.hu)
A befektetők várakozása szerint az EKB már e heti ülésén tovább csökkentheti a kamatot.
nov. 4
10:02
Légpisztollyal sebezte meg magát egy gyerek (hirado.hu)
A nyolcéves kisfiút a mentők kórházba vitték, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
nov. 4
10:04
Felismerhetetlen: nem törődik magával az énekesnő (hirado.hu)
Láttuk már civilben, színpadon kívül, de így még nem!
nov. 4
10:18
Egy évig hamis 200 forintosokkal parkolt a pécsi férfi (BorsOnline)
Pisztolyokat is találtak annál a férfinál, aki egy éven át hamis kétszázforintosokkal parkolt a pécsi vásárcsarnoknál. A paroklóőröknek feltünt, hogy egy fekete Toyota mindig ott parkol, ahonnan a hamis érmék előkerülnek.
nov. 4
10:18
Orbán: Folytatni kell az újraiparosítás politikáját (hirado.hu)
A cél, hogy egy-másfél éven belül hazánk legyen az az uniós állam, ahol a GDP legnagyobb aránya az ipari termelésből származik.
nov. 4
10:20
Elemző: mélyponton a baloldali politikai kultúra (hirado.hu)
Fricz Tamás a Ma reggelben arról beszélt, hogy a magyar baloldal politikai kultúrája elérte a mélypontját. Galló Béla szerint a Demokratikus Koalíciónak érdeke, hogy rontsa a szocialisták hitelét.
nov. 4
10:36
Bányarémnek érzik magukat a nők hétfőn (BorsOnline)
Keddenként érzik szépségüket topformában, miközben hétfőnként még rútnak tartják magukat a nők – állítja meglepő felmérése alapján egy kutatócsoport.
nov. 4
10:36
Nem kelendő az üzemanyag-koncesszió Csehországban (hirado.hu)
Eddig mintegy 132 koncessziót váltott ki a csaknem kétezer üzemanyagforgalmazó.
nov. 4
10:38
Karzai: Rosszkor ölték meg a tálib parancsnokot (hirado.hu)
Az iszlámábádi kormány nemrég kezdett tárgyalásokat a tálibokkal.
nov. 4
10:40
Öngyilkosság: a web ronthat és segíthet (hirado.hu)
Egy tanulmány szerint az internet lehet pozitív és negatív hatással is a veszélyeztetett tizenévesekre és fiatal felnőttekre.
nov. 4
10:54
18 éves lányt rontott meg a 47 éves lelkész! (Blikk)
Egy 18 éves lányt csábított el egy 47 éves, nős lelkész - a férfit 8 évre száműzték az egyházból.
nov. 4
10:54
5 év és jöhet a baba! (Habostorta)
Még élvezik, hogy kettesben lehetnek Vajna Tímea 5 év múlva gyermeket szeretne - írja a Blikk.hu oldal. Tímeát egyáltalán nem zavarja, hogy férje hamarosn betölti a 70. életévét, egyelőre szeretné még kiélvezni a kettesben töltött romantikus pillanatokat.         Bár már beszélgettek a gyermekvállalásról, Timi egyelőre úgy érzi még nem érett meg a feladatra. Szeretne még 4-5 évet várni,…
nov. 4
10:54
Vádemelés az embercsempészek ügyében (hirado.hu)
Két férfi 2009-ben megpróbált illegálisan Magyarországra hozni 18 embert, 15-en közülük a Tiszába fulladtak.
nov. 4
10:56
Stigma: Film a Tőkés család megfigyeléséről (hirado.hu)
A Stigma című dokumentumfilm egy asszony megrendítő sorsán keresztül mutatja be, hogy a totalitárius rendszer titkosszolgálata miként hatolt be az otthonok négy fala közé. A filmet 22 óra után láthatják a Duna Televízión.
nov. 4
10:58
Kína nekiment a CNN-nek (hirado.hu)
Kína szerint kettős mércét alkalmazva rokonszenvet kelt a terroristák iránt a nyugati sajtó.
nov. 4
11:12
Vélemény: Baklövés (BorsOnline)
Komoly párhuzamot érzek az állatkísérlet és a vadászat között. A kutatóorvos azt állítja: az emberiség érdekében gyilkol, a vadász meg azt: az állatok érdekében.
nov. 4
11:12
Lebuktak! (Habostorta)
A volt szerelmesek titkos randija Izgulhatnak a rajongók, hiszen úgy néz ki, újra randizik az egykori álompár Robert Pattinson és Kristen Stewart - írja a Femcafe! Ha minden jól megy, akár újra esélyt adnának a kapcsolatuknak.         Egy Los Angeles-i étteremben látták őket együtt, ahol egy finom vacsora mellett meghitten beszélgettek. Amikor észrevették a lesifotósokat, igyekeztek…
nov. 4
11:12
Nyelvet nem tudni: No oke (Metropol)
A papírcetlit lecserélni, alapszintű angol tanfolyamra beiratkozni: oké!
nov. 4
11:12
Keresik az egyéves sarki "Mars-misszió" legénységét (hirado.hu)
Az asztronautákhoz hasonlóan a legénységi tagok idejük nagy részét tudományos vizsgálódással töltik majd.
nov. 4
11:14
Pisztolytól sebesült meg egy tiszaszigeti kisfiú (BorsOnline)
Légpisztollyal sebesítette meg magát egy 8 éves kisfiú Tiszaszigeten. A gyerek édesapjától kapta a fegyvert. A 65 éves apa ellen eljárás indult, míg a kisfiút gyermekvédelmi otthonba vitték.
