Biztos mindenkinek volt már olyan, hogy a szex inkább volt kínos, mint kielégítő, és nem sikerült az együttlét olyan meghitten, mint azt a filmekben látni lehet. De emiatt nem kell rosszul éreznie magát senkinek, hisz a szex inkább szórakozás kell legyen, mint egy "kötelezően művelendő tevékenység", amely miatt kellemetlenül kell magunkat éreznünk.
Gergely Robiék elhunyt kutyájának lelke új alakot öltött, és egy másik eb testében ismét visszatért az otthonukba. A színész párja, Timi szerint a reinkarnáció mindennapos dolog a világunkban.
Budapest — Nem viselte jól az elmúlt egy hetet Kálnoky Laura (19), a Farm második kiesője. A fiatal modell nemcsak azért vesztette el a motivációját, mert az első napok dőzsölése után jócskán csökkent a napi fejadag, de az étel minősége sem volt olyan, mint amilyenhez szokott.
Kiszivárgott több millió bizalmas dokumentum offshore cégekről. A Direkt36 hozzáfért az iratokhoz, és rátalált bennük egy korábbi fideszes politikusra, aki még képviselőként szállt be a titkos üzletbe.
Offshore-cégekkel mozgattak dollár százmilliókat Putyin emberei. A kínai elnöknek és más állami vezetőknek is vannak ilyen titkos üzletei, de még Jackie Channek és Messinek is. Itt vannak a világ legnagyobb offshore-kiszivárgásának részletei.
New York — Szinte felismerhetetlen bozontos szakálla mögött Dustin Hoffman (78). A kétszeres Oscar-díjas színész persze nem az álcázás kedvéért növesztette meg erőteljes arcszőrzetét, hiszen sosem zavarta, ha felismerik az utcán vagy egyéb nyilvános helyeken.
Budapest — Ön fél-e attól, hogy feltörik e-mail-fiókját? – kérdeztük a blikk.hu olvasóit annak kapcsán, hogy megírtuk: 15 ezer magyar Gmail-felhasználó e-mail-címe és a hozzá tartozó titkos jelszó szivárgott ki egy észt internetes portálon.
Budapest — Nyolc évnek kellett eltelnie, hogy az egykori zenésztársak lelkileg képesek legyenek Flipper Öcsiről (†46) egy koncerttel megemlékezni. A szakmában csak Öcsiként ismert Jeszenszky Béla Tibor alkoholproblémákkal küzdött a halála előtti években, végül a nyelőcsövében felszakadt artéria okozta halálát.
Budapest — Kokainnyelő urat fogott a rendőrség Budapesten! A kábítószert egy venezuelai férfi hozta be a gyomrában az országba. A fiatalember társával együtt akarta értékesíteni a közel 250 gramm kábítószert. A venezuelai A. S. R. M.-et (27) és a nigériai E. C. W.-t (32) elfogták.
Budapest — Az első polgári szépségnek nevezte egykori osztálytársa és barátja, Kalmár Tibor Krencsey Marianne-t (†84). A második világháború után megújult magyar filmgyártás proletár és paraszti szépségei között a nemesi származású Krencsey eleganciája, finomsága és bája szinte szentségtörés volt, mégis tíz éven át a legnagyobb filmalkotásokban kapott főszerepet. Pedig valójában sosem akart…
Drasztikus változtatásokra egyáltalán ne szánjuk rá magunkat, azt mindig bízzuk inkább a fodrászra. Néhány árnyalatnyi változtatást azonban saját magunk is bátran vállalhatunk, ha figyelünk az alábbiakra.
A perbíróság szerint "olyan jelentős megtakarításokkal rendelkezik, hogy a büntetőeljárásban csak akkor biztosítható a részvétele, ha szigorítanak a kényszerintézkedésen."