2016. április 3. vasárnap

ápr. 3
9:19
Ilyen nincs! Ragasztóval készítették a hamis húszezereseket (BorsOnline)
A két pákai férfi „remekművét” azonnal kiszúrták, amikor be, illetve fel akarták váltani a pénzt.
ápr. 3
9:19
Eltűnt egy nő a Zalaapátiban lévő pszichiátriai otthonból (444.hu)
Kun Judit 160 cm magas, vékony testalkatú, hosszú vöröses-barna festett haja van. Március 28-án tűnt, azóta sem találják.
ápr. 3
9:21
Tiszteletet érdemel az ügyetlen Eddie (BorsOnline)
A héten mutatták be Magyarországon az Eddie, a sas című filmet, amely Nagy-Britannia első olimpikon síugrójáról szól. A vicces történet valójában elgondolkodtató.
ápr. 3
9:24
Minden rendben (Habostorta)
A pletykák szerint eddig úgy tűnt, hogy Katalin hercegnő és Erzsébet királynő nincsenek jóban egymással, de ez azonban úgy tűnik mégsem így van! Eddig azt hallottuk, hogy Erzsébet megszabja Katalinnak mit vegyen fel, hogyan hordja haját, hogyan nevelje gyermekeit, emiatt pedig kicsit feszült volt a viszonyuk. Eddig ezek a pletykák jártak a Buckingham palotában, de úgy tűnik, hogy ennek vége, vagy…
ápr. 3
9:33
Nem titok többé, miért hagyta abba a modellkedést Cara Delevingne (hirado.hu)
Egy időre teljesen eltűnt a kifutókról a fiatal szépség, most azonban tiszta vizet öntött a pohárba.
ápr. 3
9:35
Negyed kiló kokaint csempésztek Budapestre (hirado.hu)
A kábítószer piaci értéke 8 millió forint.
ápr. 3
9:51
Ha képben kell elmesélni egy történetet, akkor a világ egyetlen rendőrsége sem ér a magyar közelébe (444.hu)
"Fellökött egy idős asszonyt" - ez a cím olvasható a police.hu-n. A fotó milliószor többet mond.
ápr. 3
9:54
Segítség! Pszichiátriai otthonból tűnt el Judit (BorsOnline)
A 29 éves nő március 28. óta nem adott életjelet magáról.
ápr. 3
10:09
Egyetért a kerítésépítéssel Gyurcsány egykori államtitkára (hirado.hu)
Kondorosi Ferenc véleménye szerint csak az ENSZ hozhat megoldást Európa számára a migráció kérdésében.
ápr. 3
10:12
Brutális gyilkosság! Az apa megölte fiát, mert megtudta, hogy meleg (Blikk)
Los Angeles, Egyesült Államok - Előre megfontolt, gyűlöletből elkövetett gyilkossággal vádolják azt a férfit, akit a héten tartóztattak le otthonában, írja a CBS News.
ápr. 3
10:12
Gazdit keresnek ezek a tündéri kiscicák – fotók (BorsOnline)
Négy gazdikereső cica egy szentesi lakótelepről került Hortobágyra. Az állatokat sokat bántották, leendő otthonukban sok törődést és szeretet remélnek.
ápr. 3
10:18
Felnőtt (Habostorta)
Galambos Lajos lánya egyre szebb, és idén tölti be 18. életévét Lajcsi bánatára. Lajost állítólag divatcégek szekállják, hogy lányával dolgozhassanak. Állítólag még egy New Yorki-i márka is fotózásra invitálta, erről pedig a Borsnak számol be a zenész.   - Bogikám idén tizennyolc lesz, ami azért lehet picit aggasztó, mert az életéről sajátmaga dönthet majd. Attól nem félek, hogy aktfotókat…
ápr. 3
10:20
Tréfa? (Habostorta)
Vagy áprilisi tréfa, mint tavaly a mellműtét, vagy Hosszú Katinka megbolondult! Hosszú Katinka az instagramjára posztolta a következő képet, a lentebb látható szöveggel. Vélhetően csak egy áprilisi tréfa, hiszen tavaly ilyenkor az úszónő azzal viccelődött, hogy megműtette a melleit.    Tehát: - Mársokszor említettem, hogy minden apró részletre próbálok odafigyelni afelkészülés során, hogy a…
ápr. 3
10:24
Amerikában lazítanak a drónozás szabályain (444.hu)
Nem figyelnek rá, hogy mi történik Felcsúton :(((
ápr. 3
10:26
Karcos dalok egy karcos napra (444.hu)
Az osztrák blues-dalszerző, Ripoff Raskolnikov válogatása segíti ma az ébredést. Bob Dylantől John Lee Hookerig.
