A 85 éves Clem Schultz biztos volt benne, hogy a tornádó elkerüli a házukat. Tévedett. Neje és kedves szomszédjuk is életét vesztette a tavaly áprilisi viharban.
Nem kérdés, hogy a lanyhuló okostelefonpiacon örökösen valami egészen újjal kell előállni a gyártóknak. A koreai óriás megcsinálja a régóta rebesgetett hajlítható mobilt.
Botrány a királyi családnál! Tavaly nyilvánosságra kerültek Károly személyes levelei, amikben elárulta, hogy Dianával való házassága alatt végig viszonyt folytatott Kamillával, de most kiderült, van egy közös gyermekük. Ahhoz már kezdhettünk hozzászokni, hogy a királyi családról hétről-hétre derülnek ki dolgok, vagy éppen valahol botrányt kavarnak, vagy a palotán belül van a botrány. Most azonban…
A Szovjetunió hajdani teljhatalmú vezéréről készült, 81-szer 61 centis, vászonra alkotott festményt árulnak az egyik hazai hirdetési portálon. A Vlagyimir Iljics Lenin-portréért 55 ezer forintot kér tulajdonosa.
Az M1 reggeli műsorában a Híradó tudósítói az ország négy pontjáról (Budapest, Szombathely, Szolnok, Debrecen) számoltak be a reggel 8-kor beindult rendszer eddigi tapasztalatairól.
Paris Jackson betöltötte a 18. életévét. Azt nyilatkozta, hogy édesapja halála óta nem ünnepli meg. A2009-ben elhunyt Michael Jackson lánya, Paris megkomolyodott! Igaz, páréve még rengeteg botrányba keveredett, három éve például olyan mély depresszióbaesett, hogy öngyilkos akart lenni. Ám úgy tűnik, hogy az évek múlása, és aszerelem jó hatással van rá, és nem csak az életét tette rendbe, hanem…
A Helsinki Bizottság próbálta megtudni, hogy ha a törvényben a válsághelyzet elrendelésére előírt feltételek nem teljesülnek, akkor miért is van válsághelyzet. Hiába.
Nem fax, hanem nyomtató okozta azt a tüzet, amely miatt majdnem félezer diákot kellett éjszaka kimenekíteni egy debreceni kollégiumból, és a korábbi híradásokkal szemben nem ugrott ki diák az ablakon. - jelentette a közmédia helyszíni tudósítója.
A most előkerült ítélet szerint Kiss két úszótársával erőszakolt meg egy fiatal nőt. Az úszókapitány három év börtönt kapott, Nagyfán töltötte a büntetését.
Az elsősök ábécéskönyve bátran felvállalja, hogy az apukának nincs helye a konyhában, a határátkelés nehézségeiről is van benne szó és bepillantást enged az arab világba is, ahol lopnak.
Az államtitkár szerint közeledett a pedagógusok és a kormány álláspontja a minősítési rendszer átalakításáról és a tanárok nyugdíjazásáról, az állami iskolafenntartó szerepéről és a kötelező óraszámról azonban továbbra is nagyon mást gondolnak.
A tél végleg kifordult az ajtónkon, és nem is látjuk viszont az év végéig. Véget ért a folyamatos hűvös, és a fagy, így itt az ideje, hogy kimenjünk végre a szabadba a friss levegőre, s hogy ezt a frissességet be is engedjük a lakásunkba, és a testünkbe!
Bahrein – Sorra dőlnek a dominók, egyre több név kerül elő sztársportolók közül, akik kapcsolatba hozhatóak a világméretű adócsalások után nyomozó „Panama Papírok” ügyében.
Közösségi mozi és médiaműhely címmel országszerte 19 településen indít ifjúsági közösségfejlesztő mintaprogramot 2016 áprilisában a Nemzeti Művelődési Intézet.
Brüsszeli bürokraták barmolnák szét a magyar statisztikát azzal, hogy az Eximbank kintlévőségeit beleszámítanák az államadósságba. A KSH egyelőre ellenáll.
A hírt bejelentő L. Simon László "rendkívül izgalmas polémiaként" jellemezte az újra felépítendő épületről is kirobbant szakmai vitát, amely miatt hárman is lemondtak a Vár újjá- illetve újraépítését véleményező testületben.
Sikeresen konszolidálódott a hazai a cégvilág az idei első negyedévre, miután a válság megtizedelte az életképtelen cégeket, és a hatóságok is szigorúbb intézkedéseket vezettek be – állapítja meg az Opten.
És minden elemének azt kell szolgálnia, hogy a családok minél előbb és minél olcsóbban saját lakáshoz jussanak - hangsúlyozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Brett Rossi, egykori pornós és Charlie Sheen kapcsolata még 2013-ban kezdődött, és alig egy évet bírtak ki egymás mellett. A legfrissebb hírek szerint azonban a rövid idő annál „tartalmasabb” volt.
Ez vajon már a peak-magyargasztronómia, vagy csak a kezdet? Mit szólnának a hipszterek a velős pacalhoz? Megannyi kérdés, de most inkább örvendjünk kis magyar lángosunk világhírének!