2015. március 2. hétfő

márc. 2
2:03
Mexikóban gyúr a vébére Janics (Blikk)
TAMPICO – Kigyúrja magát a sikerek érdekében Douchev-Janics Natasa (32), aki hónapok óta Mexikóban készül az idei megméretésekre. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó családjával együtt szeptemberben utazott ki a közép-amerikai országba, hogy meleg égövi edzőtáborban készülhessen gerincsérvműtétjét követően, amely miatt a teljes előző szezont kihagyta.
márc. 2
2:39
Hosszú életre számíthatnak a mai gyerekek (Blikk)
WASHINGTON – Bár a hivatalos demográfiai adatok szerint a földön élő emberek átlagéletkora 63,5 (férfiaknál), illetve 68,1 (nőknél), amerikai kutatók szerint már megszületett az első olyan ember, aki megéli akár a 125. életévét is.
márc. 2
4:09
Amerikában gyógyul tovább Kozso (Blikk)
BUDAPEST–LOS ANGELES – Elhagyta az országot szerelmével, Keirával együtt Kozso (50). A pár úgy döntött, most pár hónapra Amerikába költöznek, ott folytatják a sztár rehabilitációját. Úgy tudjuk, majd csak nyár végén jönnek újra haza, akkor azonban nagy visszatérést tervez az énekes.
márc. 2
4:27
Bence (9) mentette meg testvéreit a tűzhaláltól (Blikk)
LEPSÉNY – A füstön szinte képtelenség volt áthatolni, a lángoktól recsegő-ropogó házban egy méter távolságra sem lehetett ellátni. Bence (9) kiabálásra riadt, majd ahogy kinyitotta a szemét, érezte, hogy nagy a baj. Levegő után kapkodott, abból azonban már nem sok volt a lángokban álló családi házban. Mellette feküdt két kistestvére, Gréta (7) és Dorina (6).
márc. 2
6:45
Ez a gyilkosság úgy néz ki, mintha a Kremlből rendelték volna (444.hu)
Borisz Nyemcovot úgy végezték ki, hogy úgy nézzen ki, mintha az orosz állam lenne a tettes. Putyin szerint provokáció történt, de ez a merénylet neki sem jött rosszul.
márc. 2
7:18
Nem tudta átvenni a hatalmat a Moszkva-barát párt Észtországban (444.hu)
Még úgy sem, hogy az eddig kormányzó reformpárti-szociáldemokrata koalíció nem szerzett többséget.
márc. 2
7:27
Kérdezz a villa döntőseitől! (Blikk)
Hétfőn 11 és 13 óra között a Blikk vendégei lesznek a ValóVilág 7 műsornak a finalistái.
márc. 2
7:51
Kevés rémisztőbb dolog lehet annál, ha szabadesés közben kap epilepsziás rohamot az ember (444.hu)
Cristopherrel pont ez történt, másfél kilométert zuhant öntudatlanul, magatehetetlenül.
márc. 2
8:24
Nem akarod, hogy drónok nézegessék a lakásod? Van megoldás! (444.hu)
Jegyezzék meg ezt a nevet: Cyborg Unplug. Ahogy egyre népszerűbbé válnak a kicsi drónok, úgy lesz rá egyre nagyobb szükség.
márc. 2
8:26
Offenzívát indított az IS ellen az iraki hadsereg (444.hu)
Síita milíciákkal együtt harcolnak a szunnita dzsihádisták ellen Bagdadtól északra.
márc. 2
8:39
Hózápor! Vihar hozza vissza a telet (Blikk)
Ismét télies időjárásra számíthatunk, miután hétfőn hidegfront érkezik hazánkba.
márc. 2
8:41
Brutális! Ököllel ütötte a pécsi nőt a parkolás miatt (Blikk)
Pécs - Képtelen volt uralkodni magán V. Miklós, aki még 2014. november 24-én veszett össze egy nővel parkolási vita miatt.
márc. 2
8:57
Ez mekkora! Labda helyett a szögletzászlót rúgta Podolski (Blikk)
Milánó – Labda helyett a szögletzászlót rúgta szét Lukas Podolski, az Inter német válogatott labdarúgója.
márc. 2
8:57
Megcsonkolta menekülő áldozatát a NAV-ellenőr gyilkosa (444.hu)
A halálos áldozat először elbújt a kukák mögött, de a gyilkos megtalálta, megcsonkította, majd többször arcba döfte.
