Az USA északi és keleti vidékein akár -45 fok is lehet. Ez minnesotai előrejelzés, de összesen 17 államra adtak ki figyelmeztetést. Észak- és Dél-Dakotában a hóviharok és az erős szél miatt is gond lehet, ezen kívül itt is akár -40 … Folytatás
Párizsban 15 ezren gyűltek össze, Rennes-ben 13-15 ezren, Lyonban és Toulouse-ban több mint tízezren, Marseille-ben hétezren, Nantes-ban és Bordeaux-ban pedig mintegy ötezren vonultak ki. Szolidaritási tüntetéseket szerveztek más európai városokban is, például Berlinben vagy Brüsszelben. Néhányan Budapesten is gyújtottak gyertyát a … Folytatás
A Belügyminisztérium szerint Magyarország 2014-ben a korábbi évekhez képest nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb közbiztonsági körülmények között töltötte az év végi ünnepeket.
A keleti nyitás jegyében fellendülésre számít a négy ország határán fekvő Záhony és térsége. Az ipari park után az áruszállítás fejlesztésében is gondolkodnak.
A kemény mínuszok miatt befagytak a csövek és el is törtek Nicole Kidman tízmillió dollárt (2 milliárd 700 millió forintot) érő, manhattani lakásában. A színésznő alatt lakó Leonard Steinberg elázott, ezért úgy döntött, bírósághoz fordul, s több mint 12 millió forintnak megfelelő összeget követel sztárszomszédjától.
Adásszünetben itt és itt lehet megbízhatóan, percről percre követni a Charlie Hebdo elleni terrortámadás gyanúsítottjainak keresését. Mindkét oldal francia nyelvű, de ha elkapják a merénylőket, azt a nyelvi korlátok mögül is észre lehet majd venni. A mai műsort egy zseniális … Folytatás
Székesfehérvár — A kosárlabdáról szól Dávid Kornél (43) élete. Hazánk egyetlen, az amerikai profibajnokságban (NBA) is szereplő sztárja már visszavonult, de a sportágtól nem szakadt el.
Jóízűen kortyolgatta Fésűs Nelly anyatejét Varga Viktor a Hal a tortán című műsor forgatásán. A színésznő férjével együtt meglepetten fogadta az énekes különös kérését, de teljesítette.
Egy wellnesshotelben kapott legionellafertőzés miatt halt meg egy 79 éves férfi. Béla bácsi fia, Bittera Attila először a Borsnak mesélt az átélt fájdalomról.
Színházak fogtak össze, hogy mentsék a menthetőt: Hujber Ferenc betegsége miatt színészek kezdtek lázas ingázásba, hogy pótolják őt. Hujber állapotáról egyelőre senki sem tud jó hírt közölni.
Budapest — Pereskedni is hajlandó az állammal Budaörs önkormányzata, de nem fogja tovább fizetni az M1–M7-es autópálya útdíjjal sújtott bevezető szakaszának közvilágítását – mondta a Blikknek a város polgármestere.
Budapest — Egyre üresebb lehet Komár Karolina (10) játékládája! A két éve elhunyt Komár László (†67) elvált felesége a jelek szerint szinte mindent áruba bocsátott, amit annak idején – főleg a válóper alatt – a táncdalénekes a szeretett kislányának vásárolt.
Budapest — Akár többhavi fizetését is képes feláldozni Tatár Csilla (31) azért, hogy néhány héten belül munkába állhasson új kenyéradójánál, a köztévénél (a hónap végén kezdődő A Dal című műsort vezeti majd).
Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Nyrt. összevont devizaperét, valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt. keresetét tárgyalják ma a Fővárosi Ítélőtáblán.
Az utóbbi napok havazása többeket is kicsalogatott a szűzhavas hegyoldalakba. Most nem a lavinabalesetekről lesz szó, amely napok óta szedi az áldozatait az Alpokban Tiroltól Franciaországig. Ezúttal a hó alatt megbújt fatönkök miatt tört több bordája egy síelőnek a közeli Stájerország hegyoldalában.