Rióba indultunk az éjjel a magyar olimpiai csapat következő etapjával, a repülőn egy kicsit kérdezgettük a legnehezebb magyar olimpikont, Nagy Péter súlyemelőt, aki sosem indul el otthonról kaja nélkül!
Megérkezetünk Rióba az éjszaka a magyar olimpikonok újabb csapatával. Mikor Németh Attila elindult velük, még nem tudta, hogy a hazai, augusztusi ősz keze hosszú és utána fog nyúlni Rióba is! Szóval, magukkal vitték az időjárást az olimpikonok az éjjel Rióba!
Gálvölgyi János vesebetegsége és kórházi kezelése miatt lemaradt a házassági évfordulójáról, amit Szegeden igyekszik bepótolni, ahol az Ének az esőben című musicalt próbálja.
Budapest - Már a nappali órákban is egyre több patkány járja a főváros utcáit. Az utóbbi időben leginkább az Erzsébet és a Deák teret vették be a rágcsálók, annak ellenére, hogy a budapesti önkormányzat folyamatosan irtja őket.
Rio de Janeiro - A riói olimpia hatodik versenynapján is láthatjuk úszni Hosszú Katinkát, de Cseh László és Risztov Éva is vízbe ugrik, bár az uszodában ma biztosan nem lesz magyar érem. Íme a program.
Komolyabb ételmérgezéssel mindenképpen orvoshoz kell fordulni, de kisebb gyomorrontás, hasmenés esetén meg lehet próbálkozni különféle házi szerekkel is.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat, mert egy nő, aki pénztárosként főleg nagyobb összegű készpénzfizetési tranzakciók lebonyolításával és készpénzváltással foglalkozott, tavaly szeptemberben az egyik napi zárás után egyedül maradt a postán, majd ezt kihasználva a pénztárban lévő készpénzből több mint 11 millió forintot vett ki. Az ügyészség…
Bemutatjuk a 16 éves Kiss Bencét, aki fiatal kora ellenére nem mindennapi teljesítményt tudhat magáénak. Saját egészsége érdekében olyan dolgokat tett meg, amelyekkel bizonyítani tudja: semmi sem lehetetlen, minden csak akaraterő és elszántság kérdése. Bence fenti videója az elmúlt egy év változásait mutatja be.
A szórakozóhelyek VIP részlegének élete hétpecsétes titoknak számít az éjszakai életben, nem szokott kiderülni, hogy bent ki mulatozik, milyen ételeket italokat fogyaszt, milyen ellátásban részesül.
Peter Dutton így reagált a Nauru szigetén működtetett ausztrál menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló kiszivárogtatott jelentésekre.
Budapest - 80 ezren már biztosan lesznek a Sziget nulladik napján csütörtökön, ugyanis a mai napra már júliusban elkelt minden jegy. A legtöbben Rihanna után érdeklődnek, a barbadosi énekesnő mintegy 285 millió forintért látogat el hozzánk.
A Kárpát-medencét átölelő hangversenysorozatot indít útjára Mága Zoltán hegedűművész. A Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál ünnepélyes megnyitójára a Szent István-bazilikában 2016. augusztus 21-én, 19 órakor kerül sor Kossuth-díjas művészek közreműködésével.
Párizs - Hihetetlen titkot közölt két kutató egy múlt heti biztonsági konferencián. Bejelentették: egy újgenerációs vibrátor adatokat gyűjt a felhasználókról, az információkat pedig elküldi a gyártónak.
Komoly, augusztusban egyáltalán nem normális lehűlésre kell számítani a következő két éjszakán. Nem lehetetlen, hogy az ország egyes területein még a fűtést is be kell kapcsolni éjjelente, főleg, ha kisbaba van a háznál.
Tudják, ő az az ausztrál gátfutó, aki 2012-ben, még juniorként egyszer már nagyon bemelegített! Bónusz: azóta melegített már esőben is, de ezért már tényleg kattintaniuk kell!
Erdőtüzek pusztítanak Franciaország déli részén, eddig mintegy 3300 hektárnyi területen keletkezett kár, három ember megsérült, a heves széllökések miatt félő, hogy a lángok új erőre kapnak - közölték csütörtökön a hatóságok.
Egy nappal a kampányidőszak kezdete előtt letilthatják a kormány hónapok óta folyó menekültellenes kampányát, ami aztán másnap már hivatalosan is újraindulhat.
AFP PHOTO / JACK GUEZ A 78 kilós női dzsúdósok versenyének első fordulójában ipponnal győzte le a mongol Lkhamdegd Purevjargalt. A legjobb 16 közt viszont a világbajnok japán Umeki Mamival kell megküzdenie, az sokkal nehezebb lesz.
Egy pilisszentiváni fiúnál kristály volt, egy olasz férfi kidobta a drogot, egy svájci piát lopott és verekedett, egy budapesti pedig felborított egy hangfalat. Buli van.
Mármint a menekültellenes uszító propagandára célzott. Az elhúzódó nyomás miatt a kormány intézkedni fog a szeptember 9-én lejáró, a tömeges bevándorlás okozta országos válsághelyzet meghosszabbításáról – mondta.
MTI Fotó: Kovács Attila A férfiak 100 kilós dzsúdósai közt induló magyar sokáig nagyon jól küzdött a sokkal esélyesebbnek tartott német Karl-Richard Frey ellen, de végül a hosszabbításban Frey egy ipponnal nyerni tudott.
Debrecen – Nem találta a kulcsait, ezért embertelen módon elverte gyermekeit egy debreceni édesanya – számoltunk be a felzaklatott édesapa, Zoltán történetéről.