márc. 2
9:15
Ő a világ legkövérebb babája - videó! (Blikk)
Aggódnak a szülei a kis Aliya Saleem egészsége miatt, mivel a 10 hónapos „apróság" már valamivel több mint 18 kilót nyom.
márc. 2
9:30
Két héten belül az éjjel-nappaliknak is annyi (444.hu)
A törvény szerint a non-stopokból is csak azok maradhatnak nyitva, ahol a tulaj áll be a pult mögé.
márc. 2
9:32
Tudja, mi történik, ha a költségvetésben írják elő, hogy mennyi bírságot kell szednie a rendőröknek? (444.hu)
A kapitány utasítást ad beosztottjainak, hogy naponta mennyit bírságoljanak. Barcson például napi egy helyszíni vagy közigazgatási bírság volt a norma.
márc. 2
9:33
Facebookos vita miatt öltek meg egy lányt! (Blikk)
Alabama – A közösségi oldalon veszett össze egy csapat lány, vitájukat pedig egy csoportos Birmingham-parki verekedésben kívánták megoldani.
márc. 2
9:33
Sikkasztás miatt nyomoznak a Buda-Cash-nél! (Blikk)
BUDAPEST ‒ Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség sikkasztás gyanújával a Buda-Cash-ügyben, de a brókerház vezetőit még nem hallgatták ki. Ezt a Tölgyesi Péter vezérigazgatót képviselő Bánáti János mondta el a Hír Tv-nek.
márc. 2
9:34
Buszokkal veszik be a törökök Buda várát? (444.hu)
Na és hogy hívják a buszokat, amiket a BKV üzemeltet majd? Nem fogod elhinni.
márc. 2
9:36
Csak akkor írd alá a helyszíni bírságot, ha egyetértesz vele (444.hu)
Ha igazad van, törölhetik a büntetést. Ha nincs, akkor persze többet fizethetsz.
márc. 2
9:51
Szerelmes hét lesz, csak össze ne kavard! (Blikk)
Szinte minden csillagjegy szülötténél fellángolhatnak a szerelmek a heti horoszkópunk szerint.
márc. 2
9:53
Keményen szidták a tulajt az UTE szurkolói (Blikk)
márc. 2
10:03
Jogerősen is Kész a veszprémi nyertes (444.hu)
Kedden már át is veheti a mandátumát.
márc. 2
10:05
Kiss Szilárd, a keleti nyitás kulcsfigurája százmilliókkal károsított meg egy takarékszövetkezetet, majd kinevezték miniszteri biztossá (444.hu)
Rejtő Jenő hősei sosem tűnnek el a magyar politikából.
márc. 2
10:07
Videóra vették, ahogy a Los Angeles-i rendőrök lelőnek egy hajléktalant (444.hu)
Dulakodtak, aztán meghalt.
márc. 2
10:09
Halálos baktérium szabadult el egy amerikai kutatólaborból (444.hu)
A Whitmore-bacilus tökéletesen alkalmas rá, hogy biolgóigai fegyverré alakítsák.
márc. 2
10:27
Tűzvész! Kigyulladt egy kilencemeletes ház egyik lakása (Blikk)
Kigyulladt egy kilencemeletes ház egyik negyedik emeleti lakása hétfőn Kecskeméten.
márc. 2
10:36
Észak-Korea úgy felhúzta magát a dél-koreai hadgyakorlaton, hogy dühében belelőtt a tengerbe (444.hu)
Két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ma a tengerbe Észak-Korea tiltakozásul az USA és dél-korea által évente megrendezett közös hadgyakorlat ellen, amit az északiak háborús előkészületnek tartanak. A rakéták 490 kilométert repültek, mielőtt becsapódtak. A lövöldözés ellen Japán máris tiltakozott, … Folytatás
márc. 2
10:38
Nem kapott közmunkát > berúgta az ajtót > megverte a polgármestert > négy év börtön (444.hu)
Két telefonkészüléket is hozzávágott, de úgy, hogy vérzett a homloka.
márc. 2
11:03
Tibi bácsi a szájában hordja emlékeit (Blikk)
márc. 2
11:05
Itt a villa TOP 5 szexelése – videó! (Blikk)
Bár vasárnap véget ért a ValóVilág 7, ez nem jelenti azt, hogy a játékosok ne hagytak volna hátra egy-két olyan jelenetet, amik bizony sokáig nem merülnek még feledésbe.