nov. 4
11:14
Nőtt az euróövezeti feldolgozóipari BMI (hirado.hu)
Az ágazati beszerzésimenedzser-index értéke októberben megközelítette a 26 hónapos csúcsnak számító augusztusit.
nov. 4
11:16
Áder János lerótta kegyeletét a Rákoskeresztúri új köztemetőben (hirado.hu)
Az államfő koszorút, illetve virágot helyezett el a 298-as és a 301-es parcellában lévő emlékműnél, valamint Nagy Imre egykori miniszterelnök sírjánál.
nov. 4
11:18
Erősödött a forint (hirado.hu)
Egy euró 295,85 forintot ért a reggeli 297,39 és a péntek esti 297,65 után délelőtt.
nov. 4
11:30
Kirabolták Del Potrót Párizsban (BorsOnline)
Rossz szájízzel érkezett a londoni ATP-világbajnokságra Juan Martín del Potro, miután Párizsban ismeretlenek kifosztották.
nov. 4
11:30
Halálos áldozatai vannak a törzsi viszálynak Indiában (hirado.hu)
Hét halottja és kilenc sebesültje van India északkeleti részén a legutóbbi törzsi összecsapásoknak.
nov. 4
11:32
Balog: családban és ne gyermekotthonban éljenek a gyermekek! (hirado.hu)
A kormány egyik célja a gyermekvédelmi szabályozások megváltoztatásával, hogy 2017. január 1-jétől a 12 évesnél fiatalabbak nevelőszülőnél és ne gyermekotthonban éljenek - jelentette ki Balog Zoltán.
nov. 4
11:34
Megdobták a színpadon: azonnal lefújta a koncertet a fiatal énekes (hirado.hu)
Az énekes feldúltan hagyta el a színpadot Sao Pauló-i koncertje közben.
nov. 4
11:39
Blake Lively a L'Oréal Paris új szépségnagykövete (Joy)
A Gossip Girl sztárja, Blake Lively lett a L'Oréal Paris új nemzetközi szépségnagykövete.
nov. 4
11:41
Az Egyszer volt, hol nem volt sztárjai szakítottak! (Joy)
Az ő meséjük véget ért! Jennifer Morrison és Sebastian Stan szakítottak!
nov. 4
11:48
Belebolondul a féltékenységbe Gosling barátnője (BorsOnline)
Eva Mendez és Ryan Gosling kapcsolata már nem tart sokáig – állítja egy bennfentes. Az informátor szerint Evanak elege lett Gosling nőügyeiből, ám egyelőre nem nyilatkoztak szakításukról.
nov. 4
11:48
Korlátba verte élettársa fejét a képviselő! (Blikk)
Gyanúsítottként hallgatták ki és részletes, beismerő vallomást is tett Balogh józsef, a mentelmi jogából felfüggesztett országgyűlési képviselő, aki azzal került a lapok címoldalára, hogy a gyanú szerint összeverte az élettársát. Az ügyészség úgy tűnik, tényleg nem hitte el a képviselő elhíresült védekezését, miszerint az asszony a család vak komondor kutyáján esett át.
nov. 4
11:48
Felismerhetetlen az arca (Habostorta)
Túl sok volt a műtétekből Szemtanúk szerint szinte felismerhetetlen volt Renée Zellweger a One Night Only New York-i divatshow-ján - írja a Celeb365 oldal. Egyesek azt gondolják, nem is a színésznnő, hanem egyik dublőre lehetett ott a Giorgio Armani eseményen, annyire nem hasonlított a színésznő önmagára.         Sokan nem értik, miért tette volna ezt magával a színésznő, hiszen ő mindig is…
nov. 4
11:48
Ilyen az ország új imázsfilmje (Metropol)
A külföldi promóció új központi üzenete: „Think Hungary – More than expected” (Magyarország – több, mint amit várt). Hogy tetszik az új videó?
nov. 4
11:48
Eminem lett az év előadója a YouTube első zenei díjátadóján (hirado.hu)
Eminem mellett a Dél-Koreában megasztárnak számító, az amerikai közönség előtt még kevéssé ismert Girls' Generation is díjazott lett.
nov. 4
11:50
Április közepére átalakulhat a parlamenti ülésterem (hirado.hu)
Az új választási rendszer nyomán a következő parlamenti ciklusban 199-re csökken a jelenleg 386 fős Országgyűlés létszáma.
nov. 4
11:52
Amerika-ellenes tüntetés Teheránban (hirado.hu)
Tezezrek tüntettek az Egyesült Államok egykori teheráni nagykövetsége előtt.
nov. 4
11:54
Folytatódó növekedést jelez a BMI (hirado.hu)
A beszerzésimenedzser-index három hónapja a bővülést jelző 50,0 pont felett jár.
nov. 4
11:56
Elnapolták a meghallgatást Murszi perében (hirado.hu)
A megbuktatott elnök nem akarta magára ölteni a börtönruhát és vádlott-társaival énekelve megzavarták a bírósági tárgyalást.
nov. 4
12:06
Jól nyitott a Végjáték a tengerentúlon (hirado.hu)
A földönkívüliek elleni harcról szóló Végjáték című sci-fi érdekelte legjobban a hétvégén az észak-amerikai mozinézőket: a filmre 28 millió dollárért váltottak jegyet.
nov. 4
12:08
Csökkent az Audi-profit (hirado.hu)
A VW-leány bevétele is esett a 3 negyedben.
nov. 4
12:10
Zeman: Csak az lehet miniszter, akinek tiszta átvilágítási bizonyítványa van (hirado.hu)
Václav Havel és Václav Klaus is megkövetelték a miniszteri jelöléseknél a tiszta átvilágítási bizonyítványt.

Keresés