Ismét egy Hollywood-i álompár ment szét: Gigi Hadid és Zayn Malik szakítottak Tegnap Taylor Swift és Calvin Harris tett sokkoló bejelentést, mégpedig azzal, hogy a Dj szakított Taylor-ral. Most Kendall Jenner barátnője lett facér. Gigi és Zayn legutóbbi közös képe, amit pár napja töltöttek fel rekordokat döntögetett, sőt 1 nap alatt 1 millió lájk érkezett rá. Hát ennyi volt ennek a hat…
Hiába bukta el miatta az Atlético Madrid a Real Madrid elleni tizenegyespárbajt, rengeteg szurkoló áll ki mellette, és rendelte meg a 20-as számú mezt. A klub mezeladásait tekintve ezzel népszerűségben Fernando Torres, Antoine Griezmann és Koke mellé került. (Marca)
A párt azt szeretné, hogy ha már a mindenféle egyeztetés nélkül bevezetett, majd egy év után megbukott szabad vasárnap nincs is, legalább havonta kettő legyen a kereskedelmi dolgozóknak.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára.
A független országgyűlési képviselő tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést az NVI-hez.
A gyereknapi hétvégén egy közlekedésrajongó kisfiú, az 5 éves Balázs hangján hallhatták az utasok a 4-es, 6-os villamos vonalán a megállók nevét. A sok pozitív visszajelzés miatt a nyári tanítási szünet kezdetéig meghagyják az új bemondót – közölte a BKK.
Szerinte egyre keményebben kellene fellépni a migránsok ellen, mert akik ideérkeznek, azok muszlim katonák vagy egyszerűen csak olyan arab emberek, akik csak a keményebb fellépésből értenek.
Gyorsított eljárásban 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte azt az afgán férfit, aki kedden kiharapott társa füléből egy darabot a kiskunhalasi befogadótáborban - jelentette az M1 tudósítója.
Sipos Imre közölte, a köznevelési kerekasztal következő ülésén a tartalomfejlesztéssel foglalkozó munkacsoport várhatóan bemutatja a készülő koncepció néhány elemét.