Már nem az a kérdés, hogy vajon csináljuk-e vagy sem, hiszen az elmúlt években egyre többször is terítékre kerültek a „magányos” örömök. Május egyébként hivatalosan is az önkielégítés hónapja világszerte, a szombat pedig egész konkrétan a világnapja. Ön szokott önkielégíteni?
Erdőkövesd — Pszichológushoz járnak a rettegő gyerekek, a szüleik pedig rendőrségre: nem ilyennek képzelünk egy ideális iskolát. Ám a Heves megyei Erdőkövesd tanintézményében a kistestvérek szülei szerint áldatlan állapotok uralkodnak. Lapunkat nemrégiben végső elkeseredésében kereste fel a Berki család.
Budapest — Jogerősen 201 milliós pert nyert Schobert Norbert (45) a DJ Hamvai „PG” Péter (39) ellen. A polgári pert a lemezlovas és szerzőtársa, Papp Róbert indította, mert szerintük a fitneszguru nem fizette meg nekik az általa és felesége által készített DVD-ken használt zenék utáni jogdíjat.
A Magyar Nemzet közérdekű adatkérésére válaszolt a Miniszterelnökség. A legtöbbet a belügy és a honvédelmi minisztérium kaphatott, bár a határzár részletes költsége például nem ismert. Azt viszont lehet tudni, hogy tavaly augusztus 24-én több mint egymilliárd forintot kapott az akkor még a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal. (24)
A Népszabadságon van egy összefoglaló arról, hogy a Fejlesztési Minisztérium 38,7 milliárd forintból 24 tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és 5 iskola megépítését támogatja. A minisztérium szerint például ez fogja majd megteremteni az érintett településeken a mindennapos iskolai testnevelés feltételei, ami így évekkel a bevezetés után kifejezetten szerencsés. A lap azt írja, hogy a…
Blöff, blöff és blöff: a kormány legnagyobb teljesítményei a Tiborczra szabott közbeszerzésektől az MNB-alapítványok pénzszórásáig. (1. OMG 2. WTF 3. LOL)
A Blikk közli az egyik facebookos beszélgetés logjait is, amiben az edző teljesen egyértelműen megpróbál kikezdeni 15 éves tanítványával, és a sokadik kör után csak akkor áll le, mikor a lány már a törvénnyel fenyegeti. Később kiderült, hogy másik három lánnyal is ezt csinálta, a legfiatalabb 13 a legidősebb 16 éves volt. A lap szerint az ügyben a rendőrség nyomoz.
Magyarország — Megdöbbentette a közvéleményt a korábbi úszószövetségi kapitány Kiss László (75) sötét múltja, hogy két társával megerőszakolt egy lányt a hatvanas években.
Minden évben sokan vannak, akik szeretnék elkerülni az üdülőhelyeken a nyár derekán tapasztalható tumultust. Ők talán már elő is vették az utazótáskát, s készülnek az indulásra, hogy kiélvezzék az előszezon adta nyugalmat, enyhe időjárást és kedvező árakat.
Budapest – 155 ezer forint! Hihetetlen, de egy férj ennyit fizetett azért, hogy feleségével kettesben kacaghassák végig Orosz György (38) legújabb stand up-estjét a One More Kávézó 60 férőhelyes klubtermében, bár ez csak akkor derült, amikor megérkeztek.
A Birth.Movies.Death óvatosan ír arról, hogy a színészhez közelálló források szerint előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy Hiddleston átvegye a szerepet Daniel Craigtől. Ő még 2015-ben beszélt arról a brit TimeOut-nak, hogy "inkább felvágná az ereit, mint sem hogy egy új Bond-filmet megcsináljon".
Attól tart, hogy Amerikában kivégeznék, így fellebbezett Joaquín Guzmán mexikói drogbáró, a Köpcös az Egyesült Államokba történő kiadatása ellen - közölték ügyvédjei pénteken Mexikóban.
A középiskola óta növesztette testszőrzetét az amerikai Devin Cara, a világ – most már csak egykori – legnagyobb szakállú embere. A férfi most olyat tett, hogy a felesége jobban örült, mint egy lottó főnyereménynek: megborotválkozott! Na, nem volt kis munka, nézze meg a videót!
