Budapest – Klapka György (86) Vámház körúti üzletének a kirakatát szombaton nyitás előtt fél órával törték be. A rendőrség a riasztás után fél órával érkezett ki az üzletember szerint. A kár több mint három és fél millió forint.
Budapest — Bepalizta az édesanyját VV Robin (27), ugyanis az asszony tudta nélkül hagyta ott a főiskolát, miközben a nő úgy tudta, hogy kisfia a munkája mellett szorgalmasan bejár az előadásokra.
Két hónappal ezelőtt egy síelő holttestére bukkantak a salzburgi régió egyik hegységében. Azóta a vizsgálatok kimutatták, hogy egy 1929 márciusában eltűnt, akkor 21 éves osztrák síelő maradványait találták meg. Az eltűnt 100 éves testvérei még ma is élnek, a segítségükkel azonosították az áldozatot.
Nagyon sok hóval köszöntött be az újév Dél-Európában. Törökországban igazi tél van. Az ország nyugati részében található hegyekben már lassan három méter vastag a természetes hó, a keleti országrészben pedig éjszakánként mínusz 30 fokot is mérnek. Ki mondta, hogy Törökország télen nem érdekes?
HAMBURG – Felgyújtottak vasárnap reggel egy szerkesztőséget az észak-németországi Hamburgban, amely lehozta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap által közölt Mohamed profétát ábrázoló karikatúrákat.
A Sunday Times szerint hamarosan a legmagasabb terrorkészültséget rendelhetik el az országban, ahol a hatóságok a párizsihoz hasonló támadásoktól tartanak. A lap azt írja, hogy a titkosszolgálat szerint 150 olyan szélsőséges lehet az országban, aki képes ilyen merényletre, ebből 30 … Folytatás
A kóser boltban támadó férfi édesanyja és nővérei közleményt küldtek az AFP hírügynökségnek, amiben azt írják, hogy: “Elítéljük ezeket a cselekedeteket. Egyáltalán nem helyeseljük a szélsőséges gondolatokat.” (via Index)
220foto.hu - Újévi akció, 22.0% kedvezmény! Ennyi füvet találtak egy kamionparkolóban álló Mercédesz hátsó ülésén Győr közelében. De mi az, hogy bruttó 2214,3 gramm? A csomagolással együtt, amiben megtalálták? Az autóval együtt? Milyen érdemleges magyarázatot fogadtak volna el? Ha azt … Folytatás
Kiszivárgott a belső levelezés egy része a National Review-hoz, ebben a munkatársak azon vitatkoznak, hogy indokolt-e a "Je suis Charlie" kampány, és elfogadhatóak-e a francia szatírikus újság karikatúrái Mohammedről.
A Hamburger Morgenpost közölte a Charlie Hebdo vitatott karikatúráit, valószínűleg ezért dobtak gyújtóbombát a szerkesztőségbe. Senki sem sérült meg, de két helyiség kiégett. (MTI)
A Dreamworks csinálja meg az 1995-ös kultikus rajzfilm élőszereplős változatát, és Johannson már aláírt. Az mondjuk fura, hogy a választást azzal indokolják, hogy a Lucyban milyen jó volt, pedig az valami kiemelkedően borzalmas film. (Varitey)
Több helyen is megdőlt a melegrekord a meteorológusok szerint. Azért ne éljék bele magukat a tavaszba, jövő héten már újra jönnek a mínuszok éjszakánként.
A menet délután 3-kor indul, és legalább 40 ország állam- és kormányfőjére is számítanak. Elvileg Orbán Viktor magyar miniszterelnök is ott lesz a szólásszabadságért és az erőszak ellen szervezett tüntetésen. Több ezer katona és rendőr biztosítja majd a felvonulást, amiről … Folytatás
Juhász Péter a Facebookjára posztolt arról, hogy mennyi bevétele van az önkormányzatnak a közterületén lévő hirdetésekből (meglepően kevés), és hogy ehhez képest mennyi keres az oszlopokon a MAHIR.
A Guardinen van egy felvétel arról, hogy Malek Merabet, a meggyilkolt Ahmed Merabet testvére beszél az iszlámról, és hogy a terroristák nem igazi muszlimok, akikkel algériai gyökereiknek kívül semmi közös nincs bennünk. Ahmed Merabetet a Charlie Hebdo közelében sebesítették meg a terroristák, a … Folytatás
Erről a Borsnak beszélt, és arról is, hogy szerinte idén is meglesz ugyanennyi. Főleg az ügynöki tevékenységből jön a pénz, tehát a reklámidő értékesítéséből. Idén már az Aktívot is az ő cége gyártja az Origo szerint. Ugyanitt azt is elmondta, … Folytatás
LONDON – Még alig csitult el a botrány András herceg (54) pedofil kapcsolatai miatt, a kiskorú Virginia Roberts állítólagos zaklatása miatt sokan elítélik, most újabb vádak érték.
