A kormányközeli Napi Gazdaság írta ezt, nyilván annak cáfolatára, hogy kormányközeli cégeknek lesz óriási üzlet a 20 milliárdos kerítésépítés. Pintér pedig már régóta akart egy természetes gátat, ami szerinte egy kerítés.
Budapest - A katonák és rendőrök építhetik meg a mintegy 175 kilométer hosszú biztonsági kerítést a magyar-szerb határon a Napi Gazdaság értesülése szerint.
Az amerikai szövetségi államok közül elsőként itt emelték fel az alsó korhatárt. Nemcsak nem szívhatnak, nem is lehet a fiataloknál cigi, elektromos sem. Akit rajtakapnak, 10 dolláros büntetés kap, aztán 50-et, majd jöhet a közmunka. Felmérések szerint a rendszeres dohányosok 90 … Folytatás
Budapest – Két alkalommal is találkozott Adolf Eichmann-nal (+56), az 1962-ben a háborús bűnei miatt kivégzett rettegett SS-Obersturmbannführerrel Dióslaki Pál (87).
A brazil a Kolumbia ellen elvesztett meccs legvégén nem bírt magával, izomból meglőtte az ellenfél játékosát, aztán kicsit odafejelt egy másiknak, majd az őt kiállító bíróval szólalkozott össze, még az öltözőfolyosón se állt le. Négy meccses eltiltást kapott mindezért. Ezzel … Folytatás
A világ egyik legnagyobb digitális dizájnügynökségének vezetője forradalomra számít. Az eddigi fogyasztási mód helyett helyettünk döntő rendszerek jöhetnek. Szocializmus? Sci-fi? Egyenes következménye a Faebooknak?
A dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtti eltűnése óta nem látott sebességgel halnak ki fajok a Földön. A kétéltűek 41%-a, az emlősök 26%-a tűnhet el hamarosan.
Budapest — Az utóbbi évek legmozgalmasabb tavaszát zárta a magyar labdarúgás élvonala, már ami az edzőket illeti: a klubvezetők feltűnően sokszor cseréltek a kispadon, a 15 fordulót magában foglaló tavaszi idényben nyolcszor próbáltak lendületet venni új szakemberrel.
Budapest — Készül már a nagy visszatérésre Besenyei Péter (59) és a Red Bull Air Race – a földkerekség legjobb műrepülő pilótái hatesztendőnyi szünetet követően az idén mutatják meg újra a tudásukat Budapesten.
Diósförgepatony — Egyik kedvenc pályáján versenyezhet Michelisz Norbert (30) a túraautó-világbajnokság vasárnapi Szlovák Nagydíján (Eurosport, 12.30 és 13.30).
Mugello — Bizakodva készül a folytatásra Gyutai Adrián (24), a Tomracing Motorsport gyorsasági motorosa a 13.-ként zárt a 41 induló közül, s ezzel három pontot szerzett az olasz bajnokság mugellói futamán.
Krízisben a spermapiac: eddig Dániából importált spermát az ország, ám a hatóságok most megálljt parancsoltak egy uniós riasztás miatt. A magyar sperma pedig gyenge minőségű.
Mintha nem is egy országról lenne szó, annyira különböző vakációkat kínál a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit bemutató sorozatunk befejező epizódja. Imádjuk az olasz tengerpartokat, strandokat, az ókori Róma fennmaradt építményeit, a reneszánsz és barokk műalkotásokat és építészetet, az olasz konyhát.
A döntőben azokat a brazilokat verték, akikkel szintén játszottunk (vezettünk, de aztán 2-1-re kaptunk ki tőlük is), vagyis tisztességesen kikapni már nagyon tudunk jó csapatoktól. A szerbek minket is hosszabbításban vertek, aztán a következő három meccsen is játszottak hosszabbítást, a … Folytatás
Budapest — A kék mindenféle árnyalatában felfedezhetünk inget Csonka András gardróbszekrényében, aki elárulta: azóta szereti ezt a kicsit elegánsabb viseletet, amióta kapható Magyarországon az úgynevezett slim fitt, azaz a karcsúsított verzió.
Ha valaki azt gondolja, hogy egy 125-ös leginkább a városba való, akkor nagyjából igaza van. Ahhoz azonban, hogy ezt elhiggyem, le kellett tekernem egy rövid balatoni túrát a Honda CB125F-fel.
Graz - Terepjáróval száguldozott szombaton az ausztriai Graz belvárosában egy ámokfutó, az osztrák rendőrség szerint legalább hárman meghaltak és 34-en megsérültek.
Ma játssza 100. válogatott mecsét a még mindig csak 27 éves argentin. Az elsőn Vanczák megütéséért 44. másodpercen belül pirosat kapott. A magyar védő szerint nem volt jogos.