2014. július 15. kedd

júl. 15
23:22
Közszereplésmentes jó éjszakát kívánok! (444.hu)
Nagyon kiváncsi vagyok, holnap reggelre melyik magyar politikus gyerekétől érkezik levelünk.

2014. július 16. szerda

júl. 16
2:15
Rendőr barátja motorjával ment a halálba a részeg fiú (Blikk)
Halálba száguldott egy rendőrrel a háta mögött egy motoros. Gy. Sándor (†21) és  K. Márk elválaszthatatlanok voltak, testvérként szerették egymást. Vasárnap éjszaka azonban a sors örökre elszakította szoros köteléküket.
júl. 16
2:33
Ki akarják csinálni Mesterházy embereit (Blikk)
Budapest — Totális háború várható az MSZP-ben! A szocialista vezetésében többen úgy tartják, hogy Mesterházy Attila leköszönt pártelnöknek fel kell készülnie arra: bizalmai embereit ki akarják golyózni a szombati tisztújításon a párt felső vezetéséből, elsősorban az országos elnökségből.
júl. 16
3:09
Bocsi nélkül tér vissza Boros és Voga (Blikk)
Boros Lajos (67) amerikai rádióstúdiókat is meglátogatott, hogy hamarosan induló fizetős rádióműsora olyan legyen, ami eddig még nem volt!
júl. 16
3:09
Így könyörgött a családirtó élettársa: Ne lőjj többet, Lajos! (Blikk)
Csak édesanyja és szerelme sírjánál tud megnyugodni Macsó Adrienn (27). A fiatalasszony annak a mészárlásnak a túlélője, amelyet a családirtó T. Lajos (48) rendezett néhány héttel ezelőtt Magyarbánhegyesen.
júl. 16
3:45
VB-meccsekre fogadott, 150 ezret nyert VV Fecó (Blikk)
London — Balogh Ferenc (32), azaz VV Fecó úszik a boldogságban: a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon ugyanis 150 ezer forintnak megfelelő összeget nyert fogadásokból.
júl. 16
4:03
Olvasatlanul írta alá az ajándékozási szerződést Kovács Erzsi (Blikk)
Budapest — Halála előtt alig három héttel Kovács Erzsi (†85) kétségbeesett segítséget kért Németországban élő férjétől, Kékesi Jánostól (74): érvényteleníteni akarta az ajándékozási szerződést, amit olvasatlanul írt alá. Az énekesnő arra gyanakodott, hogy élete utolsó heteiben hivatalosan már nem a saját házában lakott, ugyanis más nevére került.
júl. 16
4:21
Hidegvérrel szurkálták halálra Saunders barátját (Blikk)
Budapest-Grand Junction — Kállay-Saunders András (29) barátját brutálisan meggyilkolták. Az énekest sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy egykori szobatársát hidegvérrel megölték: Nicholas Allen Pottsot (†27) támadója Colorádóban vette üldözőbe, végigkergette a lakóházak között, miközben a férfi segítséget próbált kérni.
júl. 16
7:33
Jó reggelt, vízállásjelentést mondok (444.hu)
A Duna Nagybajcsnál 209 centiméter.
júl. 16
7:35
Horrorotthonból szabadítottak ki 458 gyereket Mexikóban (444.hu)
Rohadt ételt kaptak, patkányok, kullancsok és bolhák között kellett aludniuk, koldulásra kényszerítették és szexuálisan zaklatták őket.
júl. 16
7:37
Behajtanák az elmaradt kamarai tagdíjakat (444.hu)
Tavaly még 600 ezer vállalkozás fizette be az éves ötezer forintot, idén már csak 440 ezer. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint az adóhatósággal fogják behajtatni az elmaradt befizetéseket. (Magyar Nemzet)
júl. 16
8:06
Egy lusta váltókezelő okozhatta a moszkvai metróbalesetet (444.hu)
Javították a váltót, de azt nem ellenőrizte, hogy jól működik-e. 22-en haltak meg a falnak csapódott metróban, 160-an megsérültek.
