Az Európa-bajnokság Franciaországban lesz. Guetta francia. Nincs kérdés. Michel Platini (francia, UEFA elnök) szerint Guetta számtalanszor bizonyította, hogy zenéjével képes inspirálni az embereket.
London – Amióta facér, egyre több partin jelenik meg és szinte mindig csinos nők veszik körül a Forma–1-es világbajnokot. Ezúttal egy szupermodellel szórakozott.
Magyarország - Hazáért érdemrenddel tüntette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter Kádár Sándor (39) őrnagyot. Mint megírtuk, a pilóta szerda reggel a kecskeméti reptéren szenvedett balesetet: kényszerleszállást hajtott végre és katapultált, miután a Gripen orrfutóműve nem húzódott be.
Az 5 férfi nagyjából 30 alkalommal tört be a város különböző játéküzleteibe. Főleg legót, és a Disney Frozen (magyarul Jégvarázs) tematikájú játékokat loptak. Összesen 100 ezer dollár (majd 28 millió forint) értékű árut loptak. Az őt gyanúsítottból hármat már letartóztattak, … Folytatás
A Margitsziget legrégebbi vendéglátó épületében 9 éve működő Holdudvar teljesen megújította étteremének konyháját és a bejárat mellett street food helyet is nyitott. Az új nevet kapott Teraszétterem és a legfrissebb egység, a Piknikplacc modern, de mégis múltba visszakacsintó étlapja Tóth … Folytatás
Már a szombati finn-magyar válogatott meccset Hajdú B. István fogja közvetíteni a Duna tévén, és aztán az új állami sportcsatornánál, az M4-nél fog dolgozni. A Matula Magazin azt írta róla egykor, hogy “nem is csoda, hogy több időt töltünk vele, … Folytatás
Los Angeles - Negyven éves pályafutás után végleg szakítani akar a színészettel Jessica Lang (66). A King Kong és a Postás mindig kétszer csenget sztárja a Hollywood Reporternek adott interjúban elárulta, hogy valójában már harminc éve folyamatosan a visszavonulás gondolatával foglalkozik, de valahogy mindig sikerült őt visszacsábítani a vászonra egy-egy izgalmas szereppel.
A törvényalkotási bizottság házszabályellenesnek minősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium módosítóját. Titkos machiavelliánus manővereket sejtünk a háttérben.
85 éves volt az altszaxofonista, manhattani lakásán kapott szívrohamot. Coleman a free jazz mozgalom egyik fontos figurája volt a hatvanas évektől kezdve. (The Quietus)
Los Angeles - Negyven éves pályafutás után végleg szakítani akar a színészettel Jessica Lange (66). A King Kong és a Postás mindig kétszer csenget sztárja a Hollywood Reporternek adott interjúban elárulta, hogy valójában már harminc éve folyamatosan a visszavonulás gondolatával foglalkozik, de valahogy mindig sikerült őt visszacsábítani a vászonra egy-egy izgalmas szereppel.
A 84 éves jobboldali médiamogul – a 21st Century Fox tulajdonosa és vezérigazgatója – amerikai hírügynökségek szerint azt fontolgatja, hogy a közeljövőben lemond végre. A hatalmat James fiának tervezi átadni (ő nagy szerepet játszott a néhány évvel ezelőtti bulvár-lehallgatási botrányban), … Folytatás
Las Vegas — A magyar modell fotója három másik szépségével együtt felkerült egy kaszinó Blackjack-asztalára, így ezentúl a szőkeség bikinis képén lehet elverni a pénzt.
Különleges sakkeseményre várták volna ma délután a Gozsdu udvarba Demcsák Zsuzsát és sakkbajnok gyermekeit. A Blikk is szeretett volna riportot készíteni az eseményről, különösen a Mokka műsorvezetőjének tehetséges gyermekeiről, ám csalódnunk kellett.
Budapest — Magánélete titkaiba avatta be a Blikket az egykori Hegylakó, Christopher Lambert (58), aki Andy Vajna meghívására érkezett Budapestre a Miss Universe zsűrijébe.
Las Vegas — A magyar modell fotója három másik szépségével együtt felkerült egy kaszinó Blackjack-asztalára, így ezentúl a szőkeség bikinis képén lehet elverni a pénzt.
Azt hiszem, itt az ideje átvenni néhány alapvető, a kormányzáshoz elengedhetetlen kifejezés jelentését. Ilyen például a spórolás, aminek nagy dérrel-dúrral újra nekiveselkedne a kabinet.
Budapest — Esztergályos Cecíliának (72) decemberben megműtötték a csipőjét, s bár még gyógytornára, illetve kezelésekre jár, mégsem látszik rajta, hogy alig fél éve komoly operáción esett át.
Perbál - Vita közben többször megszúrt egy 53 éves férfit egy 43 éves perbáli lakos csütörtök délután, a sérültet életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Egy 47 éves nőt ölt meg a 22 éves férfi ma kora este, a nő a XVI. kerületi Corvin utcai családi házában. Nem sokkal később feladta magát, a bűncselekmény helyszínén is elismerte tettét. (MTI / Police)