Budapest – Munkába állt K. Zoltán (42), akit a Központi Nyomozó Főügyészség a vádirat alapján a focifogadási botrány magyarországi főszervezőjének tart.
Az X-Faktor történetének legnagyobb botránya tört ki a tehetségkutató szombati adásának felvételén. Tóth Gabi és Szikora Róbert között olyan indulatos vita támadt, hogy Alföldi Róbertnek kellett beavatkoznia.
Mégis kórházban kötött ki az a 33 éves kunhegyesi férfi, aki belezuhant egy 15 méter mély kéménybe. P. Zsolt saját felelősségére hazatért, miután kihúzták a kürtőből, mégis jobbnak látta, ha ellátásra jelentkezik. Kórházi ágyán nyilatkozott lapunknak.
Megdöbbentő információ birtokába jutott a Bors: a labdarúgó NB I bajnokcsapatát működtető cégnek jelentős tulajdonrésze van a nyíregyházi kaszinóban, s alighanem így lesz ez Debrecenben is.
Kelemen Annát kapta születésnapjára egy fővárosi férfi. Róbert mindezt a nagyvilággal is megosztotta, sőt arra is utalt, nem csak tortáról és közös fotózásról lehetett szó. Annácska nem tagad.
Budapest — Kényelmetlen szituáció a Magyarországon működő tematikus sportadóknak: hasonló tv-csatornát indítana a Magyar Televízió, természetesen közpénzből. Az egésznapos sportprogram, amely információink szerint jövő ősztől M5 néven rajtol, komoly konkurenciát jelenthet a jelenleg egymással rivalizáló Sport Televíziónak, a SportKlubnak és a Digi Sportnak is.
Hó vége van, a fizetésig még jó néhány nap van hátra. Ezek a zálogházak legforgalmasabb napjai. Mintegy kétszáz vállalkozás ad hitelt zálogért, többnyire nemesfémért. Azok közül, akik rájuk szorulnak, csak minden harmadik tudja határidőben kiváltani zálogtárgyait.
Budapest — Nem hagyja magát Lagzi Lajcsi (53)! A mulatóskirályt durva vádakkal illették a TV2 Sztárban sztár című műsorának zsűritagjai, miután Kökény Attila (39) a bőrébe bújt múlt vasárnap.
Magyarország — Szorul a hurok Berki Krisztián (33) nyaka körül. A Blikk információi szerint az elmúlt két hétben a VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra.
Kórházban kötött ki az a 33 éves kunhegyesi férfi, aki belezuhant egy 15 méter mély kéménybe. P. Zsolt saját felelősségére hazatért, miután kihúzták a kürtőből, mégis jobbnak látta, ha ellátásra jelentkezik. Kórházi ágyán nyilatkozott a Borsnak.
Megdöbbentek a Magyar Szocialista Párt (MSZP) prominens tagjai azon, hogy a párt EP-képviselője, Szanyi Tibor meghívta Brüsszelbe a radikális Goj Motorosok Egyesület néhány tagját.
Washington - Nemcsak a Fehér Ház ajtaján volt képes berontani, hanem egészen a Keleti teremig eljutott az a férfi, aki szeptember 19-én behatolt az amerikai elnök hivatalának épületébe - jelentette hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
Lassan bár, de dolgozom a múltkori hibám kijavításán. Az időjárásról annyit tudok mondani, hogy most még kicsit hűvös van, de ne ijedjenek meg, elég, ha reggelre felkapnak egy vékony dzsekit, mert napközben tök jó idő lesz. Az ilyen őszi reggelekről … Folytatás
Hajnalban, az első óracsörgésre ébred a magyar, ezután egy gyors kávé, majd zuhanyzás következik, és már indulhatunk is a munkába. A reggeli és a mozgás kimarad, de szeretünk kicsit internetezni – derül ki egy kutatásból, ami a magyarok reggeli szokásait vizsgálta.
Lajcsin viccelődött a Sztárban sztár zsűrije vasárnap este, Hajós beszólásain például mindenki sírva nevetett. Csak egy a bökkenő: Lajcsi a televízió előtt ülve egyáltalán nem szórakozott olyan jól.
Már nem Falus Ferenc a baloldal jelöltje a főpolgármesteri posztra. A volt tiszti főorvos egy botrányos kampány után lépett vissza. Az új jelölt Bokros Lajos.
Megnéztük az őrségi tökfesztivált, mert azt hittük, iszonyatos hagyományai vannak az őrségi töktermesztésnek. A hely gyönyörű, hungarikum viszont egy ideig nem lesz a tökből. Tökre kár!
Csak a színpadon szereti meghökkenteni az embereket, a hétköznapi életben beleolvad a bécsi tömegbe Conchita. Az énekes ugyanis férfiként intézi napi ügyeit, így senki nem ismeri fel.
Magyar tervező, a 31 éves Policsányi István nyerte meg az egyik legrangosabb formatervezési díj, a Red Dot Design Concept Award „Best of the Best” elismerését 2014. szeptember 26-án, Szingapúrban. István egy hajót tervezett.
Berlin –Klubja, a német Hertha BSC egyik vezetője korainak tartja Dárdai Pál (38) kinevezését a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára.
Fesztivált szervez a Forbes a kedvenc történeteinek. Cserpes, Jaksity, Prezi, street food, startup- és tőkehegyek, magyar családi dinasztiák, meg a többi.
Szeged - Súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést az ügyész az elsőfokú ítélettel szemben annak az osztrák férfinak az ügyében, aki 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt – közölte Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden.
Los Angeles – Két hete megy a The View új szezonja, és máris itt az első botrány. Rosie O'Donnell (52) adáson kívül vágott vissza Whoopi Goldbergnek (56), és addig idegesítette az Oscar-díjas színésznőt, amíg az kifakadt.
A művésznő nyaka köré egy jókora kígyó tekeredett, kicsit ijedtnek is tűnik a Facebookra kitett képen. Ez egy ilyen nap volt, Horváth Éva meg kaméleonnal pózolt.
Magányosságát jelképezi Varga Viktor motorja. Az énekes a világ minden részéről rendelt alkatrészt különleges járgányára, amire hiába is szeretnének felülni a lányok. Viktor szigorúan egyedül száguldozik.
A hármasikreknek életet adó nő családja sokkot kapott, amikor meglátták a szülésen készült képeket a helyi televízióban. A fotók pillanatokon belül hatalmas nyilvánosságot kaptak, az orvosokat felfüggesztették.