Ruben Espinosát családja és barátai körében temették el Mexikóvárosban. A fotós megkínzott holttestét pénteken találták meg egy lakásban, négy másik áldozattal együtt. Egy oknyomozó magazinnak dolgozott, otthonát már korábban el kellett hagynia fenyegetések miatt. Veracruzban különösen veszélyes újságírónak lenni, 2010 … Folytatás
Egy négyéves kislányt minden jel szerint megölt a saját édesanyja a bécsi Goldscheid-utcában – közölte az ORF tévé. Az anyát a rendőrség őrizetbe vette.
Liverpool – Az angol élvonalbeli futballbajnokságban érdekelt Liverpool légiósa kínos pillanatokat élhetett át, klubjánál nem tudták helyesen leírni a nevét.
A közvetlenül a Duna partján álló tározó miatt már kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen. Emellett a Közgép érdekeltségei ellen vívott harc is bejátszhatott a képbe.
Budapest - Alig tudok aludni, fájdalomcsillapítókon élek - mesélte egy hét kórházban fekvés után az indexnek Tamás. Az egyetemista gyanútlanul utazott a 134-es buszon, amikor hatalmas robaj kíséretében tűzforró, olajos víz lőtt ki a járműből
Friss, egészséges és könnyű fogásnak számít a saláta, főleg nyáron, és nem csak ebédre, de vacsorára is kiváló alternatíva lehet. Azon felül persze, hogy salátakeveréket már bárhol kaphatunk, egy idő után unalmasnak találhatjuk ugyanazokat az ízeket.
Emberekre dőlt egy fal, amikor leomlott egy egész épület, két ember megsérült, egy ember pedig meghalt. A baleset egy építkezésen, a Sasadi út 174-ben történt. Az utca balesethez közeli részét lezárták. (MTI)
Budapest - Haverjával garázdálkodott egy ausztrál fiatalember, aki pánikba esett, amikor a VI. kerületi Nagymező utcában szembejött vele a rendőrautó, amit miatta hívtak ki a környékbeliek - adta hírül közleményben a Fővárosi Főügyészség.
Kazany — Nem lehet már jelzőket találni Hosszú Katinka (26) teljesítményére, aki hétfőn a kazanyi vizes-világbajnokságon az első döntőjében, 200 méter vegyesen 2:06.12 perces új világcsúccsal védte meg a címét.
Los Angeles – Kitört a válási őrület a sztároknál, ennyi híresség házassága talán még soha nem csődölt be ilyen rövid időn belül, mint az idén. Az utóbbi napokban már követni is alig lehet, hány A listás híresség adta be a válókeresetet.
London – Fejvesztve menekültek az emberek az egyik leghíresebb londoni felhőkarcolóból, a The Shardból, miután tűz ütött ki a kínai étteremben. Szerencsére nem sérült meg senki.
Ásotthalom — Nincs szükségük puskára azoknak, akik az ország azon részein laknak, ahol egyre-másra szöknek át a menekültek a határon, bár a szegedi vadászboltok forgalma a hírek szerint igencsak megnőtt, és sokan keresik az engedély nélkül tartható fegyvereket.
A kazányi úszóvébén. Kapás 15:47.09-es ideje 15 másodperccel jobb eddigi egyéni legjobbjánál. A győztes, amerikai Katie Ledecky világcsúcsot úszott. (MTI Fotó: Kovács Anikó)
Huge Whale Surfaces in Puerto Madero Like It’s No Big Deal http://t.co/WuiKF1fdLg pic.twitter.com/WDef9h8YlL — Adrian Bono (@AdrianBono) August 3, 2015 Fiatal simabálna tévedt el, és úszott be Argentína fővárosa, Buenos Aires modern negyedébe, Puerto Maderoba. A bálna gyorsan népszerű lett … Folytatás
Mikor a test örexik című új slágerében hetekkel ezelőtt megemlékezett 36. születésnapjáról, de most, hogy elérkezett az évforduló, már ünnepelni sincs ideje Majkának.
Budapest — Mindenképpen internetes sztárságra vágyik Nádas Gábor (24), azaz Nádi. Az ismert humorista, Nádas György (53) fia úgy döntött: pályázik a Ki Mit Tube szabad zsűriszékére.
Füzesgyarmat — A ValóVilág egykori játékosa a nagy szíve, és az emlékezetes viccei miatt közkedvelt Maci (34) teljesen összetört, szeretett pótpapáját ugyanis múlt csütörtök óta mintha a föld nyelte volna el; elindult otthonról, és azóta semmi hír nincs felőle.
Washington – Minden adatunkat lehalássza, még emailjeinket is elolvashatja a Microsoft az új Windows 10 telepítése után-olvasható a Newsweek riportjában.
Húsz embert kórházba vittek egy ipartelepről mérgezés miatt. Még nem tudják, hogy mi történhetett, de a hatóság nyugtat, hogy a közösségi vízhálózatba nem jutott mérgező anyag.
Nyíregyháza – Szándékosan gyújtotta fel a lakást az az asszony, aki három héttel ezelőtt úgy mentette meg unokaöccse életét, hogy vele együtt kiugrott a lángoló lakásból Nyíregyházán.
Budapest — A rajongók már vágják a centit: hat nap múlva negyedszerre lép a magyar fővárosban színpadra a mostani idők talán legnagyobb férfi sztárja, Robbie Williams (41).
Budapest — Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.