Durvább, mint Jézus arca a pirítóson. A domborműves emléktáblát a repülőbalesetben meghalt Lech Kaczyński elnök emlékére állították. A baj az volt, hogy nagyon kellett sietni.
A Manchester City a Real Madrid ellen, az Atlético Madrid a Bayern München ellen játszik. Az elődöntő első mérkőzései április 26-27-én lesznek, a visszavágók egy héttel később. A döntő május 28-án, Milánóban lesz. (UEFA)
Tegnap este Elfride Jelinek, Nobel-díjas osztrák írónő menekültekről szóló darabját (Die Schutzbefohlenen) adták elő a Bécsi Egyetemen, amikor 20-30 szélsőjobboldali fiatal rontott be az előadásra. Művért spricceltek a nézőkre, és „a multikulturalizmus öl” feliratú röpcédulákat szórtak szét. Az író egyik színdarabját nemrég az új lengyel kormány akarta betiltani. (Origo via Süddeutsche Zeitung)
Az MTI szerint ezt mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója pénteken, az InnoTrade program eredményeit ismertető háttérbeszélgetésen. Ha ez igaz, akkor viszont be kellene perelni a világ kb. összes országát, mert mindenféle ellenszolgáltatás nélkül lenyúlták.
A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó egy súlyos sérültet szállított a Honvédkórházba, amikor a XIII. kerületi Petneházy és a Röppentyű utca sarkán egy autóval ütközött, és felborult. A kocsi sofőrje, a mentőtiszt, a mentőápoló és a mentőautó vezetője is megsérült. Az állapotuk a helyszíni vizsgálat alapján nem életveszélyes, az esetleges törések, belső sérülések kizárása, kórházi…
Egy világfelmérés alapján idén csak 77 százalékban mosolyogtak a próbavásárlókra, pedig volt ez az arány már 81 százalék is. Viszont majdnem mindig köszönnek!
Szabó Tímea PM-es képviselő a pártja demonstrációján a Parlament előtt, ahol egy 200 m2-es fekete zászlóval hívják fel a figyelmet az egészségügy és az egészségügyi dolgozók helyzetére. (Fotó: Balogh Zoltán / MTI)
Csak összekeverték az egyenruhákat, amúgy nem volt okuk a félelemre, derül ki a Gyöngyöspata-ügyben hozott másodfokú ítéletből. Van olyan rendőrfőnök, aki egyenruhákra nem is emlékszik, csak békésen sétálgató, beszélgető férfiakra.
Merkel kancellár a török kormány kérésére hatalmazta fel erre az igazságszolgáltatást, de egyben kezdeményezte az ezt lehetővé tevő jogszabály megsemmisítését is.
Egy jobb időtöltés van a Városligetben való mászkálásnál: a Városliget átépítése miatti puffogás. Itt vannak a legfrissebb látványtervek a lufisok és más árusok leendő bódéiról.
A szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon a Londonban olimpiai ezüstérmes ceglédi versenyző a horvát Dominik Etlinger elleni 6-2-es elődöntős sikerrel szerezte meg az indulási jogot a kötöttfogásúak 66 kilós súlycsoportjában. A 3. olimpiája előtt álló Lőrincz ezzel csatlakozott testvéréhez, Viktorhoz (85 kg), aki az eddigi egyetlen magyar kvótás birkózó volt, miután…
Hernádi a helyezésről Hernádi Zsolt, a Mol elnöke és Kocsis István volt MVM-vezér sem tagja már az OTP új igazgatóságának, amit ma választott meg a bank közgyűlése. Az új igazgatóság: Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, Baumstark Mihály, Bíró Tibor, Erdei Tamás, Gresa István, Kovács Antal, Pongrácz Antal, Utassy László, Vörös József és Wolf László. (HVG)
Kerényi Jánosnak közös üzletei vannak a fiával, akinek még a hungarikumos cégének is a Seychelle-szigeteken van bejegyezve a tulajdonosa. Kerényi szerint az offshore nem bűncselekmény.
Igen, a németeknél a török elnök sértegetése miatt. Közben a német kormány is rájött, hogy a külföldi államfők jó hírnevét védő jogszabály kissé elavult.
A magyar miniszterelnök Lisszabonban bemutatta azt a 10 pontos akciótervet, amit szerinte az EU-nak követnie kellene, hogy kimásszon a válságból. Egy kivételével a különböző uniós bizottsági és tanácsi javaslatokban már mindegyik szerepelt valahol.
A péntek esti, 7,4 erősségű földrengés epicentruma az ország déli részén, Kumamotó város közelében volt. Nem sokkal később cunami-riadót rendeltek el. A térségben már csötörtökön is érte két erősebb rengés. Eddig kilenc halálos áldozatról érkeztek hírek, több mint ezer ember pedig megsérült. Közel 40 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. (BBC)
Birminghamben három férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok, az ötödik gyanúsítottat, egy 26 éves férfit pedig a Gatwick reptéren fogtak el. A brit rendőrség szerint az akció része volt a párizsi és a brüsszeli támadásokat vizsgáló nyomozásnak. Az elfogásokban a rendőrökkel együttműködött az MI5, valamint a belga és a francia hatóságok is. A gyanúsítottak közül hármat a terrorhelyzetre…
Egy jobbikos képviselő kérdezett rá az NFM-nél, hogy nem járnánk-e jobban a keleti időzónával. De az államtitkár szerint ezzel elszakadnánk a nyugattól. És az sem hiányzik, hogy ne otthon üljünk esténként.
Sok napsütésre, sőt néhol kora nyári időre lehet számítani. Számottevő csapadék nem várható. Feltámad a délnyugati szél, a Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak. 22 és 26°C között alakul a hőmérséklet. (Időkép)
Több mint félmilliárd forint nyereséget ért el 2015-ben a Sziget Kft, amely a többi között a Sziget Fesztivál, a Volt Fesztivál és a Balaton Sound mögött áll. Több mint 557 millió forint volt a nyeresége a tavalyi évben. (Népszabadság/MTI)
Fél éven belül harmadszor fagyott le a nemzeti hírügynökség, pont akkor, amikor a kormány számára kínos amerikai kritikákról kellett volna beszámolni. Legutóbb pont a sajtószabadságról volt szó.
„A teljes műszaki átadás tervezett időpontja 2019 januárja. A Római-part lezárása a kivitelezőtől függ majd, de a partot várhatóan szakaszosan zárják csak le” - írja a Népszabadság a 10 milliárdra tervezett Nagy Óbudai Védmű-projektről. (Nol)