A környezetszennyezés ellen szólalt fel Franciaországban Leonardo DiCarpro, aki Kate Hudsonnal és Charlize Theronnal együtt érkezett egy környezetvédelmi konferenciára.
Kedden a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kemény Dénes (62) volt a Mokka vendége, akit a magyar labdarúgó-válogatott Eb-szerepléséről kérdezett Demcsák Zsuzsa (37) és Pachmann Péter (45).
Hat hét múlva olimpia, de Rio még mindig nem kapta meg azt az állami pénzsegélyt, ami nélkül káoszba fulladhatnak a játékok. Már a rendőröket sem tudják kifizetni.
Budapest – Hétfőn Izland sikerével kialakultak az Európa-bajnokság negyeddöntőjének párosításai, és ezzel együtt a mérkőzések időpontjai, helyszínei egyaránt ismeretesek lettek.
86 éves korában elhunyt minden idők egyik leghíresebb olasz színésze, a Bud Spencerként világhírűvé vált Carlo Pedersoli. Emléke előtt tisztelegve, felidézzük az utolsó vele készített interjúnkat.
Bud Spencer emlékére - Kárpáti György több évtizedes barátsága Bud Spencerrel, azaz Carlo Pedersolival már-már legendás. Ezt az interjút Kárpátival 2015-ben készítettük, akkor rengeteg mindent elárult a legendás színészről.
Az olasz szövetségi kapitány Európa legjobb csapatát faragta abból az olasz válogatottból, amit az Eb előtt minden idők leggyengébbjének tartottak. De nem csak ezért imádjuk.
Bud Spencer emlékére - Kárpáti György több évtizedes barátsága Bud Spencerrel, azaz Carlo Pedersolival már-már legendás. Ezt az interjút Kárpátival 2015-ben készítettük, akkor rengeteg mindent elárult a legendás színészről.
Lelkiállapotát tükrözi Jennifer Garner öltözéke: a mindig tökéletes külsejű háromgyermekes anyuka az esélyi ruhák csillogása helyett most a hétköznapi lazaságot választotta, és döntésében talán egy kicsit házassági válsága is közrejátszik.
Míg sokak számára a mozgás és az edzés keserves pillanatokat jelent, addig Rubint Rékának a futás igazi ajándék. Feltehetőleg ezért is lepte meg magát egy laza maratonnal születésnapja alkalmából ma reggel.
AFP PHOTO / PASCAL GUYOT A nyugat.hu információi szerint a város polgármestere, Puskás Tivadar kedden bejelenti, hogy a válogatott zseniális kapusát, Király Gábort a város díszpolgári címére terjeszti elő. A Haladás kapusa a címet majd jövőre kaphatja meg.
Egy sor tényezőt vizsgáltak annak a kutatásnak a során, amikor a legegészségesebb európai országot keresték, beleértve a légszennyezettséget, a várható élettartamot, és az alkoholfogyasztási szokásokat.
Toulouse – Ugyan vasárnap 4-0-s vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a belgáktól, azonban a csapat korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus (55) elismerően szólt a srácok teljesítményéről.
Biztonsági kutatók igazolták, hogy a számítógépházban található hűtőventilátor gyorsításával és lassításával adatok továbbíthatók egy közeli mobiltelefonra vagy más hangrögzítő eszközre.
Szombathely – Nagy megtiszteltetésben részesül a Szombathelyi Haladás és a magyar labdarúgó válogatott kapusa, Király Gábor (40), akit Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere készül díszpolgári címre előterjeszteni. A nagy bejelentésre ma kerülhet sor.
Csizmadia Norbert távozásával fájóan hiányozni fog valaki, aki érti a Déli Duna Csáp, a Balatoni Hal, a Dél-keleti sárkány bumeráng és a csapágyvárosok térszerkezeti viszonyát.