Vége a csütörtöknek, de egy dolog hónapok óta nem hagy nyugodni. A fenti zene ebből az 1970-es filmből tényleg létezik, vagy kamuangolul van, és csak a filmhez készítették? A válaszok jöhetnek privibe. Nagymamák, írjatok! Jó éjszakát!
Karcag – Elkeseredetten keresi az igazságot és Mile Imrét családja. Az 59 éves férfi április 9-én tűnt el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcag Kátai Gábor Kórházából, azóta nem adott életjelet magáról. A hozzátartozók állítják: a kórház felelőssége, hogy szerettük eltűnt.
Négy megyében is bevezették a hőségriadót, Csongrádban és Békésben egyből a második fokozatot, vagyis ott a napi középhőmérséklet (a nap legalacsonyabb és legmagasabb mért hőmérsékletének átlaga) meghaladhatja a 27°C-t. Ügyeljenek a fokozott folyadékbevitelre! Emellett a Vas megyétől Tolnáig és Baranyáig ívelő délnyugati félkört leszámítva az ország egészén széllökések és zivatarok miatt is első…
Tourettes — Igazi ünnep ez a labdarúgó-Európa-bajnokság Nagy Ádám (21) számára. A válogatott fiatal középpályása remekül játszott az osztrákok ellen 2-0-ra megnyert összecsapáson, s már az Izland elleni szombati csatára készül. A mai nap is emlékezetes lesz számára, hiszen a 21. születésnapját ünnepli.
Az egyelőre 2016 HO3 névre keresztelt, 37-91 méter átmérőjű sziklát az elmúlt száz évben foghatta be a Föld, és a NASA jóslata szerint még pár száz évig biztosan velünk marad.
Kevin Spacey (58), a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész megkapta a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoki címét, amely a második legrangosabb lovagi kitüntetés Nagy-Britanniában.
Annyi csípi a városvezetés szemét a független hang, hogy feljelentették Nyulasi Zsolt újságíró kis weboldalát. A Castellumot keményen megbüntették, aki szereti a szabad sajtót, adakozhat a javára.
Bordeaux – A szerdai edzést ugyan sérülés miatt kihagyta a belga labdarúgó-válogatott tréningjét Kevin De Bruyne (24) és Eden Hazard (25), azonban a csütörtöki gyakorláson már részt vettek.
Egészen pontosan kazettás bombákat gyártó cégekbe. A kazettás bomba brutális fegyver, amit reálisan csak "élőerő", magyarán emberek ellen lehet bevetni.
Sóderszállító teherautó ütközött személygépkocsival az 51-es számú főúton a Pest megyei Dunavarsány és Majosháza között pénteken reggel - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Marseille – A magyar labdarúgó-válogatott támadója, Priskin Tamás (29) már javában a csapattal készül a szombaton esedékes Izland elleni találkozóra, azonban a családja otthonról szorít érte.
A főpolgármester a Hír TV Reggeli Járat című műsorában kezdte a hét utolsó munkanapját, ahol elmondta, hogy organizációs okok miatt szükséges a Szabadság híd lezárása. Tarlós István szerint a dél-budai villamoshálózat fejlesztésének már korábban meg kellett volna történnie. (MTI)
Hawaii – A hírességek is kiveszik a szabadságukat, s elvonulnak a világ elől, hogy pihenjenek. Így tett Julia Roberts is, aki a férjével, Danny Moderrel kettesben romantikáznak a mesés szigeten.
Hollywood – Gőzerővel készítik már a Halálos iramban legújabb, nyolcadik részét, amelyben bizony nem csak Vin Diesel kapott szerepet, hanem a 70 éves brit Helen Mirren is!
Az ötnapos jegyek már rég elkeltek, a napijegyeknek pedig a 40%-a talált már gazdát. A szervezők szerint egyre több magyar vesz jegyet, bérletet. Már a fellépők bejelentése előtt jól fogytak a belépők, ami Gerendai Károly szerint azt mutatja, hogy "elsősorban a feeling, és a különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.”
Ma szembesítették volna Portik Tamást Rogán Antallal a bíróságon, ha a miniszternek éppen nem lenne halaszthatatlan külföldi programja. De ez nem akadályozta meg Portikot abban, hogy keményeket állítson.
Vilmos herceg felesége június 11.-én egy új, csodás kalapban pompázott a Károly herceg feleségének oldalán, Andy herceg felesége 16-án ugyanabban jelent meg az ascoti derbyn, Kate-nak öltözve.
Marseille – Portugál lapok szerint a Benfica helyett egy másik portugál labdarúgócsapat lehet a magyar válogatottban az Európa-bajnokságon szereplő Nagy Ádám új klubja. A Ferencváros középpályás klubja az A Bola informácói szerint már megegyezett a 1,5 millió eurós (470 millió forint) vételárról a korábbi Európa-liga-döntős Bragával.
A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos szeretné, hogy a magyarok többet mozduljanak ki, mert akkor ez egy boldogabb ország lesz.
Ennyi volt, Fazekas Erzsébet kimaxolta, mi mindannyian vissza is vonulhatunk, mert ha fejreállunk is, életünk végéig nem fogunk tudni kitalálni ilyen jó kérdést.
Los Angeles – Jennifer Lopez élete tökéletesnek tűnik, ám nemrég az énekesnő egy interjúban bevallotta, a gyerekneveléssel bizony neki is meggyűlik a gondja.
Révész Máriusz, „a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős” kormánybiztos matrica- és pecsétrendszerrel növelné a kisvasutazásra való kedvet - nyilatkozta az ATV Egyenes beszéd című műsorában a fideszes politikus.