A brit asszony bejelentkezett fogorvosához, mivel szerette volna a koronáit kijavíttatni. Ám amikor felébredt az altatásból, döbbenten konstatálta, hogy a felső fogai eltűntek.
A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi székházát megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben - közölték jemeni magas rangú biztonsági források vasárnap.
Ez a leggyakrabban előforduló becslés, a legtöbb hírügynökség 1,3-1,5 millióra becsüli a vasárnapi óriástüntetés résztvevőinek számát. Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP
A kényszerszünet, majd a vasárnapi próbanap után várhatóan hétfőn újra menetrend szerint közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között, az első járatok indulása azonban még bizonytalan - tájékoztatta Széles János, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője az MTI-t vasárnap.
A kormány eredményes időjárásenyhítő politikájának következményeképpen (kvázi gyümölcseként) vasárnap próbajárata indult a komp a Tihanyi révből Szántódra. Az enyhülő időjárásban olvadni kezdett a jég a Balatonon, így próbaképpen újraindították a kompokat, de az utolsó járatokat már ki kellett hagyni, mert a … Folytatás
MAGYARORSZÁG – A 3., jelentős szennyezést okozó termék- és anyagáramok kategóriába sorolták a napelemet a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény novemberi módosításával – hívta fel a figyelmet a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség.
MIAMI – Milliárdos amerikai üzletemberrel ismerkedett meg Kelemen Henrietta (20), a Miss Universe Hungary győztese, aki Miamiban készül a nemzetközi döntőre.
Több mint 40 millió dolláros (10,2 milliárd forint) jegybevétellel kezdte forgalmazást a Liam Neeson főszereplésével forgatott Elrabolva 3 című akciófilm az észak-amerikai filmszínházakban, ez minden idők második legjobb januári nyitását jelenti.
A kutató-mentők vasárnap megtalálták az AirAsia légitársaság lezuhant repülőgépének fekete dobozát, a berendezést azonban egyelőre nem sikerült kiemelniük a tengerből - közölte Indonézia közlekedési minisztere.
Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani - a miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban.
Egymillió ember vett részt ma Párizsban a terrorizmus elleni meneten. A példátlan összefogáshoz állami vezetők is csatlakoztak, köztük Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felméréssel ellentétben nem a jobbközép kihívó, hanem a hivatalban lévő balközép államfő vezet a horvátországi elnökválasztáson a részeredmények szerint.
Ember legyen a talpán, aki fennakadások nélkül tud alkalmazkodni a mostani napok időjárásához: a melegrekordokkal megspékelt szombat és az esős vasárnap után változékony napra ébredünk holnap.
LAS VEGAS – Soha nem látott csodakütyüket mutattak be legutóbb Las Vegasban, de a The Consumer Electronics Show-ra csak a nagyon szerencsések juthattak be.
LONDON – Kibékült egykori főnökével Gordon Ramsey (48), akit még kezdő korában sértett vérig az egyik legnagyobb brit szakács, Marco Pierre White (53).
Idén lejárt a Radnóti Miklós műveire vonatkozó, 70 éves védelmi idő. A költő akár teljes életművét feltöltheti valaki az internetre anélkül, hogy szerzői jogi díjat fizet.
ROWHEDGE – Négymillió forintnyi összeget csalt ki legalább száz embertől egy fiatal brit nő azzal, hogy végső stádiumban lévő rákos, holott ez nem volt igaz, mégsem büntették meg.
Megszakították vasárnap délután a lengyel bányászok a kormány képviselőivel folytatott tárgyalást a bányászat átszervezését célzó új kormányprogramról, a bányászok tiltakozó akcióik további kiterjesztését ígérik.
Holnaptól 2016 februárjáig fenekestül felfordul az élet Budapest egyik legnagyobb közlekedési csomópontjában, a Széll Kálmán téren, ahol megkezdődnek a felújítási munkálatok.
MISKOLC – Három fronton is helytáll Deák Bárdos Mihály (39). Az Európa-bajnok nehézsúlyú birkózó nem köszönt el még végleg az aktív sportolástól, de ma már ideje nagyobb részét irodában tölti. Azért, mert a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, valamint a helyi önkormányzat képviselője, még mindig a sport játssza a legfontosabb szerepet az életében, de természetesen egyik feladatát sem…
BUDAPEST – Súlyos rosszullétre panaszkodott egész nap VV Maci, akit a kiválasztás előtt fél órával mentő vitt kórházba. Papíron azért szavazott, a voksolás eredménye pedig az lett, hogy megint VV Zsuzsa megy biztosan párbajozni.
Létezhet igaz szerelem nagy korkülönbség esetén is? Vagy csak az érdekek csalfa játéka, ha egy fiatal nő egy idősebb férfi oldalán köt ki? Dóra átélte a mindent elsöprő, őszinte szerelmet György oldalán.
LIVERPOOL – Jamaicán süttette magát foci helyett a Liverpool csatársztárja. Amíg a „Vörösök" a Sunderland otthonában játszottak és nyertek 1-0-ra angol bajnokin, a gárda válogatott játékosa, Raheem Sterling (20) szülőhazájában, a karibi országban pihent. A támadó igazoltan volt távol, sőt Brendan Rodgers (41) menedzser kérésére utazott el.
Az Index újságíróját két, a magyar állampolgárság-szerzés ukrajnai visszaélésével foglalkozó írásért díjazták az oknyomozó újságírói tevékenységet elismerő díjjal. (A két cikk itt és itt olvasható.) Miután a cikkekből az a kép sejlett fel, hogy az ukrán maffia szervezi a magyar állampolgárságok … Folytatás
LONDON – Lecserélte múzsáját Tim Burton (56)! A világhírű rendezőre még a szakma is csodálkozó szemekkel nézett, amikor kiderült: egykori kedvesét, Helena Bonham Cartert (48) egy fiatalabb hölgyeményre, Berenice Percivalra (39) váltotta.
Életének 90. évében elhunyt Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje, aki a klasszikus tizenegy tagjai közül utolsóként búcsúzott az élők sorából.
Olasz titkosszolgálati források nem zárják ki, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek következő célpontja a Vatikán lehet, ahogyan ezt az izraeli állami televízió vasárnap bejelentette.
Ekkora megmozdulásra még soha nem volt példa az országban, közölte a francia belügyminisztérium. A tárca becslése szerint a vidéki városokban összesen két és fél millióan vonultak utcára, míg Párizsban 1,2 és 1,6 millió közzé tehető a demonstrálók száma. A párizsi tüntetés … Folytatás