márc. 2
11:07
Bűnöző lett Tolvai Reni (Blikk)
márc. 2
11:09
A világ legszerencsésebb embere és a világ legpusztítóbb pénzügyi szerződése (444.hu)
Egészen elképzelhetetlenül ostoba szerződést kötött egy kis francia biztosító húsz éve: az életbiztosítás szép lassan bedöntheti a világ egyik legnagyobb pénzügyi vállalatát. Egy 25 éves srác úgy fektet be, hogy minden héten visszamehet az időben.
márc. 2
11:11
Legalább hatezer halottja van eddig az orosz-ukrán háborúnak (444.hu)
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa azt is bizonyítottnak látja, hogy Oroszország nehézfegyverekkel és katonákkal támogatja a lázadókat.
márc. 2
11:21
Az éjjel-nappaliknak is annyi lehet (Blikk)
Magyarország – A vasárnapi zárvatartásról szóló törvény a non-stopokat is ellehetetlenítheti.
márc. 2
11:23
Vigyázat! Veszélyben az autód külföldön! (Blikk)
Burgenlandban a hét végén ismét gépkocsikat raboltak ki a távirányítós kulcs jeleit zavaró készülékkel dolgozó bűnözők – közölte az ORF osztrák tévé.Egy magyar rendszámú kocsi is áldozatául esett a modern technikával fosztogató tolvajoknak.
márc. 2
11:39
Gólpasszt adott Vadócz (Blikk)
St. Gallen – Lassúnak és körülményesnek írták le Vadócz Krisztiánt, aki most parádés gólpasszt adott a St. Gallen-Grasshoppers (1-1) futballmeccsen
márc. 2
11:42
Lázár János szándékosan akadályozza a Sorsok Háza megnyitását (444.hu)
Legalábbis ezt állítja Schmidt Mária az intézmény kialakításával megbízott közalapítványa friss közleményében, amiben még a pártállami múltú Zoltai Gusztávot, Lázár tanácsadóját is emlegetik.
márc. 2
11:44
London, a második legnagyobb magyar város (444.hu)
Az angol főváros kultúrájában is nyomot hagy az ott élő kétszázezer magyar, derül ki a Euronews riportjából.
márc. 2
12:15
VV Robin elárulta sikerének titkát (Blikk)
márc. 2
12:15
Csodálatos archív lelet: Khabon Árpád Adzsmánban megtekint egy kurva nagy vitrint (444.hu)
(Via Cink, korabeli részletek itt.)
márc. 2
12:17
Botlott a Real Madrid (Blikk)
Madrid - A Villarreal ellen csak 1-1-et játszott a Real Madrid, így felzárkózott mögé a Barcelona a spanyol focibajnokság tabelláján
márc. 2
12:17
Csak elengedték az oroszok a vasárnap Moszkvában letartóztatott ukrán képviselőt (444.hu)
Akit először még a tavaly májusi véres odesszai zavargások ügyében is kihallgattak. Aztán arra jutottak, hogy nem csinált semmit, és valójában csak megelőző jelleggel vették őrizetbe.
márc. 2
12:19
Kivonul a Tesco Szlovákiából? (Blikk)
márc. 2
12:19
Az ötdollárosok átrajzolásával emlékeznek a kanadaiak Spockra (444.hu)
Illegális, viszont vicces.
márc. 2
12:21
Három magyar, akiről soha nem gondolnád, hogy megkapta a francia Becsületrendet (444.hu)
Gergényi Péter  Szili Katalin  Hoffmann Rózsa Teljes lista.
márc. 2
12:33
Esernyővel verte el a debreceni szatírt (Blikk)
Szombat hajnalban Debrecen egyik utcájában került áldozata mögé az a 36 éves férfi, aki szeméremsértő módon fogta meg a nőt.
márc. 2
12:48
Az elmúlt 65 évben 20 IQ-ponttal okosabb lett az emberiség (444.hu)
Az meg hogy lehet?
márc. 2
13:09
Úristen! Hogy néz ki Diego Maradona? - Fotó! (Blikk)
Caracas – Diego Maradona (54) piros telt ajkakkal jelent meg egy televíziós műsorban.

Keresés