A világot meghódító kávézólánc alapítója és ügyvezetője egy interjúban mondta el, egyetlen beszélgetésen múlt, hogy vállalkozása még ma is életben van.
A webes felületeken és a számítástechnikai felhőben jelentkező fenyegetések elhárítására szakosodott Blue Coat Systems megvásárlásával bővíti fegyvertárát a Symantec.
Baljóslatúan viselkedik egy Ferenc József idején született osztrák teknős és fiatalabb társa a kedd esti Eb-meccs előtt. A magyar drukkerek ennek ellenére bizakodóak, akárcsak a hivatásos szakemberek.
Bordeaux – 1823-ban, a nemzeti újjászületés hajnalán Szatmárcsekén születtem. Édesapám Kölcsey Ferenc. 1844-ben Erkel Ferenc megzenésített, még abban az évben július 2-án csendültem fel először. Ma este a labdarúgó Európa-bajnokságon 44 év után ismét a magyar válogatott tiszteletére játszanak el. Ausztria ellen szól a Himnusz.
Milyen módszerekkel vesznek rá bennünket a vásárlásra a szupermarketben, a gyógyszertárban vagy a piacon? – erről írt könyvet Thomas Ramge und Marcus Rohwetter „Nimm 2, Zahl 3” címmel. Íme öt csapda a Bild válogatásában.
Anglia - Kiszámíthatatlanná válthat több ezer szigetországban élő magyar sorsa, de a forintot is megpiszkálhatja, ha Nagy-Britannia kiszáll az Európai Unióból. A brit népszavazás már vészesen közeleg, június 23-án fognak dönteni a brittek arról, mennek, vagy maradnak.
A legtöbb esetben tetőtől talpig sminkben láthatjuk a sztárokat, így elég meglepő, ha azt látjuk, hogy kedvenc hírességeink még smink nélkül is jól festenek. Jöjjön is néhány közülük!
Őrült izgalmak lehetnek már a szövetségben. Kiposztolták, hogy eddig soha nem látott mezben játszik a csapat az osztrákokkal, fehér felső, fehér gatya, zöld sportszár. Aztán két órával később korrigáltak, hogy a képen látható zöld sportszár a kapusé, tiszta fehérben lesz a válogatott.
Villeneuve-d’Ascq – Vasárnap rendezték meg a Németország – Ukrajna (2-0) Európa-bajnoki mérkőzést, azonban a találkozó előtt két drukker egész egyszerűen nem bírta a tétlenséget.
Franciaország - „Temetőt csinálunk a labdarúgó Eb-ből” - állítólag ezt mondta egy Facebook-ra kiposztolt videóban az a férfi, aki keddre virradóra Párizstól mindegy ötven kilométerre halálra késelt egy francan rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét.
Nyíregyháza - Magától ivott, nem kellett itatni - körülbelül ilyen gondolatok hangoztak el azon a bírósági tárgyaláson, ahol felmentették azt az öt fiatalt, akik mint megírtuk, könyörtelenül megaláztak egy tinilányt, majd részeg öntudatlanságában magára hagyták egy lakásban.
"Azt akarom, hogy az egész világ lássa a lányom sebeit, hogy érezzék a fájdalmat, amin átment!" - mondta a bíróságon a két és fél évvel ezelőtt meggyilkolt Reeva Steenkamp édesapja. A férfi először szólalt meg a bíróságon.
Lotfi Begi Náksi Attilával - a válogatott hivatalos dalának, "Az éjjel, soha nem érhet véget" szerzőjével - közösen léptek volna fel a mérkőzés után egy bordeaux-i klubban, ám a brit fővárosban Luton reptérről már nem tudtak továbbrepülni a mérkőzés helyszínére.
Anglia - Kiszámíthatatlanná válthat több ezer szigetországban élő magyar sorsa, de a forintot is megpiszkálhatja, ha Nagy-Britannia kiszáll az Európai Unióból. A brit népszavazás már vészesen közeleg, június 23-án fognak dönteni a brittek arról, mennek, vagy maradnak.
Bachar Najari 2012-ben vette meg a Zsolnay többségi tulajdonrészét, azóta szinte folyamatosan csatázik a pécsi önkormányzattal, a NAV-val, a Magyar Fejlesztési Bankkal és a West Hungária Bauval is.
Rakka - Egy légitámadás végezhetett az Iszlám Állam rettegett vezetőjével, Abu Bakr al-Bagdadival. Bagdadi halálról egy helyi internetes oldal, az Abna24 számolt be, egyelőre azonban még senki nem erősítette meg hivatalosan.
Lens - Megerősített biztonsági szolgálat lát el feladatokat szerdán és csütörtökön Lensban, ahol csütörtökön mérkőzik meg az angol és a walesi labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság B csoportjában - írja az MTI.
Saint-Denis – Nem sokáig maradt titokban, hogy mikor házasodik össze, Ana Ivanovics (28) teniszező és a német labdarúgó-válogatott és a Manchester United középpályása, Bastian Schweinsteiger (31).
Lehet, hogy nem is nekünk szurkol Majka a franciaországi foci Eb-n? A TV2 műsorvezetője megkérdezte kedvenceinktől, kinek szurkolnak? Majka az angoloknak, de elnevette. Növényi Norbert szinte esélyt sem ad nemzeti válogatottunknak. Varga Viktoron viszont látszik, hogy kevés időt tölt meccs nézéssel.
Franciaország - Három hete fogadott esküt az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak esküt az az iszlamista francia férfi, aki keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét.
Jelentős mértékben csökkentheti otthona áramfogyasztását, ha megszabadul a „vámpír energiától”, amely szüntelenül, de legalább fölöslegesen pörgeti a villanyórát.