DEBRECEN – Magyarországon alapított családot a szingapúri Wilson Raj Perumal (49), és alighanem itt is képzeli el a jövőjét. A labdarúgást övező fogadási botrány egyik nemzetközi főszervezője hazánkban az ügy koronatanúja, de nem csupán bírósági szerepe miatt kötődik országunkhoz.
BUDAPEST – Hosszú Katinka (25) üzletasszonyként is sikert szeretne aratni. A világ- és Európa-bajnok úszónő már egy vagyont keresett a rövid pályás Világkupán, a legutóbbi két Vk-szezonban 128 millió forintot tempózott össze, az elmúlt hetekben 16,5 millióval gazdagodott Dohában, illetve Dubajban.
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA – Jól járhat Eva Rezesová (37), ha Szlovákiában fog raboskodni. Míg Magyarországon a legjobb esetben is csak 4 év múlva szabadulhat, ha megkapja a börtön fokozatban adható kedvezményeket, addig a szlovákok akár felezhetik is a szabadságvesztést.
BERLIN – Hátradől a nehéz fotelben, nadrágja alól kivillan a piros zokni szára. Máson biztosan komolytalanul hatna, de ha valakinek van stílusa, akkor ott egy piros zokni is helyénvalónak tűnik. Könnyű neki: született nemes, akinek üknagyapja gróf Széchenyi István volt. Alexander von Schönburg (45) Németország legnagyobb napilapjának, a Bildnek az egyik legelismertebb munkatársa.
BUDAPEST – Nagyon jól járnak a képviselők az adósmentő csomaggal, amit a jövő hét közepén fogadhatnak el a parlamentben. A voksoláskor minden második képviselő saját anyagi helyzetének javítására is szavaz, mivel a most 197 fős parlamentben száz képviselőnek van banki tartozása.
BUDAPEST – Bea asszonyt (42) viszi magával a dzsungelbe az RTL Klub. Azok után, hogy a Gáspár családot kirúgta a TV2 Édes élet című valóságshow-jából, Győzőt az RTL Klub székházánál kapta lencsevégre szemfüles olvasó-riporterünk, a Blikk pedig azt is megtudta, hogy miért. A csatorna ugyanis feleségét, Bea asszonyt viszi magával Afrikába, a Celeb vagyok, ments ki innen! című produkcióba.
BUDAPEST – Civilek mellett tizenhét hírességet sorol fel a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet Facebookon terjedő nyílt levele, amely szerint ezek az emberek aláírásukkal támogatásukról biztosítják a Bajor Imrét (†57) is masszírozó természetgyógyászt, dr. Vargha Zoltánt.
PILISCSABA–BALASSAGYARMAT – Két és fél órát várt a segítségre, hogy aztán másfél órát zötykölődhessen a kórházig – egyetlen este alatt valószínűleg több rekordot is megdöntött B. Marika (72). A piliscsabai asszony két hete, szombaton reggel lett rosszul: gyomorfájás gyötörte, hasmenéssel küszködött, ám mivel más panasza nem volt, az ügyeletes orvos diétára fogta. Csakhogy Marika néni estére…
Az ismert amerikai síterep Vail egyik szállodája érdekes szolgáltatással várja idén a vendégeit. A szálloda síelőinek nem kell a szállodától a pályáig cipelniük a léceket, azt a szálloda megteszi helyettük. Ahogy mondják, a síelőknek csak a pályán kell kezükbe fogniuk a léceket.
A Lehel téren volt probléma, ezért negyed héttől az Árpád híd és a Deák tér között pótlóbuszok jártak, de már minden rendben. Földfelszín fölött víz, alatta füst. Majdnem Csak fordítva.
