A kínaiaknak a jelek szerint semmi se drága, ha a barackeladásról van szó. De mit szól vajon ehhez a Barack Terméktanács? És a világ leghíresebb Barackja? (Kotaku)
Több száz személyi okmányt, pénzt, laptopot és kulcsokat is találtak a zalai rendőrök, annál az orosházi férfinél, aki a gyanú szerint több szállodából is lopott.
Mármint nem folyamatosan, de másképp áll attól függően, hogy épp melyik kontinensen vagy. A hvg.hu vette észre a Tech in Asia észrevétele nyomán, de ha más is észrevette, őt is szívesen bekreditálom, feltéve, hogy be tudja bizonyítani, hogy magától vette … Folytatás
2000-ben egy huszonkét éves hódmezővásárhelyi fiú hóna alá csapott egy pornóoldalt, és elindult szerencsét próbálni. Megjárta Portik Tamást és Lázár Jánost, mígnem lekapták egy Szingapúrból induló repülőről.
2018-ra lesz kész, talán éppen a választási kampányra. Most mutatták be a látványterveit. Valamilyen európai kupadöntőt és Európa-bajnoki meccseket rendeznénk benne.
Nincs biztonságban az állásuk, nem jár nekik fizetett szabadság, és még borravalót sem fogadhatnak el a minimálbéren felül. Ha most erre azt mondják, hogy first world problem, képzeljék el, mire jutott volna az emberiség aktmodellek nélkül. Ezen az egyszerű, mégis … Folytatás
Az Irakot terror alatt tartó Iszlám Állam sokkoló videót tett közzé az egyik legnagyobb videó megosztón, amin az látható, ahogyan ezerötszáz iraki civilt és hadifoglyot lemészárolnak.
Az eddig sem volt titok, hogy a Facebook nem tűri a meztelenséget, de egy evezős klub tagjai most saját példájukon keresztül tanulták meg, hogy még akkor sem szabad levetkőzniük a közösségi oldalon, ha ezt jótékonyságból teszik.
Sokat kellett rá várni, de megérte. VV Bécinek, illetve, miket beszélek, Young G-nek valaki rendesen beültette a sztereotípiáját. Egyebeket nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki!
Nem okoz világjárványt az Ebola-vírus a jelenlegi nyugat-afrikai gócon kívül, mivel a kórokozó terjedéséhez "igen közeli kontaktus" szükséges - jelentette ki a vírus belga felfedezője.
A hazai kerékpáros-társadalom élő lelkiismerete, l’enfant terrible-je, ikonikus legendája és mítikus pápaguruja, Sinya hívta föl a figyelmünket arra, hogy a Bartók Béla útnál és az Olof Palme sétányon is szélsőséges biciklisszopatásra vetemedett a rendőrség. Csengővel, prizmával meg ilyesmikkel baszakodnak. Tessenek … Folytatás
Tombol az Ebola, úgyhogy az országban lezárják a fertőzött házakat és településeket, korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, lehallgatják az embereket és házkutatásokat tartanak, hogy megtalálják az esetleges fertőzötteket, és az eddiginél szigorúbban ellenőrzik az utasokat a freetowni Lungi repülőtéren. (Washington Post)
Münchenből tartott Törökországba., de valahol füstölt. Szerencsére, ahogy az airportal.hu fogalmaz, “a repülőgép személyzete beütötte az általános vészhelyzetet jelző, 7700-as squawk-ot a gép transzponderébe.” A tűz okát vizsgálják, gondolom.
Vagy legalább ne kommenteljétek a képeitek alá, hogy "egész éjjel Ukrajnát lőttük", mert a végén kamerába kell hülyeségeket magyaráznotok a profilotok feltöréséről.
Budapest/Zágráb - Nem nézte jó szemmel egy fóka kíváncsiskodását az az 56 éves macedón férfi, aki dühében megverte az állatot. A férfi végül megbüntettek az állat bántalmazásáért Horvátországban.
A tervek szerint a futball mellett több mint húsz másik olimpiai sportágat fog kiszolgálni az új komplexum, valamint nagyszabású koncertek és egyéb rendezvények helyszíne lesz az újjáépített Puskás Ferenc Stadion.
Egyesült Államok, Newport - A rendőrség egyelőre még nyomoz a brutális támadás kapcsán, de az elsődleges vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy a fiatal srác az úgynevezett "elsőzés" áldozata lett.
Walchwil — Mindenre hajlandó Sebastian Vettel (27), csak hogy sikeresebb legyen idén. A sorozatban megnyert négy világbajnoki cím után a Red Bull Racing Forma–1-es pilótáját egyre jobban zavarja, hogy tizenegy nagydíjat követően mindössze a hatodik helyen áll, és 114 (!) pont a lemaradása éllovas honfitársa, a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg (29) mögött.
Bár a nevét nem mondják ki, most már hivatalos kormányzati szinten beszélnek úgy Simicskáról, mintha legalábbis a norvég alapból támogatott bajnaista lázadó lenne.
A rossz időjárás miatt és a repülőtársaság hibájából három napja úton van, de lemarad a Zengő Motorsport pilótája az Argentin Nagydíj pénteki szabadedzéséről.
Amikor 2001-ben csődbe ment, Argentina a hitelezői többségével meg tudott állapodni. Az a pár, amivel nem, elég türelmes volt, hogy 13 évet várjon a bíróság ítéletére. Ha most ők megkapnák a pénzüket, a többiek is bejelentkezhetnének a teljes összegért.
Egy színész alakította a hajléktalant, akinek segítettek a cuki fiatalok. Pontosan ezért ne osszunk meg inkább soha semmit. Úgyse igazi. De ha igazi, még akkor is hazugság.
Magyarország — Hatalmas pusztítást végzett a nyugati országrészeken az átvonuló zivatarlánc. A tűzoltóknak egy perc nyugtuk nem volt, több mint száz helyre riasztották őket, többnyire özönvízszerű esőzés és a faágakat letörő, tetőcserepeket lesöprő szélvihar miatt.
Két jármű közé szorult be az a pécsi buszsofőr, aki a baleset következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a kertvárosi buszpályaudvaron.