Budapest — Nem csitulnak a kedélyek azután, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) zárt kapus (és 21,8 millió forintnyi) büntetéssel sújtotta a magyar válogatottat a románok elleni budapesti Eb-selejtezőn történt rasszista bekiabálások miatt.
Damaszkusz — Sorozatunkban Maróth Miklós egyetemi tanár, akadémikus segítségével elemezzük a menekültválságot, ami vallási megosztottságra is visszavezethető.
Budapest — Ez a Majka (36) megőrült?! – jutott az eszünkbe a rapper által társházigazdaként vezetett Ezek megőrültek! című show-műsor kapcsán, amikor fülünkbe jutott a hír: hiába harangozták be nagy dérrel-durral, hogy az ózdi vagány is szerepet kap az Operettszínház új szuperprodukciójában, A denevérben, mégsem tűnik fel a részeges börtönőr, Frosch bőrébe bújva.
Hatalmas átverés vagy veszélyes fortély az internetes fekete mágia? Annyi bizonyos: bár mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki rontást kér haragosára, mégis sokan élnek a lehetőséggel.
Ez beteges – ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel illetik azokat az édesanyákat, akik egyéves kor után is szoptatják a gyerekeiket. Som-Balogh Edinát is érték támadások, ezért döntött úgy, hogy megszólal a témában.
Budapest – Sokkolta a futballszurkolókat, hogy az Újpest egykori fiatal csatárát, Lázár Bencét leukémiával kezelik. A támadó nyirokcsomó duzzanattal ment orvoshoz, s most az életéért küzd.
Egyre több a focipályán a mészáros. Hector Moreno először a manchesteri Luke Shaw-nak duplán törte ketté a lábát, majd pár nappal később a Heracles támadójának, Oussama Tannanénak lépett oda kegyetlenül.
Balázs Fecó felháborítónak tartja, hogy manapság a legtöbb énekes és együttes playback fellépésekkel veri át a közönséget. A legendás zenész el akarja érni, hogy a tátogásért kevesebb pénz járjon.
Ha élne, szeptember 15-én ünnepelte volna 74. születésnapját Albert Flórián, futballsportunk aranylabdása, akire egy Hilton szállóbeli szoboravatáson a lánya emlékezett.
Zágráb - Nyissák ki! - Követelik a szerbek, a horvátok szerint viszont zárva marad a határ, amíg Szerbia nem változtat menekültügyi politikáján - írta a bacsmegye.hu.
Több mint egy évszázad után került elő Berény Róbert Monacói tengerpart című festménye. Tulajdonosai nem is sejtették, hogy igazi kincs kallódik a padlásukon.
London – Bemutatták a Manchester United egykori legendás menedzserének legújabb könyvét, a Vezetést (Leading), amelyben a skót szakember az edzőváltásról, játékosairól és egyéb érdekességekről is szolgál új információkkal.
Heteken belül megszületik Pirner Alma első gyermeke. A rúdtánc világbajnoknak nagyon jól áll a várandóság, fittségének köszönhetően csupán keblein és egyre gömbölyödő pocakján látszik, hogy kisbabát hord a szíve alatt.
A 11 találattal a góllista élén álló Böde Dánielnek – aki most hétvégén is betalált – ott a helye az október 8-i, Feröer elleni foci Eb-selejtezőn. A véleménnyel nem vagyunk egyedül.
Frontmentes idő várható. Bár alapvetően a sok napsütés miatt jó lesz a hangulatunk és kellemes hőérzetre készülhetünk, néhány panaszunk mégis jelentkezhet.
Austin – Megdöbbentő, megmagyarázhatatlan, elgondolkodtató. Együtt és külön-külön is helytálló szavak, a halálbüntetésre ítéltek utolsó mondatait látva. A legtöbb emberrel ellentétben ők tudják haláluk pontos idejét, így felkészülhetnek arra, mi legyen az utolsó gondolatuk, mivel búcsúzzanak – azon túl, hogy legtöbben egyszerűen csak Istenhez fohászkodtak
Az utóbbi száz évben alapvető változások zajlottak le a szőlőtermelésben, a borkészítésben és a borfogyasztásban is. Bálint gazda tanácsait azonban mindenkinek érdemes megfogadnia.
Bangkok – Kimustrált repülőgépeket vett birtokba három szegény család a thaiföldi főváros egyik magántulajdonban lévő repülőgép temetőjében, amelyben egy Boeing 747-es, és két MD-82-es jet maradványa található.
Budapest - Egy napon belül megbukott menekült válság kezelésből - ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter Zoran Milanovic horvát miniszterelnök hétfő esti vádjaira reagálva.
Az egykor ünnepelt tinisztár néhány éve már inkább a nyilvánosságtól visszavonulva, fotózásból él. Éder Krisztián tökéletesen elégedett a mostani életéven, de akkor miért kell az agyturkász?
Budapest/Brüsszel - Elfogadta a magyar parlament azt a határozati javaslatot, amelyben az Országgyűlés nyílt levélben fogalmazott meg kritikát Brüsszellel szemben.
Horrorisztikus gyilkosság sokkolta Mélykút lakóit: G. József kalapáccsal verte agyon élettársát, hogy kiűzze az asszonyból a Gonoszt. A férfi azt állította: Isten parancsára cselekedett.
A kávé frissítő hatása régóta közismert, ám azt vajon hányan tudják, hogy a sör alkoholtartalma (persze csak kis mértékben fogyasztva) stimulálja az agykérget és ezáltal növeli a kreativitást. Mértéktelen fogyasztása viszont már tompítja az agyat, a kávéhoz pedig gyorsan hozzászokik a szervezet és egyre többet kell inni a kívánt hatásért.