júl. 16
8:08
A sertés így is szarban van, most már el is süllyedhetnek benne (444.hu)
Simicska, Csányi és Leisztinger ellen megy a kormány? Vagy csak az állattartókat csinálják ki? Az agrártámogatási rendszer átalakul, Lázár János minisztériuma magára vállalja a pénzosztás feladatának jó részét.
júl. 16
8:10
Részeg barátjának adta oda a motorját egy rendőr, aztán fel is ült mögé (444.hu)
Betonoszlopnak csapódtak. A motort vezető fiú meghalt, a rendőr életveszélyes állapotban van.
júl. 16
8:33
Martino irányíthatja Messiéket (Blikk)
Buenos Aires – A spanyol bajnokságból érkezhet az argentin labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
júl. 16
8:39
Rossz hír azoknak, akik szívesen nézegetnek kiégett házakat (444.hu)
A Kodály köröndi tegnapi tűz után egy-egy sávot megnyitottak a rendőrök az Andrássy úton , de arra figyelmeztetnek, hogy dugók várhatók, ezért aki tudja, inkább kerülje el környéket.
júl. 16
8:41
Öngyilkos lett egy 14 éves amerikai fiú, akinek a maszturbálós videóját feltették a netre (444.hu)
Kiküldték a teremből, a fiúvécébe tévedt be önkielégíteni. Egy iskolatársa viszont videóra vette. Két hétig sem bírta a szemétkedéseket.
júl. 16
9:12
A Hamász vezetőinek házait bombázta az izraeli légierő (444.hu)
Ez a bosszú azért, mert nemet mondtak az egyiptomi tűzszüneti javaslatra.
júl. 16
9:27
Vérital az új trend (Blikk)
júl. 16
9:45
Repülőt vezetne Löw (Blikk)
Berlin – A világbajnoki címnél is magasabbra törne a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
júl. 16
9:45
A némafilmek legszebb hagyományaihoz tért vissza legújabb akcióvideójával a rendőrség (444.hu)
Két férfi a megyei rendőrség nevében. Nincs ellenfelük.
júl. 16
9:47
Levetkőztette és kettévágta áldozatát a Jász utcai gyilkos! (Blikk)
Húsz évet is kaphat a kegyetlen, jász utcai darabolós gyilkos. A tavaly júniusban történt gyilkosság ügyében most nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt.
júl. 16
9:47
Felejtsék el, hogy Thor férfi. Mert mostantól nő lesz (444.hu)
A Marvel bejelentette, hogy egyik legrégibb szuperhőse, Odin fia Thor, októbertől Odin lánya Thorként forgatja majd hatalmas kalapácsát, Mjolnirt. Októberben jelenik meg az női Thoros képregény. A Marvel nyitna a lányok, nők felé a képregénypiacon.
júl. 16
9:49
A Heineken bemutatja az ország legjobb csaposát (444.hu)
A Heineken versenyén kiderült, ki az ország legjobb csaposa, ki az, akiben a profizmus mellett a Varázs is megvan.
júl. 16
10:18
Látta a füstöt? Érezte a szagát? Bökje be, hol vagy honnan! (444.hu)
Én négy kilométerre lakom a Kodály köröndtől, de még a környékemen is érződött a füst szaga. Látni meg még Újpestről is látták, hogy valami ég. Rajzoljuk meg együtt a Vasutas ház leégésének füst- és szagtérképét!
júl. 16
10:20
Ünnepeljen, mától nem az államnak dolgozik!!! (444.hu)
Éljen a magyar adószabadság napja!
júl. 16
10:51
A leégett Vasutas ház története három* képben (444.hu)
Kedden leégett az évek óta sorsára hagyott Vasutas ház. Pedig minden olyan szépen indult az egykori szemétgödör helyén, a Köröndön, ahova Kauser József 1883-85-ben felépítette neoreneszánsz palotáját.