ápr. 3
10:27
Folytatódnak a harcok Hegyi-Karabah határán (hirado.hu)
A felek kölcsönösen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével.
ápr. 3
10:29
Másfél millió forintnyi csempészett cigaretta egy autóban (hirado.hu)
1400 doboz csempészett cigarettát találtak egy közúti ellenőrzés során a rendőrök Fülesd és Mánd között egy személygépkocsiban.
ápr. 3
10:30
Gyász! Elhunyt Cesare Maldini (Blikk)
Milánó – Szombatról vasárnapra virradóan meghalt Cesare Maldini, korábbi olasz szövetségi kapitány, az AC Milan egykori labdarúgója.
ápr. 3
10:36
Baleset (Habostorta)
A Turay Ida színház társulatának 16 tagját, köztük Keresztesi Ildikót is, Gyula mellett baleset érte. A kisbuszukbaa várostól 20 kilométerre egy kereszteződésben rohant bele egy autó, írjaa Blikk.    „Nyugodtút volt, többen pihentek, van, aki szöveget mondott össze, amikor egyszer csakéreztük a hatalmas csattanást. Többen azonnal felsikítottak, a hátul ülők előreestek, páran meg is ütötték…
ápr. 3
10:45
Katonákat vezényelnek a magyar-szerb határszakaszra (hirado.hu)
Az elmúlt napokban megnövekedett az illegális határsértések száma.
ápr. 3
10:48
Megkezdték a magyar-szerb határszakasz megerősítését (Blikk)
A Magyar Honvédség megkezdte a határzár-erősítést a magyar-szerb szakaszon - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap délelőtt az MTI-vel.
ápr. 3
10:48
Megmenekült a kilakoltatástól az éber kómás fiú (BorsOnline)
Elképesztő összefogást mutatott az ország: a négy éve éber kómában fekvő Verb Ferenc megsegítésére összegyűlt az 5 millió forint. Nem kell utcára menniük.
ápr. 3
10:50
Rossz a hallása? 5 trükk, amivel javíthat rajta (Blikk)
A hallásunk az évek során jelentős mértékben kezd romlani, de van néhány trükk, ami segíthet jobbá tenni.
ápr. 3
10:57
Ilyen brutális támadást talán még nem követtek el nő ellen Magyarországon (444.hu)
Az ügyészség pedig majdnem futni hagyta a gyanúsítottat.
ápr. 3
11:03
Magyar kutatók Amazónia színpompás madarainak nyomában (hirado.hu)
A begyűjtött adatokból egyebek mellett szokásaikra, egyedszámukra és területhasználatukra vonatkozó információkhoz juthatnak a kutatók.
ápr. 3
11:05
Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések közel fele nem megelőzhető (hirado.hu)
Ám az ezekkel kapcsolatos adatok laikusok számára nehezen érthetőek - állítja az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.
ápr. 3
11:06
Jövő héten végleg eldobhatjuk a kabátot, 27 fok is lehet! (Blikk)
Elérkezett az az időjárás, amire már igazán vártunk, mivel április első hetével a tavasz is beköszöntött.
ápr. 3
11:07
Fontos levelet küld az adóhatóság (hirado.hu)
A vám- és adófolyószámlákról készült egyenlegközlőt és a pótlékértesítőt kézbesítik.
ápr. 3
11:09
Kiszivárgott: ötszáz embert toloncolhatnak vissza Törökországba (hirado.hu)
Nem tudni, hogy hajóval vagy repülővel történik majd a visszatoloncolás hétfőn.
ápr. 3
11:19
A munkaerőhiány Magyarországon is felfelé hajtja a béreket (hirado.hu)
A külföldi működő tőkével előállított jövedelmek egy részét pontosan innen a régiónkból viszik el a fejlett nyugati régiókba, ami itt hiányként, ott többletként jelentkezik.
ápr. 3
11:21
Vajna Timi géppel védekezik a narancsbőr ellen (BorsOnline)
Sarka Kata alig lát, Halle Berry nem hall rendesen, Horváth Évának narancsbőre, Szunai Lindának feltűnő anyajegye van.
ápr. 3
11:24
Rekordokkal száguldott tovább a San Antonio (Blikk)
San Antonio – A San Antonio Spurs sorozatban 48. hazai mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
ápr. 3
11:36
Vészesen sovány lett Kate Bosworth, sokan aggódnak az egészségéért (hirado.hu)
Csont és bőr lett a színésznő, keblei teljesen elfogytak, karja és lába is vészesen sovány.
