»Mexikó, Milánó, New York, csak néhány város azok közül, ahol a napokban megfordulhatott a Dáridó atyja. Egyik lába itt, a másik ott, de állítólag már úton van haza.«
A börtönt is megjárt zenész szomszédai állítják: a birtokot kiürítették. Ellentmondóak a hírek, hogy Olaszországban, Mexikóban vagy New Yorkban kell-e keresni őket.
Egyszerű karműtétnek indult, tortúra lett belőle. Nem mindennapi megpróbáltatásokon esett át Anita egy nyugat-magyarországi kórház miatt (az intézmény nevét szándékosan nem közöljük).
A Magyar Idők információi szerint többen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Molnár csak azért lép színre, mert majd úgyis visszalép a jelenlegi pártelnök, Tóbiás József javára.
Az elmúlt időszakban a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar mellett az autizmus spektrumzavar volt a két leggyakrabban diagnosztizált pszichológiai kórkép Magyarországon gyermekek körében.
A marketingcégek az általunk hagyott digitális lábnyomokat felhasználják, elemzik, és célzott reklámokkal bombáznak minket, hiszen potenciális vevőt látnak bennünk.
Kedden negyed négykor jelezte a rendőröknek a négytagú família, hogy Vágáshuta mellett sikeresen eltévedtek az erdőben. A sátoraljaújhelyi járőr telefonban elmeséltette, hogy merre jártak, mik mellett haladtak el, így a két rendőr fél órán belül megtalálta a családot, akiket szálláshelyükre vittek. (Police.hu)
A 21 éves férfi kihozott egy politikai propagandaplakátot szállodájának abból a részéből, amelyet kizárólag a személyzetnek tartottak fenn. Ez Észak-Koreában államellenes bűntettnek számít.
AFP PHOTO/ Chandan KHANNA Kelet felől folyamatosan tovább szakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Nyugaton, délnyugaton lehetnek még késő délután is gomolyfelhős területek. Eső, havas eső egyre kevesebb helyen fordul elő, este már sehol sem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok körül várható. (OMSZ)
Rogán Antal és Németh Szilárd buzgó magyarságának köszönhetően az ország már második alkalommal ünnepelheti a lobogót és a címert a nekik szánt emléknapom. Eredetileg március 23-a lett volna a zászló napja, de arról kiderült, hogy az már a magyar-lengyel barátság napja. (MTI)
Már nem kezdeném újra. Tönkreteszi a lelked. Szeretethiányom van. Vágyom egy kedves, megértő férfira. Havi egymilliót teszek zsebre, de milyen áron. Ki akarok szállni ebből az egész beteg világból! Decemberben abbahagyom, ebben biztos vagyok.
Az állítólagos terv szerint a nemzetközi katonai misszió feladata a líbiai hadsereg kiképzése, valamint az új líbiai kormány biztonságának szavatolása lenne.
A gyári Honda pilótává előlépő Michelisz Norbert optimistán várja a túraautó-vb-t, a pénz viszont továbbra is csak másodlagos számára. A Zengő csapat előtt pedig riválisként sem lesznek titkai.
Hiába minden józan érv, ami az ilyen emberektől a társadalmat védené, K. Bálint nem fog örökre a rács mögé kerülni. A kakucsi lány kegyetlen gyilkosát fiatalsága biztosan megmenti az életfogyttól.
Március 18. és 20. között a Premier Outlet hatalmas Vásárlási Maratont rendez, ahol a legnépszerűbb világmárkák kínálatából, akár 90%-os kedvezményekkel pezsdíthetjük fel tavaszi ruhatárunkat.
Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország mellett a magyar rendőrség is segít a macedónoknak a határ védelmében. A készenlétisek hőkamerás gépkocsikat, terepjárót és éjjellátó készülékeket visznek magukkal. A macedón-görög határon a múlt heti határzár óta 15 ezer ember torlódott fel. (MTI)
A hétvégén rajtoló F1-es idényben több debütálóval is számolni kell. Kérdés, mennyire válik be az újonc Haas csapat, a bakui helyszín, vagy a legfontosabb szabályváltozás, a megreformált időmérő edzés.