A Határ úti felüljárónál ütközött két autó, nem sérült meg senki, de az utat teljes szélességében lezárták. Az, aki mostanában hagyná el az országot, korábban induljon a reptérre. (Police.hu)
Utahban még szeptember találták egy halott családod a saját házukban a rendőrök. A két szülő, Benjamin és Kristi Strack, mellett három tizenéves gyerekük holttestének a vizsgálata most fejeződött be, a rendőrség kedden tartott sajtótájékoztatót. Elmondták, hogy mindannyian kábítószer túladagolásban haltak meg … Folytatás
220volt.hu - Teszteltük a GoPro HERO4 Black akciókamerát Tim Cook jelentette a nagy dobás nagy hírét. Három változatban lesz elérhető az okosóra, Watch, Watch Sport, Watch Edition. Az utóbbi lesz a luxy kivitel. Cook szerint minden idők legszemélyesebb kütyüjét alkották … Folytatás
Már bocsánatot is kértek a meteorológusok, hogy nem lett óriás hóvihar New Yorkban. Persze egyből meg is találták az indokot: nem a saját rendszerükben, hanem az európai előrejelzési modellben bíztak. Rettentő vihar nem lett, de 60-70 centi hó igen, a … Folytatás
Májusi győzelmi parádéra hívták meg Észak-Korea urát, aki egyes források szerint már korábban, míg a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint most fogadta el a meghívást. Kim Dzsongun 2011-es beiktatása óta nem volt külföldön. (BBC)
A propeller.hu úgy tudja, hogy felcsúti polgármester cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. vette meg Bicske határában a Budapest Gate Golf & Country Club árverés alatt lévő területét. Hogy mennyiért és pontosan mekkora területet vett Lőrinc, nem tudni. A Golf Clubot … Folytatás
Az ország második legnagyobb városában, Kanóban tartóztatta le a tucatnyi embert az iszlám erkölcsre ügyelő rendőrség. A melegek közti házasságot, együttélést és nemi kapcsolatot 2014 januárjától tiltotta meg Goodluck Jonathan elnök. A letartóztatott férfiak akár 14 év börtönt is kaphatnak. (Reuters)
London - Hosszabbítás után jutottak be a Chelsea focistái az angol Ligakupa döntőjébe. A "Kékek" a védő Braniszlav Ivanovics (30) fejesével jutottak be a Liverpool ellen a fináléba.
A fiatalkorú lány és 40 évvel idősebb szerelme sofőrrel együtt raboltak el egy kocsit Nagykanizsán azért, hogy külföldre szökjenek. A 2014 októberében történt elképesztő bűncselekmény ügyében most emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Marc Ellenbogen amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint igen. Ellenbogen szerint az amerikai kormány minden lényeges információt átadott az eddig kitiltott magyarokról Orbánéknak. A szakértő úgy tudja, hogy hónapokkal a kitiltási ügy kirobbanása előtt már értesítette Washington a magyar … Folytatás
Ez onnan derült ki, hogy az adománykeretéből adott a bélyeggyűjtőknek. A jelenlegi és a korábbi államfők és a házelnök évente fejenként 73 millió forinttal támogathat szervezeteket. Publikus a lista.
Nem elütötték, hanem ott ténfereg szerencsétlen állat. A rendőrség szerint a forgalom az M7-es két oldalán, a 106-os kilométernél váltakozva halad. Az őz befogásáig vagy letereléséig a rendőrök lassítják a forgalmat. És ha már rendőrség és állatok. Tudják, mit lopnak Magyarországon? … Folytatás
A Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség megrendezi a hazai homlokzati hőszigetelés legfontosabb szakmai eseményét, a HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS SZAKÉRTELEMMEL – SZAKMAI FÓRUM 2015 rendezvényt.
Közös audiencián fogadta a jobboldali Honfoglalás 2000 egyesület és a baloldali Munkáspárt vezetőjét Süllei László érseki helynök. Szilvássy György és Thürmer Gyula a kihallgatáson elmondta, hogy “a különböző nézeteket valló embereknek – köztük hívőknek és nem hívőknek – össze kell fogniuk, tenniük … Folytatás
A 28 éves rendőr két hete végzett magával, a II. kerületi kapitányság épületében, tegnap temették el. A Blikk úgy tudja, a rendőrt korábban áthelyezték, és hiába tiltakozott ez ellen, négy panaszával nem törődtek.