júl. 16
10:53
Lemészároltak 29 prostituáltat, de megúszhatják (444.hu)
Az igazságosztók jártak abba a bordélyba, ahol aztán az erkölcs nevében legyilkolták az ott dolgozó nőket. De mivel a kegyetlen milícia ellensége a kormány ellensége is, nem fogják őket elkapni.
júl. 16
10:57
Ilyen volt az összetört metrószerelvény belseje! - videó (Blikk)
Egy váltókezelőt gyanúsítanak azzal, hogy az ő hanyagsága vezethetett a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesetéhez, amelyben 22 utas meghalt és több mint 160 megsebesült.
júl. 16
10:57
Anyatejet ivott felnőttként az Amerikai pite sztárja (Blikk)
Los Angeles – Ugyanolyan jogom van az anyatejhez, mint a fiamnak! – tréfálkozott Jason Biggs (36) a Conan című amerikai talkshowban, ahol azt is elmesélte, hogy elfogyasztott egy pohár anyatejet, de arra nem tért ki, mennyire ízlett neki.
júl. 16
10:59
Hajszálon múlt a tetőfedő munkás élete – videó! (Blikk)
A tűz akkor keletkezett, amikor egy tetőfedő anyagokat szállító munkás autójának rakterében olyan vegyszerek keveredtek össze, amik kémiai reakcióba léptek egymással.
júl. 16
11:15
Leleplezték a fajgyűlölő rendőrfőnököket (Blikk)
Fruitland – David Borst helyettes rendőrfőnök azonnal benyújtotta lemondását, George Hunnewell rendőrfőnököt másnap menesztették a floridai városban, miután az FBI kiderítette, hogy közük van a Klu Klux Klan nevezetű fajgyűlölő szervezethez.
júl. 16
11:24
Gyere velünk munkába csütörtökön egy Bubi-nyergében (444.hu)
A közösségi biciklizés közösségi tesztje. Találkozzunk, kiveszünk egy biciklit, kipróbálod és elmondod milyen volt.
júl. 16
11:26
Így lángolt belül a Kodály köröndön leégett palota (444.hu)
Oltják még az izzó faanyagot. Videó került ki arról, hogya tombolt a tűz tegnap az épületben.
júl. 16
11:28
Nagy-Britannia űrrepteret épít (444.hu)
Pedig eddig nem igazán jeleskedtek az űrkutatásban, magyar is hamarabb volt a világűrben, mint brit. Ők csak 1991-ben küldték ezt a nőt, aki itt ül ezen a képen.
júl. 16
11:33
Kardashianra műtteti magát - videó (Blikk)
Essex – Claire Leeson (24) komolyan gondolja! Átszámítva eddig 6,8 millió forintnak megfelelő összeget költött a fiatal brit nő olyan plasztikai műtétekre, amelyek révén úgy nézhet ki, mint Kim Kardashian (33).
júl. 16
11:35
Megkínozták, keresztre feszítették az apácát! (Blikk)
Zapodeni (Románia) - Daniel Corogeanu ortodox papot szörnyű bűnnel vádolták meg: egy sikertelen ördögűzési kísérletben meghalt egy apáca, amiért őt és társait tették felelőssé, és börtönbe zárták. Amikor kijött, ígéretéhez híven elindult egy kápolnát építeni a lány emlékére, de nem engedték neki.A néhány évvel ezelőtti, borzalmas eseményekről film készült.
júl. 16
11:57
Huszti Szabolcs Kínába szerződött (444.hu)
Új kihívást talált a Bundesliga helyett a tavalyi legjobb magyra játékos. Új csapata tavaly 14. volt a kínai bajnokságban.
júl. 16
11:59
A NASA igazgatója szerint nagyon valószínűtlen, hogy egyedül lennénk a világűrben (444.hu)
20 éven belül akár bizonyítékunk is lehet arra, hogy nem vagyunk.
