A közfelháborodás napja elnevezésű tüntetés szervezője szerint a civil szféra nem egy homogén közeg, viszont fontos, hogy tiszta legyen, ki miért van ott, mit szeretne elérni.
Megkísérelte leszorítani az őket követő rendőrautót és kannákat dobált az útra az a két menekülő férfi, akiket végül a 4-es számú főúton fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök szerdán a hajnali órákban.
Megtalálták a lezuhant maláj repülőgép farokrészét, amelyben a repülési adatokat és eseményeket rögzítő fekete dobozok lehetnek – közölte a mentőcsapat vezetője szerdán Jakartában.
Két sziklamászó, a 30 éves Kevin Jorgeson és a 36 esztendős Tommy Caldwell a fejébe vette, hogy megmássza a világ legnagyobb gránitmonolitját, az El Capitant a Yosemite Nemzeti Parkban.
Izzottak az ügyeleti vonalak az Állatvédelmi Járőrszolgálatnál és a Rex Alapítványnál szilveszterkor. Öt nap alatt 133 bejelentés érkezett elszökött kutyákról.
Budaörs önkormányzata nem fizeti tovább az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszának közvilágítását az útdíj kiterjesztésével az egyoldalúan megváltoztatott közlekedési feltételek miatt - közölte Wittinghoff Tamás, a település polgármestere (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) keddi közleményében.
Hiába tagadja András herceg, hogy nem vette igénybe fiatalkorú lányok szexuális szolgáltatásait, a szekrény kinyílt, és a csontvázakat már nem tudja visszagyömöszölni, hiába áll ki mellette a családja.
Budapest – Varga Viktor rámozdult Bálint Antóniára a Hal a tortán e heti műsorában. A stábtagok szerint az énekes és a volt szépségkirálynő közt izzott a levegő.
Megtörtént a fordulat a foglalkoztatáspolitikában, és a pozitív eredmények nem magyarázhatók a közfoglalkoztatásban bekövetkezett változásokkal - jelentette ki a kormányszóvivő.
Washington - Barack Obama kommunikácós és biztonsági stábjának minden bizonnyal álmatlan éjszakát okozott a tegnap este kiszivárgott fotó, melyen az Amerikai Egyesült Államok elnökének az idősebb lánya, Malia egy Pro Era feliratú pólóban pózol.
A jelenleginél magasabb összeg folyhat be a felszámolási eljárásokból azáltal, hogy az idén már kötelezően elektronikus úton értékesítik a csődbe jutott cégek vagyonát.
Majthényi Szabolcs és Domokos András a Sydneyben zajló vitorlázó repülőhollandi-világbajnokságon 11. aranyérmüket szerezték meg. Ezzel az eredménnyel a dánok mellett a magyarok az elsők az örökranglistán. (SportGéza)