David L. Goldfein tábornokot nevezték ki az Amerikai Légierő élére. Goldfein sokat próbált pilóta, rengeteg harci bevetésen is részt vett. 1999. május 2-án az F-16-osa mellett felrobbant egy föld-levegő rakéta, amivel a Milosevics-féle hadsereg próbálta leszedni a gépét. A pilóta katapultált, majd két óra múlva NATO-katonák megtalálták egy koszovói mezőn. (NYT)
A magyar fotográfia egyik legismertebb személyisége volt. A 91 éves fotóművészt április 26-án délután érte a halál otthonában. Szipál Márton 1924-ben született Szolnokon, 1956-ban emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, ahol négy évtizeden keresztül hollywoodi sztárok fotósa volt. 1997-ben tért vissza Magyarországra, ahol több fotósiskolában is tanított. (MTI)
Régen volt a Gabi fogkrém, amíg megnőttek a gyerekek, utána meg az Amodent, amíg volt foguk az embereknek. Ma már kicsit más a kínálat és az igényszint a piacon.
Létezik egy ország, ahol minden rendbe' van/Minden úgy van, mint máshol, csak egy kicsit máshogyan/Létezik egy gyógyszer, ami mindent rendbe hoz/Khatlevélnek hívják, és szájrákot okoz
A mostaninál csak háromszor vagy inkább hatszor nagyobb sportcsarnokot építtessen Orbán Viktor ajándékaként Tatabánya? Nagyon úgy néz ki, hogy kisebbségben marad a szokatlanul racionális fideszes parlamenti képviselő.
Napi 300 ezer utazás sorsa bizonytalan a metrópótlás idején. Arról viszont született döntés, hogy csak a felújított állomások némelyikén lesz lift és mozgólépcső.
Annak ellenére adnak egy csomó pénzt a Kliknek, hogy állítólag megszüntetik. Átlátszó ügyeskedés a számokkal, nyílt törvénysértés, magyar adóparadicsom és egyéb szépségek.
"Fakivágás nélkül nem úszható meg a védmű megépítése" - mondta Tarlós István, a Fidesz-frakció pedig megszavazta a 12,7 milliárdos projekt költségvetését.
Mert a román művészek tüntettek amiatt, hogy a külföldi művészek több pénzt keresnek, mint ők, és egyszer néhány román művész azt kiabálta a külföldi művésztársaiknak, hogy: „Kifelé az idegenekkel!”
Nem elég, hogy alkalmatlan időpontban és alkalmatlan helyen akartak kérdezni, még kényelmetlen helyzetbe is akarták hozni a képviselőket. Hát, tényleg elég kényelmetlen lehet most MNB-s kérdésekre válaszolni.
Az orvosai hazaengedték a kórházból Simicska Lajost a veszprémi otthonába – írja a Blikk a milliárdos környezetére hivatkozva. Simicskát péntek este rohammentő vitte kórházba, de Nyerges Zsolt üzlettárs/barát tagadta, hogy súlyos lenne a helyzet.
Grönlandon szpottolták a magyar dinnyét Ezt mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Medgyesegyházán, az V. Nemzeti Dinnyefórumon. Azt is mondta, hogy a hazai dinnyefogyasztás 90 százaléka magyar dinnyéből áll.
A cupertinói cégközpont egyik konferenciatermében volt, és a hatóságok szerint az öngyilkosság is szóba jöhet. Lazán kapcsolódik ide, hogy az Apple ma kevesebb mint egy óra alatt 40 milliárd dollárnyit veszített az értékéből. (TMZ, QZ)
Bulgária lakosságát kb. 12 százalékban a török kisebbséghez tartozók teszik ki, de a burkaviselés nem a törökök lakta területen, hanem Pazardzsik cigánytelepein vált nemrégiben elterjedtté.
Carly Fiorina lenne az alelnök, ha a republikánus Ted Cruzt választanák az Egyesült Államok következő elnökének. Cruz egyébként hátrányban van az elnökjelöltségért Donald Trumppal szemben. (New York Times)
A derék ellenőr a bűnözőt, sőt vadállatot meg is büntette 3000 forintra, mert volt pofája két kortyot inni a félliteres ásványvizéből. (Ez megtörtént. Tényleg megtörtént!)
Bár Szávay István visszalépett az indulástól, Apáti István és Novák Előd még mindig pályázni készül az alelnöki posztra, pedig Vona Gábor közölte velük, meg fogja vétózni, hogy újra alelnökök legyenek. Novák ezenfelül nem nyilatkozik, Apáti pedig annyit mondott: ha változik a helyzet, majd szól. (Nol)
A BRFK Tevékenység-irányítási Központjába 19 óra körül érkezett bejelentés, hogy egy Szabolcska Mihály utcai házban egy férfi és egy női holttestet találtak. A rendőrség elkezdte a helyszínelést és adatgyűjtést. (police.hu)
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Ma azért durrantották be a propagandagépezetet, és világították ki a brazil zászló sárga és zöld színeivel (kékkel nem) a Lánchidat, mert – nem viccelek – 100 nap múlva kezdődik el a riói olimpia. (Ez ellen most csak egyetlen érvet hoznék fel a sok közül.)
Legalábbis ő ezt állítja, míg az iskola szerint ez az utolsó csepp volt a pohárban, egyéb bajok is voltak a helyettesítő tanárt, aki azt mondta, Georgia O'Keefe fenti, vaginát idéző festményeiről beszélt a gyerekeknek, és azt gondolta, ha eufemizál, a gyerekek csak simán kiröhögik. (Mashable)
Ezt a számot egyébként egész sokan ismerhetik Magyarországon, pedig a legnagyobb teljesítménye az, hogy 2. lett az osztrák, 3. a nyugatnémet, 4. a svájci, 5. a francia és 17. az olasz slágerlistán.