júl. 16
12:01
Leugrott egy nő a veszprémi viaduktról (444.hu)
A 40-50 körüli nő a mentők kiérkezése előtt meghalt. (veol.hu)
júl. 16
12:27
Fetrengtek a szemétben - elképesztő fotók! (Blikk)
júl. 16
12:30
Soros-pénzből működő civil szervezetnek dolgozott Lázár János (444.hu)
A kormány második embere hónapok óta háborúzik azokkal a civil szervezetekkel, amelyek szerinte idegen pénzből szolgálják ki az ellenzék érdekeit. Az ezredfordulón azonban még maga is egy ilyen szervezetnek dolgozott, és gyakorlatilag Soros Györgytől kapott fizetést.
júl. 16
12:32
Ha érdekli, hogyan működik a világ leghatékonyabb rakétavédelmi rendszere, nézze meg ezt a videót (444.hu)
Közelről vette fel valaki, ahogyan az izraeli Vaskupola fellövi az elfogórakétáit. Az izraeli-amerikai fejlesztésban készült védelmi rendszer röptében semmisíti meg az ellenséges rakétákat. Izrael területén több automata állásból lőnek ki elfogórakétákat, ha a rendszer támadást észlel. Persze még messze nem … Folytatás
júl. 16
12:34
Kiakadtak a világbajnok németek viccelődésén (444.hu)
Így mennek a gauchók. Így mennek  a németek. Nagyjából ennyi a nem túl épületes jelenet, amit a vébén együtt elszállásolt játékosok közül a Klose, Götze, André Schürrle, Shkodran Mustafi, Roman Weidenfeller, Toni Kroos-alakulat mutatott be a hazatérésükre rendezett fogadáson. Óriási hiszti … Folytatás
júl. 16
12:36
A holland kormány felelős háromszáz srebrenicai muzulmán haláláért (444.hu)
A holland kormányt is polgári jogi felelősség terheli több mint háromszáz srebrenicai muzulmán férfi és fiú haláláért, akiket a boszniai háború idején öltek meg a kelet-boszniai városban – így döntött ítéletében egy hágai bíró. Larissa Elwin bíró indoklásában felhívta a figyelmet … Folytatás
júl. 16
12:38
Összefirkálták a DK nyolcadik kerületi irodáját (444.hu)
Éjjel ez történt a Demokratikus Koalíció Népszínház utcai információs központjával. Előzmény.
júl. 16
12:40
Valamelyik Cinema Cityben akarta nézni az új Majmok Bolygója filmet? Rosszul járt. (444.hu)
Magyarország legnagyobb mozihálózata ugyanis nem tűzte műsorra a A majmok bolygója – Forradalom című filmet a bemutató hetében. Eddig sem a 176 mozitermet üzemeltető Cinema City, sem pedig a filmet Magyarországon forgalmazó InterCom nem adott ki közleményt az ügyben. A Cinema City Facebook-oldalán … Folytatás
júl. 16
13:03
Megőrül az állatkerti jegesmedve! (Blikk)
júl. 16
13:05
Megölte szüleit az örökség miatt! (Blikk)
Queens, New York - Tényleges életfogytiglani börtön lett a büntetése Shane Jaggarnauthnak (26), mert megölte szüleit. Azért vetemedett erre, mert attól tartott, kizárják a végrendeletből.
júl. 16
13:39
Azt ígérte a tinilánynak, hogy megeszi (Blikk)
Dale Bolinger (57) egy fetisiszta fórumon ismerte meg Eva Gonzát (14), akivel megismerkedésük után megpróbált találkozni. A férfi pontosan fogalmazott: leírta, hogy le szeretné vágni a fejét. A tinilány hazugnak nevezte, és azt írta vissza, hogy biztosan nem képes arra, hogy megölje őt.

Keresés