2016. április 24. vasárnap

ápr. 24
8:08
Nagyon szemét büntetést szabott ki diákjainak - fotóval (BorsOnline)
Van, aki szerint vicces, van, aki szerint semmi értelme. És most nem véletlenül tesszük ide, hogy :)
ápr. 24
8:18
Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre (444.hu)
Észak-koreai hírügynökségek szerint a kísérletet Kim Dzsong Un személyesen irányította.
ápr. 24
8:42
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye (BorsOnline)
Azért káros az állami médiarendszer, amit Orbánék létrehoztak, mert a legégetőbb kérdéseket sem teszi föl, ha az nem érdeke a kormánynak! Mint a héten is, a pénteki Miniszterelnöki Úrfelmutatáson.
ápr. 24
8:51
Klezmer, diszkó, vasárnap (444.hu)
Arab, izraeli, pakisztáni, török zenék segítik ma az ébredést, NewKlezmerDisco a Hangoverben.
ápr. 24
8:53
A VS újságíróit is meglepte, hogy félmilliárdot kaptak Matolcsy alapítványaitól (444.hu)
Közleményt adtak ki, amiben kijelentik, az üggyel nem voltak tisztában, ezért munkájukat nem befolyásolhatta.
ápr. 24
9:15
Tragédia szakította félbe a zalai focimeccset (BorsOnline)
Mérkőzés közben rosszul lett a futballpályán a gyenesdiási sportkör 27 éves játékosa, akit a helyszínen újraélesztettek, a kórházban azonban nem sokkal később meghalt.
ápr. 24
9:24
Budapest megnyerte a villamosvezetők európai bajnokságát (444.hu)
Gratulálunk!
ápr. 24
9:33
A KGB tette naggyá Stirlitzet (BorsOnline)
Elnéptelenedtek az utcák, megugrott az áramfogyasztás és csökkent a bűnözés, amikor a hetvenes években A tavasz 17 pillanata című szovjet kémsorozatot vetítették.
ápr. 24
9:57
Megjelent Beyoncé új albuma, a Lemonade (444.hu)
Az album 50 százalékát dalok, 50 százalékát feminizmus teszi ki.
ápr. 24
9:59
Kigyulladt egy busz az M7-esen, lezárták az autópályát (444.hu)
Teljes pályazár a Balaton felé, Budapest felé lépésben lehet haladni.
ápr. 24
10:09
Ilyenek különcök a politikusok gyerekei (BorsOnline)
Vallásos hite miatt került a héten a figyelem középpontjába Orbán Viktor fia. A hazai politikusok gyermekei inkább háttérben maradnak, de a világban számos példa akad politikuscsemeték különcségére.
ápr. 24
10:30
Meccs közben rosszul lett, majd meghalt egy zalai focista (444.hu)
Bernáth Dávid, a Kinizsi SK játékosa 28 éves volt.
ápr. 24
10:32
3 embercsempészt és 16 illegális bevándorlót fogtak el az M7-es és az M1-es autópályán (444.hu)
Az illegális bevándorlók Ausztriába, illetve Szlovákiába szerettek volna menni.
ápr. 24
10:45
140 kilóval guggol a gyönyörű Bogi (BorsOnline)
Molnár Boglárka még csak 18 éves, de már bemutatkozhatott a felnőtt súlyemelő Eb-n, korosztályában Eb-érmes. És Bogi nemcsak erős, de gyönyörűszép is.
ápr. 24
10:57
Túl van a legrizikósabb részen a Solar Impulse 2 (Metropol)
Ez volt a vállalkozás legkockázatosabb szakasza, mert Piccard vészhelyzet esetén nem tudott volna hol leszállni.
ápr. 24
11:03
Iszonyatos képek az 53-as úti tragédiáról (BorsOnline)
Halálos baleset történt vasárnapra virradó éjjel negyed kettő tájban az 53-as főút 45-ös kilométerszelvényében, a Bács-Kiskun megyei Pirtónál.
ápr. 24
11:36
Étlapra került Csövi, az aligátorteknős (BorsOnline)
Csövi, az örökbe fogadott aligátorteknős anyagi sikert hozott a győri állatkertnek, de jól járt az őt virtuálisan örökbefogadó pizzéria is. A ragadozóról elnevezett pizzát már kétezren kérték.