Több mint 80 százalékkal nőtt a külföldről behozott áram mennyisége az első hét hónapban – írta a Napi Gazdaság hétfői számában. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) adatai szerint a külföldről vásárolt áram kereken egyharmada volt az itthoni fogyasztásnak az első … Folytatás
A Blikk szerint összesen 300 millió forinttal csökkenhetnek a banki hiteleket törlesztő képviselők tartozásai. A legjobban Gyurcsány Ferenc jár, de Lázár János, Gulyás Gergely és Rogán Antal sem panaszkodhatnak. A DK elnökének a Blikk szerint 20 millióval, Lázárnak és Gulyásnak … Folytatás
Accra – Tovább dagad a futballbotrány Ghánában. A sötét ügy még a nyári labdarúgó-világbajnokságon kezdődött: a játékosok nem tudtak megegyezni a prémiumról országuk fociszövetségével, ezért sztrájkkal fenyegettek.
A Ki Mit Tube váratlan fordulattal a legkeményebb társadalmi, kulturális és teológiai kérdéseket kezdte el feszegetni. Saiid megkínozna egy tinisztárt, Puzsér lenácizta Mondik Noémit, és Isten szolgái is beszálltak az internetbe. Ki Mit Tube-összefoglaló.
Budapest - Három rendőrt támadott meg egy nő és egy férfi, akik ellen most csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az egyik vádlott egy gyereket a karjában tartva ütötte meg a rendőrt.
New York – Egyesült Államok – Milliókat fizettek Soltész Vilma (†51) halála miatt, pedig az élete csak pár ezer forintba került volna. Minimális odafigyeléssel talán még máig is élne a komoly betegséggel élő nő, akit túlsúlya miatt egy légitársaság sem volt hajlandó gépei fedélzetére engedni, majd a több napos hercehurca végén a nő elhunyt.
Lima – Huszonhat ember életét vesztett, tizenöten pedig megsérültek abban a buszbalesetben, amely Peruban történt. Az áldozatok között gyerekek is vannak.
Goli otok – Egykori foglyok küzdenek azért, hogy a horvát kormány ne törölje el a múltat és az utókor számára megmaradjon, hogy mi történt az egykori börtönszigeten.
A századvéges G. Fodor Gábor tudományos szempontból elemzi az Orbán – Simicska háborút. Szerinte a demokráciát erősíti, ha a választott politikusok legyőzik a gazdasági érdekköröket.
Gustavo Deutsch, egy már megszűnt argentin légitársaság vezetője és felesége lelte halálát egy vasárnapi légibalesetben. Kisgépük eddig tisztázatatlan okok miatt lezuhant, Buenos Aires megyében, Tigre városában talált el egy villát. (DM)
Prostituáltnak nézték a Los Angeles-i rendőrök a Django elszabadul hősnőjét. Gyanús volt, hogy egy fekete nő és egy fehér férfi ezüst Mercedesben csókolózik.
De az ukrán védelmi miniszter nem is zárta ki, hogy a jövőben még akár ez is megtörténhet. Ugyanő állítja, hogy fegyverszállítmányokat is kapnak a NATO tagállamaitól.
Feldebrőn féltucat sírt rongált meg az éjjel valami. Eleinte, az első szemtanúk rongálásra gyanakodtak, mert szenesedést sehol sem láttak, de aztán mind többen érkeztek megtekinteni a helyszínt, és a Heol.hu beszámolja szerint a gömbvillámteória győzedelmeskedett. A gömbvillám egy tudományosan nem megmagyarázott … Folytatás
Madrid – A dicsőség és többmillió euró a tét keddtől harminckét labdarúgócsapat számára. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában ezúttal is óriási pénzdíjakkal motiválja a csapatokat, összesen 910 millió eurót (286,5 milliárd forintot) osztanak szét.
A "terrorellenes" ukrán kormányerők minden tagját kivonták a kelet-ukrajnai szeparatisták és - Kijev szerint - orosz katonák által bekerített Donyeck melletti Ilovajszk városából - közölte hétfőn Valerij Heletej védelmi miniszter.
London - Ötszázezer ausztrál dollárral (110 millió forint) támogatja a két évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövető brit ápolónő családját az az ausztrál rádióállomás, amelynek lemezlovasai 2012 decemberében bizalmas orvosi információhoz jutottak Vilmos herceg várandós feleségének állapotáról a cambridge-i hercegnőt kezelő londoni kórház megtévesztett személyzetétől.