A város főpolgármestere szerint eddig csak egy német tartomány vállalta, hogy bevándorlókat vesz át Bajorországtól, így olyan helyzet felé haladnak, amikor már nem lesz több hely az érkezőknek.
Szombat éjjel több száz migráns tagadta meg az ujjlenyomat-vétellel járó regisztrációt, és az 5-ös úton gyalog elindultak észak felé. A csoport később kettészakadt, egy kisebb, 50-70 fős része Röszke felé ment, és a település központjában a rendőrök buszokra szállították őket. … Folytatás
Csak Csongrádban minden eddiginél több, 4079 határsértőt – köztük 1026 gyermeket – fogtak el a rendőrök és a polgárőrök szombaton. Az országos szám 4330 fő volt. Ezen a héten folyamatosan dőltek meg a napi rekordok. (BBC, MTI)
A képen látható férfi valószínűleg a moldovai GDP nyolcadát tüntette el a bankokból, de valamiért nem állítják bíróság elé. Ebből van elege az embereknek.
A fénycsóvák több kilométer magasan hatolnak az égbe, a költöző madarak pedig nagyon messziről észreveszik őket, ezért letérnek természetes útvonalukról.
A szíriai válságról beszélnek majd a vezetők. A legfontosabb kérdés, hogy Szaúd-Arábia és az Öböl-menti gazdag országok végre fogadnak-e be menekülteket.
Washington - Aludjon meztelenül a férfi, mert így jobban kipiheni magát nem hízik el, jobb lesz a spermája és nem lesz pattanásos, gombás a combhajlata, feneke – javasolja W. Christopher Winter doktor, a Men's Health magazin életmód tanácsadója.
Magyarország – Ismét visszatér a jó idő! Egy kis időre elfelejthetjük, hogy vége a nyárnak és akár 29 fokig is felszökhetnek a hőmérők az előrejelzés szerint. A héten, bár az évszakhoz képest kicsit magasabb hőmérséklettel kedveznek az égiek, kedden záporra, zivatarra kell számítani.
Los Angeles - Először szólalt meg lánya halálával kapcsolatban Bobby Brown, a zenész szerint édesanyja, Whitney Houston szólította magához Bobbi Kristinát hat hónap kóma és szenvedés után.
Miskolc — Életműdíjjal tüntették ki péntek este a miskolci Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a rendezvény díszvendégét, Claudia Cardinalét (77).
Szeged - Mit nekem a fizika törvényei?! - gondolhatta magában az a teherautó sofőr, aki dugig rakott, ám nyitott platóval vágott neki az M5-ös sztrádának.
Schiffer András, a párt társelnöke ismertette a 24 pontos javaslatcsomagukat. Eszerint kizárólag a bejegyzett egyházaknak tennék lehetővé, hogy bemenjenek a tranzitzónákba, ezzel is megakadályozva a „szélsőséges szekták, garázsmecsetek” befolyását.
A migránsügyről beszéltek, csevegtek, diskuráltak, fecsegtek, locsogtak, karattyoltak, csacsogtak, csicseregtek, lökték a sódert, nyomták a rizsát, mondták a magukét, trécseltek, vakeráltak, hablatyoltak vagy kotyogtak.
Budapest — Családalapításba kezdett Orosz György (37) és párja, Kriszta. A humorista és kedvese a nyaralásán kapott ihletet, a pihenés alatt ugyanis három rokon kisgyerek is folyamatosan körülöttük sertepertélt.
Pál Dénes (24) is fellép szeptember 26-án a Nemzeti Minimum-koncerten, amelyen vele együtt közel száz hazai művész énekel majd olyan hátrányos helyzetű családok, gyerekek előtt, akik nem vagy csak nehezen jutnának el hasonló rendezvényre.
A kormányt érő nyugati kritikák a futsalminiszteren csattannak legélesebben. Nem győz bekéretni, felháborodni, hazugozni. A Bem térnek lassan új jelzőkészletet kell vételeznie, mert a régi kifogy.
Gyurcsányistákkal tüntetett Gyurcsány Ferenc a menekültválság miatt, ahol azt mondta, hogy ha bűn segíteni a menekülteknek, akkor: „Legyen Magyarország 10 millió bűnöző országa!”
Juhász Péter, az Együtt politikusa hívta a térre az embereket, hogy álljanak ki a komrány menekültpolitikája ellen. Kb. 2-3000 ember el is ment, a helyszínen lévő Rényi Pál Dániel szerint langyos fesztiválhangulat van, nincs túl sok igazán felháborodott tüntető.