Az OTP magángépével utazik Párizsba a terrortámadások miatt tartott megemlékezésre a magyar miniszterelnök, hazafelé pedig megáll Zurichben is, bár az nem világos, hogy miért - írja a hvg.
Akinek a testtömegindexe 18,5 alatt van, az nem mehet a kifutóra, és nem szerepelhet reklámokban Izraelben. A 18,5 alatti testtömeg index az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kórosan alacsony, és alultápláltságra utal. A januárban életbe lépett szabályok szerint az újsághirdetésekben jelölni … Folytatás
Ilyen tárcaközi vegyes bizottság lesz Izraelben, hogy rávegyék az Európában élő zsidókat, hogy kivándoroljanak Izraelbe, ezt szombaton jelentette be televíziós beszédében az izraeli miniszterelnök a párizsi terrortámadások után. (RT)
BUDAPEST – Orbán Viktor az OTP-csoport magánrepülőjével utazott vasárnap a párizsi terrorellenes felvonulásra, visszafelé pedig Zürichben száll le. A magyar miniszterelnök a francia fővárosba magával viszi Trócsányi László igazságügyi minisztert és Hajdu János TEK-főigazgatót is.
A Mother Jones ijesztő összeállítása szerint a szenátus és a képviselőház republikánus vezetőinek jelentős többsége nem hisz a globális felmelegedésben, vagy nem gondolják, hogy az ember okozná azt. A szenátusban dolgozó republikánusok 72 százaléka, de még a tudományos szakbizottságban dolgozó … Folytatás
RÓMA – Elhunyt Anita Ekberg (†83) világhírű svéd színésznő olasz sajtójelentések szerint. Az egykori sztárt életének 84. évében érte a halál egy Róma környéki klinikán, ahová karácsony után szállították be többbetegség miatt – erősítette meg az olasz sajtóértesüléseket Patrizia Ubaldi, a színésznő ügyvédje.
Indiában nagyon szigorú törvények védik a munkavállalókat, főleg a köztisztviselőket, akiket szinte lehetetlen kirúgni, ha csak valami súlyos bűncselekményt nem követnek el. Óriási politikai sikernek számít most, hogy a Közszolgáltatási Igazgatóság nevű hivatal egyik mérnökének, A.K. Verma most végre sikerült felmondani, … Folytatás
A belügyminiszter arról beszélt, hogy a párizsi események miatt megerősítették a kiemelt épületek védelmét, továbbá a forgalmasabb csomópontok ellenőrzését is. Valószínűleg növelik majd a speciális egységek létszámát, és új felszerelést is kaphatnak a rendőrök a kormányzati javaslat szerint. (MTI)
PÁRIZS – A párizsi kóser boltnak a túszejtőhöz hasonlóan mali származású muzulmán alkalmazottja bújtatta el a túszokat az alagsori hűtőkamrában. Az utóbbi napok franciaországi terrortámadásainak egyik elkövetője, Amedy Coulibaly pénteken röviddel délután 1 óra előtt rontott be a kelet-párizsi üzletbe és több emberre is rálőtt.
BUDAPEST – Orbán Viktor az OTP-csoport magánrepülőjével utazott vasárnap a párizsi terrorellenes felvonulásra, visszafelé pedig Zürichben száll le. A magyar miniszterelnök a francia fővárosba magával viszi Trócsányi László igazságügyi minisztert és Hajdu János TEK-főigazgatót is.
Az iszlám szélsőségesek támadásai után rengetegen vonultak Párizs utcáira vasárnap délután, hogy az erőszak ellen tiltakozzanak. A „Marche Republicaine”-t több ezer rendőr és katona biztosítja, 40 állam- és kormányfőt várnak a demonstrációra.
PÁRIZS – Körülbelül egymillió ember részvételével délután három óra után elindult Párizsban terrorizmus elleni történelmi tiltakozó menet, amelynek célja hogy emlékezzenek arra a 17 áldozatra, akik életüket vesztették a merényletekben. Párizsban több tucat világvezető jött el a megemlékezésre, amely feszült légkörben indult. A biztonságra körülbelül 2000 rendőr és 1400 katona felügyel.
Saját játékosa, Marco Andreolli rúgta meg olyan szerencsétlenül a labdát, hogy az telibe találta Roberto Mancinit az Inter-Genoa meccsen. Mancini megúszta sérülés nélkül, az Inter pedig simán nyert 3-1-re.
Három éve, éppen ősszel mutatták be a Galaxy Note-ot. Akkoriban mindenki csak hüledezett egy ceruzával szerelt mini tablet, vagyis phablet* láttán. Azóta fordult a világ, már az iPhone-osok is belátják, hogy van élet a 3,5 colos képernyőméret fölött, s nem is akármilyen.