ápr. 24
11:36
Keresi a rendőrség ezt a két gyáva alakot (444.hu)
Két kopasz férfi megpróbált betörni egy lakásba, de aztán megfutamodtak.
ápr. 24
11:38
Gyárfás marad az Úszószövetség elnöke (444.hu)
120 jelenlévő közül 118 szavazott igennel.
ápr. 24
12:09
Leszúrta feleségét, majd csurom véresen elment a kocsmába dicsekedni (444.hu)
A mentők megpróbálták újraéleszteni, de a nő belehalt a sérülésekbe.
ápr. 24
12:12
Ezt gondolja Dér Heni a pasik fanszőréről – videó (BorsOnline)
Egy nap alatt többen látták Kasza Tibi új videóját, mint a kábelcsatornák műsorait.
ápr. 24
12:42
Tényleg olyan jó az okosdrog? Kipróbáltam, és túl jó (444.hu)
Világdivat lett az okosdrogok szedése, amik nem bulizással, hanem hatékony, fegyelmezett munkavégzéssel kecsegtetik a fogyasztókat. Jegyzőkönyvszerű beszámoló életem legjobb drogos élményéről.
ápr. 24
12:44
Magyar film kapott fődíjat az európai filmek versenyén (444.hu)
Fliegauf Benedek legújabb filmje, a Liliom ösvény miatt kapott Arany Olajfát.
ápr. 24
12:48
Elsöprő: Gyárfás Tamás marad az úszók elnöke (BorsOnline)
Elsöprő többséggel bizalmat szavazott Gyárfás Tamásnak a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) közgyűlése, így továbbra is ő az elnök.
ápr. 24
13:06
Szörnyű tette után véresen dicsekedni ment a kocsmába (BorsOnline)
Gyilkosságba torkollt egy házastársi vita Liptóújvárban. Hiába élesztették újra az asszonyt, akit férje mellkason szúrt.
ápr. 24
13:08
Ezeknek a nőknek nem csak a mérete 18+ – videó (BorsOnline)
Az élet nem áll meg a 36-os ruhák felett sem: bemutatunk néhány igazi nehézbombázót, akik plusz kilóikkal együtt váltak a divatipar és a férfiak kedvencévé.
ápr. 24
13:15
Koncertje közben összesett és meghalt Papa Wemba (444.hu)
A kongói rumba királya, az egyik legnépszerűbb afrikai zenész 66 éves volt.
ápr. 24
13:42
Juhhú, ismét bámulhatjuk a pucér Rihannát! – videó (BorsOnline)
Mellek, vér, fegyverek – Rihanna már tízmilliónál jár.
ápr. 24
14:15
1,2 millióért futárkodott a magyar férfi – videóval (BorsOnline)
Magyar szála is van egy nemzetközi drogügynek, amelyben most zárta le a nyomozást a rendőrség.
ápr. 24
14:18
Letartóztattak egy holland újságírót Törökországban, mert sértegette a török kormányt (444.hu)
Arról írt cikket, hogy a török hatóság bárkit letartóztat, aki rosszat mond róla, erre tessék.
ápr. 24
14:33
Lemészárolták a Fülöp-szigeteken Zsoltot (BorsOnline)
Pokoli verést kapott Bedák Zsolt a Fülöp-szigeteken: vb-címmeccsén 522 másodperc alatt technikai K.O.-val kikapott.
ápr. 24
14:51
Helyreigazítás (444.hu)
A 2016. április 20-ai "Sztrájkolnak a tanárok" című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a munkabeszüntetés miatt tanítási szünetet rendeltek el a XIII. Kerületi Pannónia Német Nemzetiségi Kétnyelvű és Angol Nyelvet Oktató Általános Iskola. Az intézményben tanítási szünet nem lett elrendelve.
ápr. 24
14:53
"Viktor, hagyjad békén a magyar úszósportot, a magyar sportot, és menj ki innen, mert nem hozzánk tartozol" (444.hu)
Ezt Hargitay András mondta Hornyák Viktornak a MÚSZ közgyűlésén. Aki Kiss László ellen van, az az úszósport ellen van.
ápr. 24
15:09
Hajnalban fut, este oboázik a háromgyerekes orvosnő (BorsOnline)
Bíróné dr. Molnár Valéria a második helyen végzett a múlt hét végi Vivicittá félmaratoni távján. A háromgyerekes kutatóorvos nemcsak szenvedélyes futó, de ügyes zenész is.
