Ki lesz a következő fideszes gazdasági nagykutya, akivel Orbán miniszterelnök összevész, és hogyan fog történni a dolog? Tényleg kiretusáltatja a vejét, és tényleg őrző-védők veszik majd körül Ráhelt, hogy ne tudja megpuszilni? Hová költözik az Index, ha összecsap Orbán és Spéder?
A támadás Marseilles kilencedik kerületében, a zsinagóga előtt történt. A férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett a hátán és a kezén. A 16 éves elkövető a machetét hátrahagyva megpróbált elmenekülni, de a kiérkező rendőrök 10 percen belül elkapták. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen, de a beszámolók szerint az elkövető nem volt beszámítható állapotban. (via jpost.com)
A Quaestor bebukott vezetője természetesen nem is élt vissza bennfentes információkkal, és a vagyonmenetési kísérlet is sikertelen volt, szóval nem lehet bűncselekményről beszélni. Végre ez is megoldódott akkor!
Hatalmas fölénnyel lett övé a 2015-ös Aranylabda, két év után visszatért a csúcsra. Majdnem mindent megnyert az idén, nem volt kérdés, hogy ez is az övé lesz. Ez az ötödik Aranylabdája, a közelében sincs senki.
A FIFA honlapján megjelent szavazatok alapján a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint inkább Cristiano Ronaldónak kellett volna adni az Aranylabdát. Storck második helyen Thomas Müllert jelölte. Az Aranylabdát végül elhozó Messit csak a harmadik helyre hozta ki. Vele szemben Dzsudzsák Balázs megadta Messinek az 5 pontot, másodiknak Cristiano Ronaldót, harmadiknak pedig Neymart jelölte.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy kezdeményezni fog egy találkozót Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket, hogy megoldást találjanak a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult vitában. A MOB honlapján megjelent közleményben megjegyezték, hogy az érintetteknek az egymásra mutogatás és a nyilatkozatcsata…