A vasárnapi görög népszavazásnak sem a kérdése, sem a tétje nem egyértelmű. Közben se a görögök, se az EU nem akarja, hogy otthagyják kilépjen Görögország az eurózónából. Ahogy azonban az események elfajultak, még az is lehet, hogy az lesz a végén, amit senki sem akart.
A házigazda Chile nyerte a Copa Americát, 11-esekkel. Messinek nem jött össze a tökéletes szezon, és továbbra is megmagyarázhatatlanul gyenge a válogatottban.
42 dolgozót mentettek ki a romok alól, közülük kilencen a kórházba szállítás után meghaltak. Azt, hogy miért omlott össze a gyár, még nem tudják. (MTI)
A pilóta súlyos, életveszélyes áramütést szenvedett, utasát is súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. A távvezeték megrongálódott, harminc házban nincs áram. (MTI)
Hatvan–Budakeszi — Legalább harminc házban megszűnt az áram, mert egy motoros sárkányrepülő tegnap kora reggel nekivezette gépét a nagyfeszültségű vezetékeknek.
Kedves kollégák, kérjük tiszteljétek meg egymást azzal, hogy az irodában nem néztek ki úgy, mint egy szakadt csöves! Komoly munkahelyen, komoly emberek komolyan öltöznek. Komoly! Nyilvános a 444 dress code-ja. Küldje el nekünk az önökét!
A hétvégi forróságban még forrósítunk a hangulaton. A sok helyen 35 Celsius fok felé emelkedő hőmérséklet közepette honi, és külföldi sztárjaink is „ledobták a textilt”.
Július 1-jén, a VOLT fesztivál összes helyszíne beindult, köztük a magyar fellépők Mekkájaként szolgáló Jana Színpad is, ahol éjjel a The Carbonfools is a húrok közé csapott.
Los Angeles – Még nem lépett pályára a Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatában Steven Gerrard, de az angol középpályás máris a szurkolók szívébe lopta magát.
Letartóztatta a helyi rendőrség azt a kerekes székes férfit, akifényes nappal kirabolt egy bankot New Yorkban, és elmenekült 1212 dolláros zsákmányával - közölték a hatóságok a hétvégén.
38:0-ra nyertek Mikronézia ellen a dél-csendes-óceáni játékokon. Már a szünetben 21:0-ra vezettek, de a második féidőben is hajtottak. Antoniu Tuivuna egymaga tíz gólt lőtt. Mikronézia az első meccsén 30:0-ra kapott ki, így két forduló után 0:68-as a gólkülönbsége. (MTI)
Ismét megnyitották az Egyesült Államok keleti partjának legmagasabb óriáskerekét szombat este az után, hogy egy nappal korábban 66 ember rekedt a műszaki hiba miatt leállt 120 méter átmérőjű Orlando Eye-on.
Az utóbbi években az egész világ és internet így vagy úgy, de a Trónok harca című könyv és az abból készült HBO filmsorozat körül pörög. A történet a legkülönfélébb gondolkodású s életfelfogású embereket ejtette foglyul nemtől és kortól függetlenül.
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben.
Nem lesznek exit-pollok, úgyhogy majd ezt kell frissítgetni az éjjel. Én most megpróbálok átvágni a hőségen és a Duna-parton ácsorgó félmillió emberen, szurkoljanak! És vigyenek be folyadékot! Tamás, tiéd a szó!
A 4K! “szolidaritást vállal a hat évnyi kilátástalan megszorítást nyögő görög néppel.” Most nagyon megmutatták Brüsszelnek, hogy vasárnap délután matricázták egyet a Millenárison.
Mögötte Rosberg és Vettel ért célba. A futamon pár körig még eső is esett, így nem fordult totál unalomba a körözés. A verseny féltávjáig a jól rajtoló Massa vezetett, de végül csak a negyedik lett. Alonso pedig megszerezte idén az … Folytatás
Long Island — Negyedszer is kimondta a boldogító igent a világhírű énekes-zenész, aki alaposan meglepte a július 4-ei partijára érkező vendégeit a váratlan lagzival.
Így már biztosan érvényes a voksolás, aminek sem a kérdése, sem a döntése nem egyértelmű. Összesen 9,8 millióan jogosultak ikszelni Görögországban a délután hatig tartó választáson, az első eredmények nyolcra várhatóak. (MTI)
Mozogjunk, eddzünk akkor is, ha napközben 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, és éjszaka sem megy lejjebb 20 foknál, vagy tartsunk inkább szünetet?
Santiago — Történelmet írt a chilei labdarúgó-válogatott, amely a Copa América döntőjében Argentína legyőzésével először lett dél-amerikai kontinensbajnok.