Legalábbis szerintem. Már csak azért, mert mikor legutóbb úgyanígy BL-döntőt játszottak, 2014-ben, a Real győzött, szóval itt lenne az Ideje, hogy az Atlético felszívja magát. Mondjuk én nem értek a focihoz. És ön? Ön szerint ki győz a mai BL-döntőn?
Az amerikai Hudson folyóba zuhant egy P-47 Thunderbolt típusú második világháborús amerikai harci repülőgép - közölte az Egyesült Államok szövetségi légügyi hivatala pénteken. A pilóta minden valószínűség szerint meghalt.
A műszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is előidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját - írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.
Keresztes Ildikó imádja kiskutyáját, Lizát. Ezért is tartja fontosnak, hogy rendszeresen vigye orvoshoz. Ahogyan ő fogalmaz, ő úgy figyel kedvencére, ahogyan egy édesanya figyel a gyermekére.
Fantasztikus edzőgárdával indulhat útjára jövőre a Premier League! A rengeteg sztáredző vélhetően elég nehezen fogja viselni az esetleges kudarcot, a bajnoki címet viszont csak egy csapatnak oszthatják ki.
Úgy tűnik, nem Rékasi Károly volt a hibás a balesetében, melyben tavaly nyáron motorján ülve kocsival ütközött a Háros út és a Gyöngyszem utca kereszteződésénél.
A taborfigyelo.hu gyermektáborokat összehasonlító portál szervezésében 500 szülő részvételével zajló kutatásban felmérték, milyen táborokat keresnek 2016-ban, melyek lehetnek az idei év slágerei, hol táboroznak a lurkók, valamint milyen mélyen kell a szülőnek a zsebébe nyúlnia, ha gyermekét valahová el szeretné küldeni. azonban figyeljen oda rá, hogy vajon elég érett-e a gyerek az ottalvós…
Galériánkban egy különös szépségverseny résztvevőit nézheti meg. Önnek melyik kép tetszik a legjobban? Azt, hogy hol és melyik versenyen készültek a fotók, kivételesen az utolsó kép alatt áruljuk csak el.
Körülbelül háromszáz állatra dőlt rá egy juhhodály Tiszalökön szombaton. Az eddig még nem tisztázott okból összeomlott hodályban emberek nem sérültek meg.
Elektronikai hiba miatt mintegy hétezer ember töltötte az éjszakát Franciaországban, Párizs és Bordeaux között a TGV szuperexpresszeken - számolt be szombaton a France-Info helyi rádióállomás.
Most egy gyűjteményben megmutatjuk a világ elgismertebb "aranyásóit" azaz azokat a fiatal nőket, akik a pénzükért idősebb, de híres és gazdag férfiakhoz mentek hozzá. "Aranyásó"-nak lenni persze nem női előjog: van köztük férfi is! Szóval, vagy fiatal, vagy ismeretlen - esetleg mindkettő - nők, férfiak, akik minden valószínűség szerint nem a szerelmet kresték. Nézze meg, kik…
Furcsa baleset történt Nagykanizsán, amikor az éppen egy korábbi baleset miatt helyszínelő rendőrautóra egy másik autó zuhant rá. A kocsi előzőleg két másik járművel ütközött.
Tegnap este egy 22 éves férfi egy oxigénpalackkal próbálta megütni az egyik ápolót a békéscsabai kórházban. A rendőrök elfogták, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt indítottak ellene eljárást. (police.hu)
Lezuhant pénteken kora este egy mezőgazdasági kisrepülő Győrben, a Püspök erdő területén. A repülő pilótája a rendőrség információi szerint könnyebben sérült meg. A repülő teljesen összetört.
Május utolsó vasárnapján a húgommal édesanyám fagyizni vitt minket. Nem mentünk mindenféle rendezvényekre, szabadtéri koncertekre, gyermeknapi mulatságokra, tán nem is volt még ez divat akkoriban, jó harminc évvel ezelőtt vidéken.
Budapest — Az elmúlt két hónapban két ügyben is intézkednie kellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársainak növényvédő szerek hamisítása miatt. Az egyik esetben lakossági bejelentésre intézkedett a hivatal, míg a másikban egy interneten kapható növényvédő szert vontak ki a forgalomból a szakemberek.