ápr. 3
11:39
Hoppá! Vujity Tvrtko a bosnyák tévénél! (BorsOnline)
A TV2 egykori műsorvezetője annyira megunta a haza viszonyokat, hogy inkább a Balkánon vállal munkát?
ápr. 3
11:42
Őzek randalíroztak a baranyai focimecsen (Blikk)
Komló – A Komló-PVSK tegnapi U17-es rangadóján nem várt berohanók miatt kellett megszakítani a játékot.
ápr. 3
11:54
"Doppingvizsgálatot" indított a brit kormány (hirado.hu)
Egy brit orvos azt állítja: az elmúlt hat évben 150-nél több élvonalbeli sportolót látott el tiltott szerekkel.
ápr. 3
12:00
A legszexibb fotók, amiket valaha láttunk Britney Spearsről! (Blikk)
Britney Spears az egyik legnépszerűbb énekesnő a világon, aki jobb formájában, mint valaha. Jöjjenek is a legszexibb fotói!
ápr. 3
12:03
Az új rend és szabadság volt kormánybiztosának 13 legfontosabb megállapítása a terrorizmusról (444.hu)
Nagy jelentőségű, de rejtett összefüggésekre világot rá a szakértő a Kossuth Rádióban. Új Nógrádi György van születőben.
ápr. 3
12:12
Kaczor Feri tíz évet fiatalodott (BorsOnline)
Kaczor Feri nagypapa lett. A többszörös arany- és platinalemezes mulatós sztárnak januárban született meg az első unokája, Kolos, aki a család és a barátok szerint tiszta nagyapja.
ápr. 3
12:12
Zombigépekkel támadhatták meg a kormányzati informatikai rendszert (hirado.hu)
A számítógépek tulajdonosai valószínűleg nem is tudnak arról, hogy részesei a támadásnak. Ormós Zoltán szerint propagandacélokat szolgálhat az akció.
ápr. 3
12:15
Látott már ilyet? Óriásplakáton kínálja szüzességét a 45 éves színésznő! (Blikk)
Thaiföld - Van egy 45 éves színésznő, Aranya Pathumthong, akit szinte minden helyi ismer a tévésorozatos karrierje miatt. Azt azonban kevesen tudták róla eddig, hogy még mindig szűz, most viszont egy óriásplakát formájában nyomja a világ és rajongói arcába magát.
ápr. 3
12:30
Erdogan: Törökország a végsőkig támogatni fogja Azerbajdzsánt (hirado.hu)
Imádkozunk azért, hogy azerbajdzsáni testvéreink felülkerekedjenek ebben a harcban a lehető legkisebb veszteségekkel - fogalmazott a török elnök.
ápr. 3
12:33
Ilyen végzetes következményei lehetnek, ha kihagyunk egy étkezést (Blikk)
Sokszor tapasztaljuk azt, hogy nincs időnk enni, ezért bizonyos étkzezéseket ki kell hagynunk. Nem jól tesszük!
ápr. 3
12:36
A Ferenciek tere a legjobban átalakított terek nemzetközi listáján (444.hu)
Ötven képpár a Business Insideren a Googel StreetView-ból.
ápr. 3
12:38
Őzek mutatták meg a fiatal magyar játékosoknak, hogyan kell futni a pályán (444.hu)
Lefutottak mindenkit, aztán csak vártak, hogy történjen végre valami.
ápr. 3
12:40
Megsértődött a holland művész, mert egy korrupcióellenes mozgalom az övéhez hasonló óriáskacsával kampányolt (444.hu)
Vannak helyzetek, amikor egy alkotó nem maradhat csendben.
ápr. 3
12:48
Ez igaz: Győzike igazolt sportoló lett! (BorsOnline)
Eric Moussambani, Michael Edwards, Gáspár Győző. Mi a közös bennük?
ápr. 3
12:48
Jár némi kockázattal motoros mentőorvosként dolgozni (hirado.hu)
Indul a szezon a motoros mentőknél.
ápr. 3
12:50
Azerbajdzsán tűzszünetet hirdetett (hirado.hu)
Leállítják a katonai hadműveleteket Hegyi-Karabahban.
ápr. 3
12:51
500 dollárt kapott a nő, mert kinyomták a nő teniszlabda méretű pattanását (Blikk)
A nagyobb pattanások igencsak megkeseríthetik az életünket, ahogy ez egy amerikai nővel, Kristivel sem volt másképp.

Keresés