Letartóztattak két bolgárt, Iliev P. és Vasilev R. 49 éves urakat, akik a gyanú szerint budapesti bankautomatákra helyeztek adatrögzítő eszközöket, amikkel hozzáférhettek a rajtuk lévő pénzhez. Társaik az ellopott kártyaadatokkal Amerikában, Dél-Amerikában, és Távol-Keleten vettek fel pénzt. Több tízmillióhoz juthattak így … Folytatás
Baar – Megszületett Kimi Räikkönen (35) gyermeke. A Forma-1 2007-es világbajnokának a menyasszonya, Minttu Virtanen (28) január 27-én adott életet első gyermeküknek.
Az amerikai legfelsőbb bíróság 2002-ben egyértelműen alkotmányellenesnek nyilvánította a gyengeelméjűek kivégzését. Warren Hillnek 70-es IQ-ja volt, de ez nem győzte meg a georgiai bíróságot.
New York - Az Egyesült Államok meteorológiai szolgálata (NWS) beismerte, hogy prognózisai nem voltak pontosak, amikor azt jósolta, hogy „potenciálisan történelmi súlyú hóviharral" kell számolni – jelentette a BBC.
A miniszterelnök írta ezt a Szabó István református püspöknek küldött levelében. Szabót harmadszor választották meg Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjének, megbízatása hat évre szól. Orbán szerint sokan ”azt mondják, hogy a kezdetben mindig van valami varázslatos, a folytatásban viszont benne van annak a lehetősége, … Folytatás
Baar – Megszületett Kimi Räikkönen (35) gyermeke. A Forma-1 2007-es világbajnokának a menyasszonya, Minttu Virtanen (28) január 27-én adott életet első gyermeküknek.
A külföldön turistáskodó turistákat hazahozni van pénz, de a csőd miatt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal rendőrségi feljelentést tesz, mert a keddi hatósáig ellenőrzés meghiúsult. Azt, hogy hányan fizettek be egzotikus utakra, még nem tudni. (MTI)
Egyeztetett a Fidesz és a Pékszövetség a kenyéráráról. Rogán szerint csökkent a benzinár, csökkenjen a kenyér ár is. Septe József pékszövetségi elnök szerint a jelenleg költségszerkezet ezt nem teszi lehetővé. Rogán bejelentette, hogy a kereskedőláncok képviselőivel folytatják az egyeztetést, ebben … Folytatás
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: új vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentációt kell készíteni és új engedélyezési eljárást kell lefolytatni a Római-parti gátak ügyében. Tarlós István főpolgármester elmondta: jelenleg a védmű áttervezése folyik az országos vízügyi hatóság szakvéleménye és a törvénymódosulás alapján. (MTI)
Például egy embert. És egy szexbábut, aminek leszakadt a karja. Meg egy karosszéket, ami darabokra tört. A szalonnát viszont a landolás után elkészítették, és megették.
A gyászszertartás délután egykor kezdődik. Az MLSZ azt kéri, hogy az érkezők koszorú helyett egy-egy szál virágot hozzanak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. (MTI)
San Francisco - A legnagyobb informatikai cégek, Apple, Yahoo és a többi hasonló óriáscég unatkozó milliárdosai találták ki maguknak a „high-tech partikat" , hogy feleséget cseréljenek.
London - Beteljesült Albert Einstein jóslata, nem véletlenül számított már saját korában is zseninek. A relativitáselmélet kifejlesztője azt mondta, „Eljön az idő, amikor a technika áll az emberi kapcsolatok helyére. Az a generáció tele lesz idiótával."
San Francisco - A legnagyobb informatikai cégek, Apple, Yahoo és a többi hasonló óriáscég unatkozó milliárdosai találták ki maguknak a „high-tech partikat" , hogy feleséget cseréljenek.
Gyorshajtás miatt állították félre, majd bilincselték meg a fiatal nőt. Ezután rakták be a rendőrautóba, míg a járőrök a nő autóját vizsgálták át, addig a megbilincselt kezével megpróbálta ellopni a rendőrautót.
London - Beteljesült Albert Einstein jóslata, nem véletlenül számított már saját korában is zseninek. A relativitáselmélet kifejlesztője azt mondta, „Eljön az idő, amikor a technika áll az emberi kapcsolatok helyére. Az a generáció tele lesz idiótával."
Libanonból egy páncéltörő rakétával lőttek ki egy járőröző izraeli katonai menetoszlopot Shebaa Farms körzetében, négy katona megsérült. Válaszul Izrael dél-libanoni területeket lőtt tüzérséggel. A Hezbollah a menetoszlop megtámadását válasznak szánta, a múltheti izraeli támadásra, akkor megölték a Hezbollah több vezetőjét … Folytatás