ápr. 24
15:24
Harcművészeti bemutatón kérte meg barátnője, Bea kezét Tomi, a bátor rendőrfiú (444.hu)
Tonfás bemutató közben került sor a világ legnehezebb mutatványára.
ápr. 24
15:26
További szép vasárnapot mindenkinek, (444.hu)
én most megyek az Aldiba vásárolni, mert akciós a Sió kajszibarack. Minden jót kívánnak a kiskecskék és az ember, aki hozzájuk beszél:
ápr. 24
15:28
Saját csapata gyűrűjébe dobott utolsó másodperces kosarat, ki is esett a csapat (444.hu)
Indítsuk egy csodálatos sportjelenettel, egy ÖNKOSÁRRAL ezt a nyálkás vasárnap délutánt: Jermaine Marshall, a görög Kifiszia amerikai játékosa ezzel a ziccerrel mentette döntetlenre az Arisz elleni meccset - az ellenfélnek. A hosszabbításban ki is estek. (Nemzeti Sport)
ápr. 24
15:45
Már elverte egy lakás árát hangszerekre Márió (BorsOnline)
Márió, a harmonikás „falja” a hangszereket. A zenész számára fontos, hogy a legjobb minőségű hangszer legyen a kezében, hiszen így tudja csak hozni a színpadon azt a színvonalat, amelyet elvár magától.
ápr. 24
15:57
Népszavazás lehet az olimpiai pályázatról. Rómában (444.hu)
Erősödik az olimpia-ellenes hangulat az olaszoknál. 30 ezer aláírás, és jöhet a népszavazás.
ápr. 24
16:03
Magyar rajongójával dumcsizott Cameron Diaz (BorsOnline)
A pletykák ellenére boldog Cameron Diaz házassága, aki letette a cigit, és a féktelen tivornyák helyett inkább meditál. Könyvbemutatóján egy fiatal magyar nővel is beszélgetett Santa Monicán.
ápr. 24
16:36
Döbbenetes fotók a Balatonnál kiégett buszról (BorsOnline)
Kigyulladt és teljesen kiégett egy turistabusz az M7-es autópályán Balatonendrédnél vasárnap reggel.
ápr. 24
17:03
Gulyás: Az egyik legnagyobb balliberális portálhoz mentek MNB-pénzek, "pártok felett álló döntések" születtek (444.hu)
Mármint a vs.hu-hoz. Egyébként kiemelkedően jó teljesítményt végez a Matolcsy-vezette jegybank.
ápr. 24
17:12
Elképesztő számsor – mégis van három telitalálatos a hatos lottón! (BorsOnline)
Az összes nyerőszám 15-nél kisebb, ráadásul nem mindennapi számsort adnak ki. És hárman is megjátszották!
ápr. 24
17:36
9500 euróval tartozik saját pártjának Angela Merkel (444.hu)
Nem fizette rendesen a tagsági díjat. Itt tartanak Európa vezetői :(
ápr. 24
17:38
Szélsőjobboldali elnöke lehet Ausztriának (444.hu)
Az első választás napi becslés szerint a szabadságpárti Norbert Hofer simán nyer. Lesz még második forduló azért.
ápr. 24
18:06
Az esküvőjét tervezte Dávid, aki összeesett és meghalt (BorsOnline)
Nem volt előjele a tragédiának, ám a gyenesdiásiak 28 éves futballistája, Bernáth Dávid meghalt a szombati, hazai bajnoki meccsen.
ápr. 24
18:09
Nincs feljebb: a világűrben futotta le a londoni maratont (444.hu)
Súlytalanság állapotában olyan futni, mintha plusz 20 kilót cipelnél. Tim Peake 3 óra 35 perc alatt megcsinálta.
ápr. 24
18:42
Több százan tüntettek a Liget Projekt ellen (444.hu)
Az ellenállás szimbólumát, egy ökölből sarjadó fát formáltak meg a Napozóréten.
ápr. 24
19:15
Gondolta vagy sem, épp így készül egy dildó – 18+ videó (BorsOnline)
Tekintsen be annak a gyárnak a mindennapjaiba, ami szexjátékokat gyárt - méghozzá láthatóan nagy szakértelemmel.
ápr. 24
19:15
Újabb lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Leicester City (444.hu)
4-0-ra gázolták le a Swanseat, a Tottenham holnap játszik. Őrült hajrá jöhet még a Premier League-ben.

Keresés