De lenne itt még egy. Hogy állna a meccs, ha még mindig tartana? Így. Nekikezdtünk a holland-argetin verziónak, ott egyelőre 0-0 az állás, nem kell kapkodni.
Stockholmban rendezték meg a CyberSecurity for the Next Generation elnevezésű hallgatói konferenciáját és döntőjét, ahol a világ legtehetségesebb diákjai mutathatták be ötleteiket.
Édesapja elvesztése után hónapokra eltűnt, nem vállalt nyilvános szerepléseket, magába fordult a szép színésznő. Most viszont a jelek szerint újra tud mosolyogni, már nincs nyoma a korábbi depressziónak. Szabó Zsófi jókedvűen beszélt terveiről, és arról is, bár voltak problémái, lezárta a múltat.
Az izraeli hadsereg telefonon otthonuk elhagyására szólította fel a Gázai övezet határánál élő palesztinokat - közölte a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja csütörtök délután.
Egyéves lesz György herceg július 22-én, és a neves alkalomból a Vanity Fair magazin augusztusi számában a címlapon ünnepli a legifjabb brit trónörököst.
Ami a Twitteren történik, az nem maradhat titokban, legalábbis sokáig... Mibe fogadjunk, hogy neked sem tűnt fel, hogy ezek a celebek kikezdtek már egymással a közösségi oldalon!
Pozitív és hasznos, de még számos kérdést nyitva hagyó eseményként jellemezte Szanyi Tibor és Ujhelyi István Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelöltnek az EP szocialista frakciója általi meghallgatását.
Kína és az Egyesült Államok egyetért a Koreai-félsziget mielőbbi atommentesítésében, de egyes vitás kérdésekben csak korábbi álláspontjukat erősítették meg pekingi magas szintű egyeztető megbeszéléseiken.
A Sepsiszentgyörgyön zajló 7. magyar református világtalálkozó keretében felavatták a svájci reformátor egészalakos szobrát, Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotását.
A több mint öt éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Csütörtök délutánra meredek csökkenésbe kezdtek a nyugat-európai bankok részvényárfolyamai, mert a Banco Espirito Santo, az egyik legnagyobb portugál pénzintézet gondjai bizonytalanságot keltettek az egész bankszektorban.
Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben élesen bírálta a Németország ellen folytatott amerikai kémkedést, amelyet felesleges erőpazarlásnak minősített.